Az elpusztíthatatlan kedvenc!
Szöveges ítélet
Az autó 22 éves volt amikor megvettem, hanyag tulajtól, gondoltam majd szépen rendbe rakom. Így is lett, de a rohadásra figyelhettem volna jobban, ez a Mercik ősi ellensége! Az autóban közel 400.000 km volt amikor megvettem, de azt olvastam, hogy ez Mercedes, bírja. Kijelenthetem így is van, tényleg bírja. Előtte több autóm is volt, de hiába a 22-23 év, stabil, bivaly erős, harap, megbízható stb. Ha az ember a kötelező kopó alkatrészek cseréjét elvégzi, illetve olajcserét stb, na és átnézi az alját a rohadások miatt, akkor ki lehet menni vele a világból. Sokkal kényelmesebb és biztonságosabb mint egy árban hasonló fekvésű Fabia és társai. Előtte automatám sem volt, de az is bizonyított, a kezelése gyerekjáték, ha akarod úgy játszol vele, hogy fülég ér a szád, mellette ha szeretnéd egy kéz-egy láb és kényelem magas fokon. A fogyasztás persze nem kevés, az én lában elég nagy, így 9-10 körül járok. Állítólag tud 7-et is, de én még nem próbáltam. :) Ahogy szokták mondani, biztonság, teljesítmény, kényelem nincs fogyasztás nélkül, mint e mellett cserébe nem kell szerelőhöz járkálnod hetente, hogy jajj a turbó, jajj az egr szelep, egyszerű, nyers erő még 23 évesen is. Innentől kezdve csak Merci és csak automata.
Hibalista
- 1. Első torony szétrohadt és menet közben leszakadt 100 km/h-nál. Sajnos valóban nem néztem meg, hogy milyen állapotban volt a torony, így egyszer menet közben az úthibák miatt leszakadt. A rúgó kiesett belőle, de még így sem rántotta ki a kormányt a kezemből, szépen lehúzódtam vele az út szélére, majd megtaláltam az alkatrészeket az úton. Ekkor persze megijedtem, de jött a segítség és két nap alatt 15.000 Ft-ért új tornyom lett és jobb mint újkorában. Falusi szaki dupla olyan vastag és erős anyagból mint a gyári csinált egy újat, majd felrakta és kész is. Az autó még rúgó nélkül is beállt a garázsba a lábán, trélerre fel és le. Szóval a javítás olcsó volt, persze megfelelelő szaki is kellett hozzá. Az autó egy ilyen esetben sem vállt kezelhetetlenné, de segített volna ha odafigyelek a rohadásra. - 2. Tető ablak szerkezet eltört. (így vettem, tudtam róla, 5000 Ft-ért ugyanolyan gyári színben vettem másikat bontóban) - 3. Fék betét, tárcsa csere - szintén úgy vettem, hogy megérett a cserére. - 4. Első ülés kárpit szakadt volt. (ugyanolyan színnel, 5000 Ft bontottan egy db)
Ide hordtam szervizbe
Falusi haverok. :)
Értékelése: 10
Képek az autómról
Fenntartási költség | (9) | Évjárat | 1993 |
Kényelem | (7) | Használati időtartam | 2 év |
Teljesítmény | (7) | Km vásárláskor | 398300 |
Megbízhatóság | (9) | Vezetett km | 10000 |
Szerviztapasztalat | (8) | Átlagfogyasztás | 9 l |
Előző autója? | Vectra C 2.2 DTi | Következő autója? | C, E, S, ML ki tudja. |
Ennyire szerette | (10) | Megérte a pénzét? | igen |
Verdikt | (8.8/10) |
