Nyekergő négykerekű tekergő
Szöveges ítélet
Hát, ez egy egyhármas, 95 lovas, a menetdinamikájánál és belső méreténél kívülről jóval kisebbet sejtető járgány. Nagyon tetszik, hogy megy. A Honda Jazzt ütötte ki a várólistán nálam. Eredetileg azt szerettem volna mert állat praktikus és megbízható, de amíg a Jazz (érdemei maximális elismerése mellett) egy ilyen nyugis-csajos életérzést sugárzott, addig a CZT-től amit volt szerencsém kipróbálni, kinőtt a szőr a mellemen amint odaléptem a gázra. Sajnos a turbó nem az én pénztárcámnak való, a síma 1.5-ös szívót kipróbáltam de az meg valahogy nem ment ahogy kellett volna, viszont az 1.3-as meggyőző volt. Vezetgettem mindenféle 1.3-as, 1.4-es gépet előtte, de semmi sem áll meg a Colt mellett, akár a robbanékonyságot, akár a kezelhetőséget nézem. 180-ig teljesen stabil a futómű, veszedelmes sebességgel lehet vele kanyarodni annak ellenére, hogy magas a járgány, és úgy általában sokkal jobban megy, mint a közúton közlekedő többi járgány. A látszat elenére nem vagyok padlógázas vezető, olyan 5.5-6L-re jön ki száz km, de a határozott előzéshez szükséges magabiztos erő nagyon megvan az 1.3-as Coltban. A fékek meg kiválóak. Vészfékezés közben is remekül irányítható. A négy tárcsafék nemes gesztus egy 950 kilós kisautóhoz, de már volt olyan szitu a Colttal, amiben az előző autómmal összetörtem volna a pofámat. Egyszóval vezetni nagyon-nagyon jó élmény, van pár apróság pesze ami miatt bosszankodhatnék, de fölösleges szőrözés lenne: ez egy nagyon jó járgány és nagyon jó élmény vezetni. Nem bántam meg. Remélem, úgy bírja majd a strapát hosszú távon, mint a Yaris.
Hibalista
- Igazából semmi, de ezeken itten lehetne nyünyörögni, ha érdekelne (de nem érdekel):
-
- - Ha a hőmérséklet 30 fok fölé kúszik, valami nyikorogni kezd a futóműben. Nem fémes hang, hanem olyan gumis-féle, amikor Michael Jordan cipője csikorog zsákoláskor. Megnézettem, a világon semmivel sincs semmi baj. Hát, majd eldől. Addig,a amíg így kanyarodik és így tartja az utat, nyikoroghat. Én meg majd zsákolok.
-
- - valami meglazult fedőlemez a motortérben zörgött 2500 és 3000 között, de egy hozzáértő kéz meg egy csavarkulcs megoldotta hamar. A komám 206-osához képest, amit kéthetesen vissza kellett vinni full elektronikai káosz miatt aztán amikor megcsinálták, akkor szétugrott a váltó, ez a lemez-zörgés egy fájdalmasan röhejesen kicsi dolog.
-
- - Sajnos nem jó a festés annyira. Olyan jobb fajta piros színe van, de ha egy madár erősebben közel repül, akkor az már nyomot hagy a fényezésen. Nem a guanóra gondolok. Tele van karcokkal meg foltokkal. De legfeljebb mindenhová nyalok egy matricát vagy leöntöm sárral, ahol annyira zavar. RALLIART.
Ide hordtam szervizbe
MItsubishi Regia
Értékelése: 10
Képek az autómról
Fenntartási költség | (9) | Évjárat | 2006 |
Kényelem | (9) | Használati időtartam | 0 év |
Teljesítmény | (10) | Km vásárláskor | 5 |
Megbízhatóság | (9) | Vezetett km | 6000 |
Szerviztapasztalat | (10) | Átlagfogyasztás | 6 l |
Előző autója? | Yaris | Következő autója? | marad |
Ennyire szerette | (10) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (8.5/10) |
