Hans, a hűséges nagyvas!
Szöveges ítélet
Hans-ot, az én autómat 2 személyes körüveges haszongépjárműként vettem, amit aztán a Járműgyárban átalakítottak 5 személyessé. Leválasztották a csomagteret, hőszigetelték és zajmentesítették (az adott kereteken belül) a karosszériát. A hűtés és fűtés csöveit hátra vezették, és lefóliázták az ablakokat.
Aki nagyobb távolságokat is megtesz, mindenféleképpen javaslom a tempomattal felszerelt változatot. Az enyém kézi váltós volt, és nem hiányzott az automata.
Az autó soha nem hagyott ott sehol, mindig és minden helyzetben tudtam, éreztem hogy biztonságban hazavisz. Kifejezetten jól vizsgázott extrém téli körülmények között.
Az autó, bár zajos volt egy kicsit, hozta a Mercedestől elvárt "elpusztíthatatlanság érzést". Akinek volt dízel mercije tudja miről beszélek.
A fogyasztásról annyit, hogy országúton (autópálya nélkül) 8 liter. Autópályán 130 km/h-nál 9-11 liter terheltségtől függően.
Városban lábméret és dugó függvényében: 10-12 liter.
Tőlünk nyugatabbra tankolva az értékek 0,5-1 literrel kevesebbet mutatnak (hogy mik vannak?).
Egy alkalommal előzés közben a műszerfalon kigyulladt a dízel vezérlés hiba kontroll lámpa. Majd a motor is megállt. Sikerült félrehúzódni az autóval és használati útmutató alapján jól "össze-szarni magam", hogy milyen nagy a baj. Aztán gyújtás le, majd vissza. A kocsi pöccre indul, és megy mintha mi sem történt volna. Irány a szerviz, ahol megállapították, hogy koszos a kb. 200 forintos gázolajszűrő, és nem kapott előzésnél elég üzemanyagot a kocsi.
A sáros laza talaj nem a Vito világa, egy alkalommal egy elázott réten akartam megfordulni, de az autó egy pillanat alatt tengelyig süllyedt a sárba. Csak a traktor tudta kihúzni (nem egy terepjáró alkat).
A betartott szervízintervallumoknak hála, az apróbb idegesítő hibák ellenére nagyon hozzám nőtt. Minden esetre dühítő volt, hogy a tolóajtókat nem lehetett rendesen beállítani, becsukáskor vagy visszapattantak, vagy nem záródtak be egészen. A gondos kenés ellenére hajlamosak voltak a szorulásra. Az első ülések karfáinak rögzítőcsavarja, illetve a tolóajtók billenőablakának csavarjai maguktól fellazultak. Csupa, apróság, ami Juan-ék összeszerelő munkájának minőségét mutatja.
Az apróbb hibák, mint az izzók cseréje, rögzítőfék racsni-rugójának törése, fokozottabban csak a 6. év után kezdtek jelentkezni. Az egyre inkább nyiszorgó műanyagok, az anyafok fáradására utaltak.
Miért adtam el? Bár a technika, a kíméletés használat és a megfelelő karbantartás mellett örök életűnek tűnt, a karosszéria típushibája az ajtók aljának megindulása, az én autómnál is megfigyelhető volt. Ráadásul olvastam, hallottam rémhíreket a porlasztó csúcsok cseréjével kapcsolatban, ami 160 ekm után bármikor esedékes lehet.
Hibalista
- ~15 ekm: tolóajtó kilincs a kezemben maradt (anyaghiba)
- ~25 ekm: vezető és utas oldali ülés (garanciális) csere, az ülőpárna kiültsége miatt.
- ~80 ekm: tolóajtók érzékelőinek cseréje, mert ki-be kapcsolgat a központi zár menet közben (a hiba valójában a csomagtér ajtó zárjáról félig lepattant érzékelő visszapattintásával lett orvosolva).
- ~90 ekm: kormányösszekötők cseréje
- ~100 ekm: rögzítőfék racsni-rugó eltört (házilag cserélve)
- ~112 ekm: két első kerékcsapágy és turbókapcsoló csere
- ~122 ekm: jobb oldali motoros tükörállítás részben nem működött (az ajtóba vezető kábelkötegben eltört az egyik vezeték)
Ide hordtam szervizbe
A garanciális idő alatt:
Hunyadi út (drága, és értenek a Vito-hoz), pontszám 6
Kárpát utca (drága, és nem értenek a Vito-hoz), pontszám 2
Értékelése: 4
Másik szerelő értékelése
A garanciaidőn túl:
Mercedes Böröcz (M5-ös kivezetőn), korrekt módon elvégeztek minden szervizt és javítást az autón, és az áraik is földön jártak. Pontszám: 9.
Értékelése: 9
Képek az autómról
Fenntartási költség | (7) | Évjárat | 2001 |
Kényelem | (9) | Használati időtartam | 7 év |
Teljesítmény | (5) | Km vásárláskor | 0 |
Megbízhatóság | (8) | Vezetett km | 135000 |
Szerviztapasztalat | (5) | Átlagfogyasztás | 9 l |
Előző autója? | Primera 1,6 Wagon | Következő autója? | Toyota Avensis 2.0 Wagon |
Ennyire szerette | (9) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (6.6/10) |
