A Nagy Csalódás!
Szöveges ítélet
Bevezetésként, olvasom itt az áradozásokat erről a kocsiról olyan emberektől, akik még pár ezer km-t raktak a kocsiba. Javasolom nekik, hogy most kezdjék el írni a tapasztalatukat ha már megtettek vele több ezer kilométert és a valós élményeiket írják le róla.
Kezdeném. Tavaly vettem ezt a kocsit BIZONYÍTHATÓAN idős, első tulajtól, szevízkönyvel, garázsból. A kocsiban akkor volt 94.500 KM. Most 100.800-nál járok, de amit már ráköltöttem, vettem volna belőle a 18 éves lányomnak egy másik kocsit. A hibalistában látszanak a cserélt alkatrészek, de őszinte leszek, még mindig hallok zörejt az első és a hátsó futóművek felől. De már lesz...m, mert nincs idegzetem hozzá. Most olyan hibám jött elő, hogy beindításkor és üzemmeleg állapotában valami ciripel benne, mintha tücsköt rejtene, de már ez sem érdekel. Kb. egy éve van nálam, de már belefáradtam és nem érdekel. Azt gondoltam ennél tökéletesebb vétel nem is adódhat, amivel nem is volt gond, csak a kocsival. Ez már nem az a japán autó amik korábban voltak, pedig én egy Hondából ültem át, de bár ne tettem volna. Ja és a fogyasztás városban télen 10 liter ( igaz rövid távokon)és aki azt írja, hogy neki bp-i városi forgalomban 7 litert eszik az gondolom 50-60 kilóméterre vetíti ezt. Összességében kényelmes, de itt ki is merült ez a kocsi.
Utolsóként. Volt már 5 Mitsubishim korábbi évekből, de ez egy rakás SZAR azokhoz képest.
Hibalista
- főtengely ékszíjtárcsa ( ütött, 45.000 - kedvezménnyel-, mivel csak gyári van hozzá), bal hátsó fékmunkahenger komplett ( berohadt véglegesen), toronycsapágy felől nyikorgó pattogó hang ( kizárólag hidegben - megoldottuk nem cserével, hanem egy hőbíró anyaggal-), hátsó futómű hosszlengőkar szilentek, stab. pálcák, első futómű, stab. pálcák, stab.szilentek, axiális csukló jobb oldali.
Ide hordtam szervizbe
Jó helyre.
Értékelése: 9
Képek az autómról
Fenntartási költség | (5) | Évjárat | 2006 |
Kényelem | (10) | Használati időtartam | 1 év |
Teljesítmény | (5) | Km vásárláskor | 94500 |
Megbízhatóság | (9) | Vezetett km | 6000 |
Szerviztapasztalat | (7) | Átlagfogyasztás | 9 l |
Előző autója? | Honda Civic | Következő autója? | Nem tudom, mert el vagyok a mostani kocsik minőségén keseredve |
Ennyire szerette | (4) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (5.5/10) |
