14 (15) (16) éves dögös fekete !!!
Szöveges ítélet
Hello,
Már harmadszor írok a népítéletbe, ugyanerről az autóról. (minden évben írok majd, így kicsit reálisabb képet kaptok erről a típusról)
2005 - ben , mint új tulajdonosa/szerelmese az autónak - teljesen átszelleműlten írtam róla, valóban hatalmas örömöt okozott a feltűnőség, az autó dinamikája. (ne felejtsük egy 1.4 - es VW golfból ültem át, amiről nem is írtam a népítéletbe, de 4 évig voltam a gazdája - és teljesen meg voltam elégedve vele)
Ha jól emlékszem 2005 ben csak szélvédőt, és a kötelező szervízet fizettem (vezérlés, olaj, hátsó fék...) így ki is jött 120000 HUF - ból.
2006 - ban SEMMI baja nem volt az autónak, olajcserén kívűl nem volt váratlan költségem (azért vettem hozzá téligumit, hifit, hátsó lökhárítót, új felnit...de ezek nem voltak létfontosságúak)
Ezek után jött 2007-második fele...ebben az időszakban viszonylag keveset találkoztam az autóval, maximum amikor egyik szervízből a másikba vittem.
akkor sorolom:
-Először lengéscsillapítót cseréltettem, mert a hátsók már nagyon megadták magukat - ez nem az autó hibája, hanem a tökéletesen járhatatlan utak miatt következett be - 60000HUF
-Kuplungtárcsa - ezzel nem is lett volna baj, ha nem egy egész szettet kellett vna venni 80000HUF - ért, mert külön tárcsát nem lehetett kapni.
-Kipufogó - kicsit kezdett rohadni - meg lett hegesztve 3000HUF - pár hónapra rá viszont cserélni kellett - 35000HUF (eredeti)
-Gyújtáselosztó!!!-egyszer csak megadta magát - a kedvencem - erre 5hetet vártam mire megjött az USA-ból 56000HUF + vám 11000HUF, de legalább új.
-Lamdaszonda - ez is megadta magát - 30000HUF (BOSCH)
-Gyertyák (ugye 50000km -ként cserélni kell) minimum 6-ot :) 12000 HUF
-Feszítőgörgő - kicsit megkopott - de ez csak 18000HUF volt/db - és ugye az emiatt meggyalázott vezérműszíj.
Ez összesen 300000HUF - nekem kicsit soknak tűnt, de az autó új életre kelt, és úgy döntöttem nem idegesítem magam miatta - persze sokszor gondoltam rá, hogy becseréltetem/eladom valami másra - de ma már eszembe sem jut ilyesmi, ezt az autót tényleg soha nem fogom eladni.
Ha valaki ilyen autót szeretne, annak nyugodt szívvel tudom ajánlani a történtek ellenére is, csak készűljön fel rá, hogy ez egy átlagnál magasabb fogyasztású, és nehezebben (nem feltétlenűl drágábban) szervízelhető kocsi! - viszont netről bármi megrendelhető hozzá 2-5 hét lefutása alatt. Úgyhogy érdemes átnézetni mindent rajta vásárlás előtt, nem szabad, hogy a próbavezetés elvegye az ítélőképességet :) .
Maga az autó remek vezetési élményt nyújt, és az én véleményem szerint az egyik legszebb formájú coupé a kilencvenes évekből (szebbet szintén csak a mazda tudott csinálni RX7, MX5 (feneke), a belseje viszont már nem felel meg a mai követelményeknek, de nagyon szépen átalakítható. (sajnos Magyarországon nincs olyan kultusza ennek a kocsinak, mint Hollandiában, vagy az USA-ban ,érdemes megnézni a fanclubok autóit).
Hibalista
- lásd fent
Ide hordtam szervizbe
Értékelése: 8
Képek az autómról
Fenntartási költség | (5) | Évjárat | 1992 |
Kényelem | (9) | Használati időtartam | 3 év |
Teljesítmény | (9) | Km vásárláskor | 155000 |
Megbízhatóság | (7) | Vezetett km | 55000 |
Szerviztapasztalat | (8) | Átlagfogyasztás | 9 l |
Előző autója? | golf III CL 1.4 :) | Következő autója? | Valami családiasabbat, de csak mellé |
Ennyire szerette | (10) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (7.1/10) |
