A japánoktól nem ezt vártam
Szöveges ítélet
Nos. Ha a mai technika mellett ilyen autókat képesek gyártani és főleg a japánok, akkor már semmilyen márkában nem bízhat az ember?
Az autóval első ránézésre nincs különösebb gond. Tetszetős, városi kisautó nagy belsőtérrel, városi közlekedésben jól helytálló dinamikus motorral.
Ha azonban közelebbről megnézzük, elsőként láthatunk egy borzasztóan ronda megoldást a zárszerkezetre, amit egy valamire való tervezőgárda már nem a kilincs alá rak, hanem próbálja elrejteni. Én magával a kilinccsel sem vagyok kibékülve, de annyira nem csúnya, meg lehet szokni.
Üljünk be az autóba. Nem tudtam kétszer ugyanolyan vezetési pozícióba kerülni ebben az autóban. Valahogy az ülések nem túl kényelmesek és akkor még finom voltam, a testet nem tartják igazán jól. Az autó egyébként sem mondható stabilnak, de az ülések sajnos fokozzák ezt az érzést.
Tegyük be az indítókulcsot. Lehajolás nélkül ez sem megy, de pár hónap után már benne van a kezemben a mozdulat, így könnyebben megtalálom.
Nagyon pozitív volt számomra a műszerfal világítása. Nem vagyok kicsi ember, de a digitális kijelző beállításához szinte kisszéket kell vinnem az autóba, hogy elérjem.
Beindítjuk a motort. Könnyen indul hidegen is, ez megfelel a mai normáknak. Alapjáraton csendes az autó, de egy kis gázfröccs és az autó máris tudtunkra adja, hogy nem tettek bele sok hangtompítót. Így legalább jól hljuk a 95 lovat, hogyan "vágtázik". Mert ez így van! Tényleg vágtázik az autó, könnyű kasztni, sok lóerő ez mindenki álma. De vigyázz a kanyarban, mert könnyen pórul jársz. Az autó dinamikus, erős motorjának a zajon kívüli másik negatív tulajdonsága, hogy könnyű súlya ellenére egy benzinfaló. 7-8 liter között van a vegyes fogyasztása, ami egy kis autónál igen meglepő!
Ezek mind olyan "jegyek", amit a szalonban nem tapasztal az ember és nyilván nem is mondják el neki. Csalódtam a Coltban, egy japán autó nem erről híres. Miért kell egy 3 milliós autónal elviselni olyan dolgokat, amiket egy igényesebb vásárló már 5 éve sem fogadott el.
Egyszóval egyre kevésbé szeretem a járgányt, és nemsokára le is cserélem. Visszatérek a német autókhoz.
Ja igen! Miért zörög és nyikorog a hátsó üléssor, mikor kicsit hűvösebb van??? Ez botrány!!!
Hibalista
- Váltócsere!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
- Elektromos ablakemelő (egyenlőre csak az egyik adta meg magát)
- Az új váltó is recseg hidegen
- Furcsa sípolások a motor felől, pedig nem turbós
- A Cd hidegen nem szeret engedelmeskedni
-
Ide hordtam szervizbe
Duna Autó - Budapest
Értékelése: 5
Képek az autómról
Fenntartási költség | (1) | Évjárat | 2005 |
Kényelem | (1) | Használati időtartam | 1 év |
Teljesítmény | (8) | Km vásárláskor | 0 |
Megbízhatóság | (5) | Vezetett km | 21000 |
Szerviztapasztalat | (7) | Átlagfogyasztás | 7 l |
Előző autója? | Astra F | Következő autója? | Opel Astra H vagy újabb (ha lesz) |
Ennyire szerette | (2) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (3.1/10) |
