Darázs
Szöveges ítélet
Próbálok olyan dolgokról írni, amikről még nem esett szó, és próbálok kritizálni... a hármas Mazda elkényeztetett...
1., Központi számítógép.
-Az összes info (rosszúl!) 6 "képernyőre" van elosztva, melyek között az "Info" gomb nyomogatásával váltogathatunk. Nos... ez a gomb, kényelmesen beállított vezetői helyzetben, nyújtott karral nem érhető el, így a kialakult metódus az, hogy jobb kézzel a kormányba kapaszkodva megpróbálja az ember a bal kéz mutatóujjával pont annyiszor megnyomni, hogy az óhajtott képernyő jelenjen meg. Sűrű forgalomban ez általában persze nem sikerül... egyel túlugrik :-))... jöhet az újabb hat bökés...
-Én megszoktam egy "adathalmazt" eddigi autóimban, amivel "dolgoztam". Láttam az összes megtett km-t, a napi számlálót, a motor hőmérsékletét (pl. téli reggel: mikor lesz már fűtés?, terhelhető-e már a motor?). Ezeket az adatokat minden egyszerű autó alapból mutatja, a Lancer-ben képtelenség egyetlen képernyőre hozni őket.
-Van felesleges képernyő: inyen a "mennyi van még hátra a következő szervízig" című (ez helyből látszik a km-számlálón).
-És van elcseszett is: a pillanatnyi fogyasztást egy vízszintes skálán vizualizálták, ennek pontossága +,- 5 liter, a pontos adat csak tempomattal, az átlagfogyasztás-mérőt lenullázva jeleníthető meg... khmm...
-A végére a legszebb: a hatótávolság kijelzése. A becsült kilóméterek száma szépen csökken, amíg... el nem érjük azt a pontot, amikor a kocsi 50 km megtételét tartja még lehetségesnek... no... innentől NEM ÍR KI SEMMIT!!!... pont amikor a legjobban guvad ki a szeme az embernek a kutakat vadászva.
2. Ergonomia
-A sokat emlegetett kartámaszról annyit jegyeznék meg, hogy nem a kartámasz rövid, hanem a váltó van messze (180 cm vagyok). Elhatároztam, hogy nem írok összehasonlító tesztet, de a Mazdában "lekönyökölve" az ujjaimmal tudtam kapcsolni minden fokozatot, itt az ötödikből történő visszakapcsoláshoz megint csak nyújtózkodni kell (ld. "Info" gomb).
-A bal kart illetően: az ajtó könyöklője túl alacsonyan, az ablak pereme túl magasan van, így bármelyikre helyezzük is a könyökünket, az eredmény minden képpen gerincferdülés.
3. Klíma
Nekem furcsa volt, hogy a klíma pillanatnyi állapotáról (hová, milyet, mennyire) a műszerfalon semmilyen kijelzés nincs. Jó, hogy a gombok beállított helyzete, de ez azért szokás....
4. Ezt a pontot talán nem is kellene a "rosszak" közé sorolnom. Eddig ugyanis az volt a tapasztalatom, hogy minél nagyobb motorral szerelt autót vettem, az mindig többet fogyasztott az előző, kisebb motorral szereltnél. Alapelvem továbbá, hogy a benzint nem azért tesszük a kocsiba, hogy megtakarítsuk, hanem, hogy hajtsa!!! Harmadik kitételem szerint, ha kibirom, hogy a Lancer-el 90-el menjek, akkor 6,2 litert fogyaszt, ha viszont többnyire nem birom ki, akkor akár tizet is :-))!
Most jönnek a jók...
1. Az 1.8-as szívó motor tökéletes. Alapjáraton úgy ketyeg mint egy svájci óra... alacsony fordulaton is elegendő a nyomaték, dinamikusan húz... aztán az igazán jó dolgok 4000-nél kezdődnek, egészen 6500-ig, ebben a tartományban olyan érzése van az embernek, mintha még egy benzincső nyílna meg, padlózva a gyorsulás nem egyenletes... hanem fokozódik!!! (pirosba nem szokom forgatni) A rugalmasságra sincs panasz, tehát nagy sebességről mégnagyobb sebességre is jól gyorsul :-))!
2. A Lancer tágas és csendes (utóbbi az új modellévtől). 184 cm-es középső gyermekem jól elfér mögöttem, és 140-ről 170-re gyorsítva is tudunk beszélgetni v. a zenét hallgatni.
3. Ilyen szintű zenerendszerem (Rockford Fosgate - 9 hangszóró... ebből egy mélynyomó a csomagtartóban) még nem volt. Magasan veri az általam ismert autókba eddig gyárilag szerelt összes "hangzást". Jó-jó... sokkal többért, bitosan létezik sokkal jobb...
4. A végére a legjobb... a´szongya a sarki boltos: "látja EVO-t vettem"... talán ennyit a kűlalakról. Az alsó középben most ő a leszebb ill. a legkülönlegesebb. Én szívből veszek autót, ahogy öt éve a Mazda3-ba, most a Lancer-be szerettem bele!
Hibalista
- Hibátlan.
Ide hordtam szervizbe
Még nem kellett.
Értékelése:
Képek az autómról
Fenntartási költség | (7) | Évjárat | 2008 |
Kényelem | (8) | Használati időtartam | 1 év |
Teljesítmény | (9) | Km vásárláskor | 0 |
Megbízhatóság | (10) | Vezetett km | 3000 |
Szerviztapasztalat | (9) | Átlagfogyasztás | 9 l |
Előző autója? | Mazda3 1.6 | Következő autója? | Még nem tudom. |
Ennyire szerette | (10) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (7.8/10) |
