Jobb is tud lenni
Szöveges ítélet
Kezdeném azzal, hogy egy 87es Corolla után vágytam a japán pörgős motorú kocsikra, de egy 1,4es 3as Golf-t dobott a gép, amit imádtam oly egyszerű és olcsó volt fenntartani. Miután lett pénz a számlámon elkezdtem végre egy 2L japán benzines autót keresni, amivel külföldre is lehet menni, mivel ekkor már Németországban dolgoztam. Nem akartam túl öreget sem, de túl sokat sem voltam hajlandó adni egy kocsiért. Egy elég szakadt állapotú Nissan Primerát vettem meg végül, olcsón. De mindezt tudtam és tisztában voltam azzal, hogy az autó meg volt törve, nem kicsit, voltak külső sérülései, amit nagyjából javítottak valahol Zalaegerszegen egy autójavítóban, AIR BAG visszajelző villogott. Viszont az akkori piaci ár feléért vettem. Mindig is volt bennem egy kis bugi, próbáltam inkább a műszaki tartalomra és az összképre összpontosítani és azt viszonyítani az árhoz. Akkor és ott azon a bizonyos májusi napon jó optimumnak tűnt: olcsó volt, kicsit költök ár, itt-ott rendbe rakatom és jó lesz pár évig. Nem tartom magam autó analfabétának, tudtam mit veszek meg... elvileg :). Elmentem jó barátommal, megnéztük: indult, ment, működtek a dolgok. Mivel nem volt ezzel a típussal tapasztalatom, ezért pár dologra nem figyeltem. Ezek utólag elég nagy hibák voltak részemről. Sajnos a jól bevált szerelőm nem ért rá, szervizbe se tudtam elvinni, átnézetni. Pedig ha megtettem volna, akkor minden más lenne most. Lépjünk tovább: alkudtam, megegyeztünk, elhoztam a kocsit. Dátumilag 2011 május vége.
Vásárlás után szerviz eredménye: 2 első lámpa csere /angol lámpák voltak benne, de azok is töröttek/, szokásos olaj, szűrők, gyertyacsere, fékbetétek. Az kocsi elejének "összehangolás" következett, mert a lemezek hogy is mondja, elég csálék voltak. Törés után összerakták, de ez elég trehány munka volt a karosszériásom szerint, de összehozott egy vállalható formát. A jobb oldala is meg volt húzva: két ajtó, ennek fényezését későbbre terveztem. AIR BAG hiba kiütve, elvileg ülés csatlakozója, de mivel látszott, hogy az utas oldali légzsák fedelének a széle piszkálva volt, és a kormány alsó burkolata hiányzott, ezért feltételeztem, hogy a légzsákok is már egyszer eldurrantak. No, igen, így visszagondolva egy rakat fost vettem. De már szépülnek az emlékek.
A fenti dolgok szépen készültek, mivel én közben visszamentem Németországba dolgozni. Igen ez is egy hiba volt részemről: Miért nem No-ban vettél kocsit Te hülye? Már tudom, ezt kellett volna, de akkor még nem voltam tele pénzzel, meg drága biztosítás miatt szarakodtam, nem kellett volna, továbbá nem hosszú távra terveztem a kinti melóm, de ez már más történet.
Szóval autót összerakták nekem, ahogy lehetett.
2011 Június:
Hazajöttem Németországból, megölelgettem a vasat. Elkezdődött a közös életünk. Mivel a rajta lévő 16-os kerekek gumijai elég szarok voltak, hoztam 4 frankó Falken gumit rá németektől. ( A gumi egy jó dolog, mivel erre 205/50R16 való, ami ritka ezért drága. Sokan a /55öst teszik rá, de az elvileg nem az igazi.) Feldobták rá, és már hasíthattam volna. Csak egy apróság állt az utamba: szerelőm szólt, hogy a hűtő ventilátora már nem eredeti formájában tündököl (értsd: megolvadva, letörve a lapát, és még nem is kapcsol be). Nincs mit tenni, irány Öttevény Tóni bácsi, és éljen pont volt egy Nissan Primerajuk. Hoztam is a hűtőventit. Frankón becuppant és máris volt túlmelegedés elleni védelem.
Eddig még mindig jó a történet, anyagilag is ott voltam, amit szerettem volna. És most megkezdődött közös életünk. Irány vissza Németországban.
Felszereltség:
Sport verzió: sportülések, ülésfűtés, ebben a primérában P11-144 alap a digit klíma, szervo, kormányról vezérelt rádió és cd-tár, 4 légzsák, gyárilag valamikor xenonos volt, de az enyémben már nem volt meg a helye, továbbá a ködlámpák is a múlté lettek. Szóval elég jól felszerelt, szerintem minden van/volt benne, ami egy autóban kell.
Az első tapasztalatok:
- Klíma nem megy, azaz megy, csak érdekes módon a vezető felé jött kis hűvös, a jobb oldalra meleg.
- Érdekes módon a kocsi motorja középtartományban nem húzott, olyan érzés volt, mintha kb. 70-80 paci lett volna a mociban. Szépen kipörgött, de nem volt meg a teljesítmény.
- AIR BAG visszajelzője pár ülésállítás után újra villogott
Hazajöttem, irány a szerelő, nézzük már meg. Klímát elvitték tölteni, és szerinte minden oké a klímával, gáz is volt benne. Motorhoz meg nem tudott mit mondani, szerinte jó ez így. Igaz más Primerát nem próbáltam, de tudtam, ez így nem jó. Szóval nem tudtak mit csinálni vele, és ami furcsa az airbag-et most nem tudták kiütni, fura volt.
A kocsi ilyen állapotban is több ízben oda-vissza megjárta Stuttgart és Győr távot gond nélkül. Igaz csak hiányzott a kakaó autópályán gyorsításnál. Egyszer mentem vele 200-t az autobahnon, jól kipörgetve elmászott odáig, de nem éreztem azt a japán menni-pörögni akaró életerős motort.
2011 szeptember:
Beköszöntött az ősz, megkapta a vas a téli garnitúrát, amit vásárláskor kaptam és hibátlan Yokohamák voltak. Centrírozás után felkerültek. Említettem szerelőmnek, hogy a motor nem az igazi. Nézték hátha van hibakód, de semmi, szóval így maradt. Mivel 10e km-t megvolt, olajat is cseréltettem. Olajfogyás is volt tapasztalható, kb. 1l/10e km. Ennek nagy része a szelepdekni tömítésének hiábájából tevődött össze. De valahogy ezt se sikerült normálisan szerelőmnek orvosolni. Mindegy, már a múlt.
Fogyasztásom meglepően jó, főúton simán 7 liter alatt jártam, 6,3-6,5l normális 100 körüli tempóban kihozható volt. Futómű zseniális, feszes, kemény, igaz a magyar utakat nem komázta, de nagyon jó kanyarstabilitása van. Ha jól tudom sport verzió egy kicsit gyárilag ültetve is van.
A karosszéria 5 ajtós, ezért hatalmas a csomagtartója, ülések döntésével meg meglepően sok dolgot lehet belepakolni. Barátnőmet egy fordulóval költöztettem ki, ami elég szép teljesítmény, igaz koppig volt pakolva. Ezt nagyon szerettem benne, hogy bringát is csak úgy be lehetett dobni, meg úgy általában nem volt olyan, ami kifogott a csomagtér ügyileg a kocsin. Itt visszakapcsolnék a kocsi „motorgyengeségére”: mindegy volt, hogy tele volt a kocsi, vagy egyedül mentem vele, akkor is ugyanúgy muzsikált, erőtlenül, de folyamatosan.
Szóval az autó a fenti hibáival, de folyamatosan használatban volt. Persze a hibák zavartak, és főleg az, hogy senki nem tudott érdemileg hozzászólni. Volt No-ban is a helyi magyar szerelősrácnál is olajcsere és kisebb javítás miatt, de a problémáimmal ő sem tudott mit kezdeni. Volt egy gondolatom, hogy elviszem a német Nissanhoz, de mivel a kocsi értéke kb. 1500euro, ezért egy akármilyen komolyabb belenyúlás egy használt autó árával volt egyelő. Ment, hagytam így, de közben jött az érzés, hogy ha már ilyen barom voltam, akkor kéne valami nem ennyire lefosott kocsi. Főleg úgy, hogy barátnőm is járt vele, kezdett érni a gondolat, hogy megy a háztól. Az is gond volt, hogy Mo-n sem tudtam azzal foglalkozni, hogy a kocsi után futkosok, mert ráment volna a szabim, és nem biztos, hogy lett volna előrelépés, és folyamatosan ment a kocsi, mentem ide-oda. Egyszerűen nem volt idő, hogy több napot/hetet/hónapot álljon a kocsi. Utólag így hülyén hangzik, de ez van .
Hirdettem, de eladni nem tudtam, mert No-ban volt a kocsi, No-ban meg egy magyar rendszámos kocsi, ilyen állapotban eladhatatlan, sőt még a bontóban nekem kell fizetni, hogy bevegyék. Használtuk tovább, ment jól fogyasztott.
Fogyasztás:
Egyik hazaút alkalmával nagyon figyeltem a vezetéstechnikára és sikerült autópályán 6,7L fogyasztást produkálni természetesen teli tank módszerrel. Itt jegyezném meg, hogy nem kell a nagy köbcentitől félni, egy jól megválasztott motorral, nem feltétlenül eszik többet a kocsi. Autópályán 7-8l fogyasztás volt az átlag függőt a forgalomtól, dugóktól. Városban télen 4kmes bejárásnál 12L is lehetett, de ezt akár egy 1,6-os is tudja. Én elégedett voltam a fogyival.
2011 november:
Az autó hazament műszakira. Egy bal lengőkar kellett hozzá, és az AIR BAG lámpa villogásának megszűntetése. Az ablakok sötétítve voltak, de elég pocsékul, ezért le lettek kaparva, vizsga miatt is. A jobb hátsó fék szarakodott, állítólag Nissan betegség. Az most meg lett oldva, elvileg munkahenger cserélve lett és egy felújító készlettel kapott új életet. Friss műszakival tért vissza a kocsi.
Megint telt az idő 2012ben járunk, március:
Német kollégámtól vettem egy Volvót, de a Nissan megmaradt, barátnőm ezzel járt munkába. Tovább ment a kocsi és már 20e megtett km-nél jártunk, túl a harmadik olajcserén is. Olajfogyasztás még mindig megvolt, de most sikerült valamit csinálni a szelepfedél tömítéssel. Kapott a Nissan a 16os malomkerekek helyett 15ös acél felnit, a gyári alapméretes nyári gumikkal. Feleslegesnek éreztem a nagyobb kereket. A flexibilis cső a kipufogórendszerben megadta magát. Komplett csövet rendeltem, eBayről 80 euro.
2012 április:
Nissan első és utolsó lerobbanása. Barátnőm Ausztriába ment egy 1700kmes trippet 2 nap alatt és visszafele München alatt lerohadt tankolás után a Nissan. ADAC megállapította, hogy a gyújtáselosztó fedele átégett. Elvitték a szervizükbe, és meg is csinálták. Meglepő, de ezen kívül más nem volt. Pedig lehetett volna.
Mivel kezdett melegedni az idő és az oldalborda szeretni a klímát, azaz szeretné, ha jó lenne, ezért a dolog megoldásért kiáltott!
A jó hír, hogy a Nissan club oldalán nagyon sok segítséget kaptam, illetve nagyon sok hasznos szerelési útmutatóhoz lehet hozzájutni.
Ezek alapján kollégámmal összedugtuk a fejünket, elemeztük a klímarendszer működését és rájöttünk, hogy a hideg-meleg állító motor nem működik megfelelően. Ideiglenesen, mivel nyár jött, ezért fixre a hideg oldalt részesítettük előnybe. Klímakérdés meg oldva, a rendszer eddig is működött, csak a klimatizált levegő egy része átszaladt a fűtőradiátoron, ezért volt a felemás befúvás.
2012 július:
Vettünk egy mondeot barátnőmnek, természetesen már No-ban. Elég szépet sikerült találni. Nissan szépen pihenő pályára tért a parkolóba.
2012 Augusztus:
Hazavittem Nissant, átnézettem, hogy rendben legyen, megcsináltattam becsületesen, amit kell és meghirdettem. Természetesen olcsón, mert tisztában voltam állapotával.
2012 December
Az autó 2012 decemberében kelt el egy 3as golf áráért. Addig édesapám használta hosszú távokra, ha meg nem használta, akkor garázsban várta a vevőket. Amikor hazalátogattam a gyenguska motor ellenére jó volt vele menni. A fék, futómű, kormányzás kiváló, azt csinálja, amit akarsz.
Szorosan nem tartozik ide, de a vevőjelöltek is megérnek egy kis storziást:
Volt minden féle emberke, igaz ezt közvetve tudom, nem én árultam. De megjelent tipikus nepper, aki 200e Ft-t ajánlott érte, továbbá volt egy srác, akinek a legfontosabb kérdése az volt, hogy megy e 200al, mert ő lézerblokkolóval akar menni. És a többiek, akik nem voltak képesek felfogni, hogy a jónak és szépnek hirdetett kocsik árának a töredékéért hirdettem és próbálkoztak a fikázós módszerrel 1-200 e-t megkaparintani. Végül egy normális pár jött, akiknek így is tetszett és megértették, hogy azért ilyen olcsó, mert kívülről nem szép és lehet vele foglalkozni, ha akar az ember. Azóta is használják elégedetten.
Alkatrész árak:
Így a végén eszembe jutott, hogy az alkatrész árakról még nem regéltem. Sok minden igazából nem kellett hozzá. A szokásos olaj, szűrő és egyéb dolgok normális áron vannak. Amire érzékeny az a lengőkar, kb. 20-30e darabja. A hátsó fékek szoktak még vacakolni, mint írtam, de ezen kívül nem a szétesős fajta kocsi. Érdemes eBay-t nézegetni. Pl. kipufogó első cső 80 euro volt postával, szemben a bárdi 50e-s árával.
Zárásképpen:
A sok hiba talán elrettentő lehet, de én ennek ellenére is szerettem, és nagyon jó kocsinak tartom. Ha nem lettem volna olyan fillérbaszó, akkor egy szépet vettem volna No-ban, igaz drágább lett volna, de bőven költöttem rá az enyémre annyit, hogy simán kijött volna a német biztosítás is és akkor nem egy életben tartott bontószökevény lett volna. Talán még ma is azzal járnék. Igen hibáztam a megvételnél, de tudtam mit veszek. Legalább lesz mit mesélni majd az unokáknak.
Egy kis jó tanács:
Ha kérdés van, látogassátok meg a www. nissanfanclub.hu oldalt. Hasznos tanácsokkal szolgálhatnak a cartársak.
Összességében én javaslom ezt a típust, nagyon jó konstrukció, de mindenképpen nézessétek át szervizben, illetve egy jó szerelőt vigyetek magatokkal.
Hibalista
- Bal oldali lengőkar, jobb hátsó fék, gyújtáselosztó fedél, kipufogó első cső flexibilis csővel egyben cseréltettem
Ide hordtam szervizbe
Értékelése:
Képek az autómról
Fenntartási költség | (7) | Évjárat | 2002 |
Kényelem | (7) | Használati időtartam | 0 év |
Teljesítmény | (5) | Km vásárláskor | 197000 |
Megbízhatóság | (9) | Vezetett km | 30000 |
Szerviztapasztalat | (3) | Átlagfogyasztás | 8 l |
Előző autója? | Golf III. 1.4 | Következő autója? | S60 2.0T |
Ennyire szerette | (8) | Megérte a pénzét? | igen |
Verdikt | (7.1/10) |
