Soha többet Mercit
Szöveges ítélet
Hát... Sok jót nem tudok mesélni róla. Nagy örömmel ültem bele életem első (és egyben utolsó) Mercédesébe.
Alig vettem át az autót, néhány hónap múlva kezdődtek a bajok. Elöször csak a központi zár romlott el, természetesen a vezető oldali ajtóban. Ez azt jelentette, hogy elindulás után (amint elérte a kb 20 km/ó sebességet) az összes ajtón a zár becsukódik. Ez a vezető füle mellett lévő ajtón egy géppuska sorozathoz hasonló hangot adva történt meg (vagy nem). Ugyanis véletlenszerű volt, hogy a zár lent vagy fent állt meg. Ha be akartam zárni az ajtót, akkor is ott kellett mellette állni, hogy meggyőződjek róla, hogy a zár bezárodott.
Az ülését 2x cserélték ki, mert az érzékelője rendszeresen azt jelezte, hogy nincs bekopcsolva a biztonsági őv, holott be volt kapcsolva. További apróság, hogy a rádió időnként úgy döntött, hogy kikapcsolja magát. Ezt is 2x cserélték garanciában.
A komputer időnkét küldött valamilyen (már nem emlékszem milyen) "piros" hibaüzenetet. Egy 20 cm-es kábelt kicseréltek, utána megszünt a probléma.
Ezek voltak nagyjából a garancia időn belüli problémák.
Az autómata sebváltó kb3 éves korában romlott el (kb 70 e km volt az autóban). Ez a csodálatos szervíz 3 hét alatt találta ki hogy mi lehet a probláma. Csereautót nem tudtak adni, és belekerült a mutatvány 600 e Ft-omba. (Állítólag a felét a kinti Merci állta mert rendszeresen a márkaszervízben végeztettem a karbantartásokat, tehát ez akár belekerülhetet volna 1,2 m Ft-ba is, úgyhogy örülhettem!)
A klíma is elromlott az autóban, ezt nem tudták a szervízban megcsinálni. 1-2 napig ott kellett hagynom az autót (feltöltötték, de 1 hónap múlva már megint nem működött).
Amilyen gyorsan csak tudtam, eladtam!!! (Sajnos beletelt 4-5 hónapba ez is!)
Hibalista
- Elektromos zár, autómata sebváltó, ülés érzékelő, rádió, klíma
Ide hordtam szervizbe
Kárpát utca, MB Autó majd Pappas lett belőle.
Csereautót soha nem tudtak adni, drága és nagyon lassú.
Értékelése: 1
Képek az autómról
Fenntartási költség | (1) | Évjárat | 2002 |
Kényelem | (3) | Használati időtartam | 5 év |
Teljesítmény | (4) | Km vásárláskor | 0 |
Megbízhatóság | (2) | Vezetett km | 93000 |
Szerviztapasztalat | (1) | Átlagfogyasztás | 11 l |
Előző autója? | CRV | Következő autója? | Lexus RX400h |
Ennyire szerette | (2) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (1.8/10) |
