A cinkostárs
Szöveges ítélet
Külső+belső:
Az autó kiválasztása két szempont alapján történt, kényelmes-e a ki-és beszállás, illetve megfelelő-e az első helykínálat. Mivel mindkettőben remekelt, rá esett választás. A külső valamint belső színválaszték is nagyon vonzó volt számomra, végül a kívül belül narancs változattal lett rendelve az autó. Extraként még a mostanára már alapáras/tekna felszereltséggel/ téli csomagot rendeltem ami egyenlő az ülésfűtés+tükörfűtéssel(A tekna felszereltség ára természetesen emelkedett, tehát nem arról van szó hogy a széria elején kispórolták volna), LED első fényszórókat, ezt külön kiemelném mivel a konkurenseknél 300-400ezer forint, itt 150e volt. A lapított kormány nagyon kényelmes, nem verdesi bele az ember a térdét állandóan. A középkonzolnál található párnácskák szintén a kényelmet a szolgálják, csak nem a műanyagon "pihen" az ember lába. Az irányítópult remek, minden elérhető távolságban van, pedig én elég mélynövésű vagyok. Szinte minden vezérelhető a kormányról, kivéve talán a navit. A klímának is külön gombjai vannak, nem kell az érintőt tapizni. A fejtér elöl totálisan megfelel, hátul meg üljön az aki akar. A színösszeállítás telitalálat, amerre járok ott dicsérik az autót, és elismerő pillantásokat kap. Valljuk be azért azért nem egy átlagos látvány.
Motor: 898 ccm3 három henger/imádom a hangját, lehet érte kövezni/, a jól ismert Renault motor, mely több mint öt éve van a piacon, legjobb tudásom szerint tervezési baki nélkül, megbízható erőforrás. Az eddig levezetett 10500 km-ből legalább 9000 városban történt, fogyasztása ennek megfelelően magasabb az átlagnál, 6.1 litert mutat a számítógép, a valóságban ez 6.5 körüli összeg.
Télen villámgyorsan felfűt, főleg ha elindul az ember, és nem alapjáraton várja a csodát. Hidegen természetesen kicsit darabos, ez a három hengerrel jár, ezt azért szokni kell.
Az autót mindenkinek ajánlom aki fiatalos, stílusos, és nem mellesleg ár/érték
arányban is jó autót szeretne.
18000 km-nél kötelező szerviz, hibátlanul fut.
Hibalista
- Féklámpa + utasoldali légzsák visszajelző hiba /egy kompjúter halt meg/ emiatt az autó átadása késett egy hetet, természetesen értesítettek, cserélték.
Ide hordtam szervizbe
Hovány Autócentrum
Értékelése: 10
Képek az autómról
Fenntartási költség | (8) | Évjárat | 2017 |
Kényelem | (8) | Használati időtartam | 1 év |
Teljesítmény | (7) | Km vásárláskor | 0 |
Megbízhatóság | (8) | Vezetett km | 22000 |
Szerviztapasztalat | (10) | Átlagfogyasztás | 6 l |
Előző autója? | Cee'd | Következő autója? | Micra / Qashqai |
Ennyire szerette | (8) | Megérte a pénzét? | igen |
Verdikt | (8.3/10) |
