Belső értékek
Szöveges ítélet
- Ez meg mi? - kérdeztem, miközben apám az autókereskedés udvarán álló sötétszürke autóra bökött.
- Egy Nissan Maxima. Háromezres, V6-os.
Hmm. a típusról persze már hallottam, de ezt a generációt abszolút nem ismertem. A ´88-´94 között gyártott szériából hazánk útjain nem sok fut, talán néhány tíz összesen. Ez jelenthetné azt, hogy akkor végülis a rövid alkudozás után egy igazi unikumra tettünk szert, de az a helyzet, hogy annyira szürke, unalmas és átlagos a modell, hogy egyáltalán nem tolakodó bennem a "hűdeegyénikocsimvan" érzés. Az autó elölnézetből 100m-nél nagyobb távolságról teljességgel beazonosíthatatlan, gyakorlatilag a tulaj számára is...
Az autó külső és belső dizájnja megelőzte korát: szép ívek, lágy vonalak jellemzőek kívül-belül. A klasszikus háromtagolású limuzinforma harmonikus, kellemes látványt nyújt. A közel ötméteres és több mint 1,4 tonna súlyú limuzin 15-ös gyári alukerekeken fut.
A szoktalanul hosszú, szinte pingpongasztal méretű motorház tekintélyt parancsoló, csakúgy mint a vaskos kipufogóvég. Sajnos a kasztni vasainak oxidációja már évekkel ezelőtt megkezdődött, az esztétikai kellemetlenségen kívül bajt azonban még nem okozott.
A beltér - ahogy elvárható - kellemesen tágas, akár öten is kényelmesen utazhatnak. A beltér anyagai kellemesek, sok plüssből és jó minőségű műanyagokból építkezik. A kopogtatással nem megyünk semmire, poltergeist legyen a talpán, aki a kellemes puha műanyagokat megszólaltatja. Az ülések ülőlapja megfelelő hosszúságú, oldaltartásuk csekély, magasságuk nem állítható. Csupán a vezetői fotel ülőlapjának dőlésszöge módosítható.
A műszerfal egyszerűen szép. A cockpit vezetőorientált, minden kézreáll, minden könnyen elérhető. A műszerek japánosan rendezettek, de sajnos egyáltalán nem japános precizitással működnek. Se a benzin-, de a vízhőmérő nem mutat pontos értékeket. ejnye ejnye. Javíttatni egyszer próbáltuk (márkaszervizben), sikertelenül.
A volán bőrbevonatú, jó fogású, ideális méretű, magasságban állítható. A kormányról a hifit nem, a tempomatot viszont vezérelhetjük.
Beülve feltűnik az alacsony üléspozíció és a kissé kiült vezetői ülés. a pedálok és a kormány távolsága könnyen beállítható, jómagam 184 centijével kényelmesen el tudok terpeszkedni a balegyen. a feltűnően kisméretű slusszkulcsot a helyére passzintva és a kulcsot elfordítva nagyon könnyen beindul a V6-os háromezres Nissan motor. Hidegben kb. 1500-on, nyáron kicsivel 1000 feletti fordulatszámon kezdi a műszakot. Az automata váltó nem áll a helyzet magaslatán. Óra szerint közel 220e km van a kocsiban, bizony egy automata váltó ekkora futásteljesítmény után még a felkelő nap országában is a lenyugvó nap erejét tudja már csak...
Egy ideje D-ből nem hajlandó elindulni. Megoldás: át 2-be, elindulás után visszapöcc D-be. A váltások sem olyan simák, mint voltak néhány éve, de hát egy 17éves autónak ez talán megbocsátható. A váltó négyfokozatos, overdrive funkcióval. a negyedik rendkívül hosszú, 150-es tempónál mindössze 3000-et fordul a főtengely, 200-nál 4000-et. többet nem is igen megy, a motor 170 lóerejéből - hála a z automataváltónak és a hosszú 4-nek - ennyire futja. Egyszer egy németországi autópálya szakaszon 225-öt mutatott az óra, de gyanítom, hogy egy hosszú, alattomos lejtő állt a háttérben... Padlógázt nyomva sebességtől függően mérlegel,visszavált vagy sem. Ha igen, akkor egyet vagy kettőt. Példa: 80-nál negyedik sebességben enyhe gázadásnál még nem vált vissza, erőteljesebb pedáltaposásra visszagangol harmadikba, kickdown-nál pedig rögtön másodikba. Padlógázas állórajtról indulva kettest 60-nál, hármast 120-nál, négyest 180-nál kapcsol a váltó. Ebből is kitűnik, hogy az utolsó fokozat inkább csak sebességtartásra alkalmas.
A fék alulméretezett: tempós, fékezgetős autópálya-szakasz után grízesedik, mondhatni balesetveszélyessé válik. Szomorú. Persze normál használathoz elég, igaz, a szokásosnál nagyobb pedálerőt igényel ekkor is.
A futómű puha, ringóhintós. Autópályás suhanásra tökéletes, hegyes kanyargós szakaszokra borzasztó. Ezen kívül hangos is: dobog, zörög, kikéri magának a rossz magyar utakat. Megértem.
Az öt elektromos nyílászáróból már csak három működik, a villanyos tetőablak télen-nyáron hangtalan, huzat nélküli szellőzést biztosít a bent ülők számára. A kötelező zöld kvarcóra kiszámíthatatlan, néha működik néha nem, de inkább nem. Nem hiányzik. Annál inkább a könyöktámasz, amit kispórolt a gyártó a felső közepes limuzinból.
Műszaki jellegű probléma használata során nem volt. Egyedül az akksi adta be a kulcsot a 6 év használat alatt. Út szélén soha nem hagyott.
A klíma, a tempomat még működik, a motoros antenna, az ABS már nem. A baloldali elektromos ablakok fent maradnak, a váltó haldoklik(nagy szerepe van benne a láma szerviznek!!). Mindenesetre költeni már nemigen érdemes rá. Eladni meg nem lehet.
Szóval marad, amíg gurul, utána meg könnyes búcsút veszünk tőle.
Max imádkozunk. :DD
Hibalista
- elektromos ablakemelő, elektromos antenna, benzinóra, vízhőfokmérő, központi zár, csomagtér belső nyitója
Ide hordtam szervizbe
Értékelése:
Képek az autómról
| Fenntartási költség | (5) | Évjárat | 1989 |
| Kényelem | (7) | Használati időtartam | 6 év |
| Teljesítmény | (7) | Km vásárláskor | 180000 |
| Megbízhatóság | (9) | Vezetett km | 45000 |
| Szerviztapasztalat | (3) | Átlagfogyasztás | 10 l |
| Előző autója? | – | Következő autója? | – |
| Ennyire szerette | (7) | Megérte a pénzét? | nem |
| Verdikt | (5.6/10) | ||
Újra itt a Digó Limó, az egész estés, színes, szélesvásznú népítélet
Alfi
Örömteli sz#rbanyúlás
Egy - még - őszinte autó
Elpusztíthatatlan