Családi raktár
Szöveges ítélet
Amiért szerettük: a kis lakás mellett ez nem csak családi autó volt, hanem raktár is. Az első évben a harmadik sor ülés nem is volt az autóban, helyette inkább ott tároltuk az iker babakocsit. Kisgyermekes szülőként nagyon praktikusnak találtam a két oldali tolóajtókat, könnyen lehetett a gyerkőcöket a hordozóval ki-be rámolni, és a parkolókban sem volt gond. A csomagtartója "telerakhatatlan", a középső sor ülést kikapva meg táncolni lehet benne. Az első és hátsó ülések viszonylag kényelmesek, bár egy kicsit kemény tömésűek. A középső sorban már nem utaznék hosszabb távon, mert az fapados, derékszögű, de a gyerekülésnek kiváló volt. A magas ülőpozícióban kellemesen átlátható a forgalom. A fogyasztással elégedettek voltunk, mert legtöbbet városban használtuk (7 l), vidéki utjainkon (5,2-5,8). Ja és nem utolsó sorban benne van minden olyan biztonsági rendszer amit egy Mercibe alpból beleraknak.
Amiért nem szerettük: a kiváló német öreguras motorja. Gyorsulási versenyre még nézőnek se menjen vele senki.
Az igaz, hogy 130-140-el a világból kimegy, viszont fölötte az autóban nem volt biztonságérzetem, erős a motor és menetzaj, valamint a legkissebb fuvallat is elmozdítja az egyenesfutásából.
Hát és valljuk be inkább a praktikusságáért szerettük mint sem a formájáért. Nem szép , de meg lehet szokni.
Mindenképen jó megoldás ez az autó azoknak akiknek egyszerre több kiskorú gyermekük van és biztonságos autótban szeretnék tudni a családot. Szerintem megbízható autó, ezért is maradtam ennél a márkánál.
Hibalista
- Hátsó féktárcsákat kellett cserélni 40000 km-nél
- A hátsó felfüggesztés fő darabját egy kötelező szervíznél kicserélték, ami után a hátsó kerekek a korábbi terpesztés helyett beálltak függőbe. (Ez egy visszahvás keretében ment, amit Pesten nem nagyon reklámoztak, pl ilyenek miatt hordtam az autót inkább Fehérvárra szervízbe, ja meg ott a szervíz alkalmazottai sokkal barátságosabbak, és nem ők a "csillagos istenek")
Ide hordtam szervizbe
Székesfehérvár
Értékelése: 9
Képek az autómról
Fenntartási költség | (7) | Évjárat | 2002 |
Kényelem | (7) | Használati időtartam | 3 év |
Teljesítmény | (6) | Km vásárláskor | 18000 |
Megbízhatóság | (8) | Vezetett km | 27000 |
Szerviztapasztalat | (8) | Átlagfogyasztás | 7 l |
Előző autója? | C 180 | Következő autója? | B 170 |
Ennyire szerette | (7) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (6.4/10) |
