Hűtlenségből jeles.
Szöveges ítélet
Tőlem nagyobb állatot nem hordott még hátán a föld!!!
No de ez nem a "Kalambó", kezdem az elején a sztorit. Valójában két autóról van szó (ennek fényében talán az állat sem megfelelő minősítés. Sőt egyenesen hízelgő rám nézve).
Sosem hittem, hogy létezik szerelem első látásra. Ez sem volt az. Kevés pénzem volt, de akartam egy nagy autót. Véletlenül botlottam bele. Őnagysága egy ´81-es kék metál, agyonstrapált, karbantartást sosem látott kombi volt. Ííí, mondom elment az eszem, ha én ezért pénzt adok. Inkább még kapnom kéne hogy elvigyem. Ám a tulaj (egy taknyos orrú, "frissjogsimvancsászárvagyok" kölök) addig áradozott róla, hogy végül beadtam a derekam és megvettem. Nem volt sok pénz, biztattam magam, ennyiért Trabantot nem kapnék. Hazaúton azon törtem a fejem, mi a jó francot mondok otthon, hogy ERRE dobtam ki egy kilót. Mikor a feleségem meglátta (aki akkor még nem volt az) majdnem elzavart. Én meg csak annyit tudtam felhozni mentségként, hogy jó nagy. Ez után meg jöttek az ismerősök, haverok véleményei. Tök égő, hitelből fogom majd tankolni, meg a gatyám is rámegy az alkatrészekre, stb. Szégyelltem is magam rendesen, de más nem lévén elkezdtem használni. Kezdtem megszokni. Kezdtem megszeretni, főleg, mert akármilyen volt is az idő, (plusz 40,vagy mínusz 20) Ő mindig ott várt, s mintha azt kérdezte volna: mi van már, indulhatunk végre? Sosem állt meg alattam, inkább én vontattam vele. Minden gyári volt benne, de az eltelt sok-sok év ellenére hibátlanul működött. A motorja kiváló egészségnek örvendett, csak néha kért egy kis plusz olajat, benzint viszont épphogy. Senki nem akarta elhinni, de vegyes használat mellett 8 volt az átlag, sőt, egyszer egy 950 kilométeres távon 7,2-őt mértem. Ja és nem a lovaskocsikat kergettem! Amúgy nem volt valami gyors. 160-ig mertem hajtani, szerintem többre nem is lett volna képes (kétezres négy gangos), de hát nem is száguldásra tervezték. Ami fekszik neki, 90-100-al falni a kilométereket, ezt viszont borzasztó kitartással teszi akár egy buldog, a világból kimenne így, ha a benzin nem fogyna ki meg sem állna.
Szóval a kezdeti iszonyatból szép lassan szerelem lett. Egyedül a kaszni nem tetszett, borzasztóan le volt lakva, meg itt-ott rohadt is. Le is járt a műszaki, és nem nagyon akaródzott költeni rá. Szerény becslésem szerint a projekt nem állt volna meg fél millánál. De ekkor rám mosolygott a szerencse. Vagy húsz kilométerre tőlem titokban volt egy, az enyémmel szinte megegyező példány. Amikor erről tudomást szereztem, rögtön útra keltem. Egy fiatal tanár volt a tulaj, fiatal feleséggel és egy pici babával. Akkor még nem tudtam hogy ez mit jelent. Addig erősködtem, míg a srác hajlandó volt megválni tőle. Ez annyiban különbözött a másiktól, hogy automata váltós volt, meg valami Isten adta tehetség kidobta belőle a kétezres motort és rakott bele egyhatost. Ennek két eredménye lett: max tempó 130, átlag fogyasztás 12. Nem tudom mi motiválhatta a kedves ezermester urat, de nem foglaltam imába a nevét. Egy valamire azonban jó volt, megtanultam lassan közlekedni. Azóta nem próbálom lehagyni az árnyékomat. E nagyszerű műszaki újítástól eltekintve tökéletes állapotban volt. Épp azzal a gondolattal kacérkodtam, hogy a másikból átrakom a motort, mikor Asszonkának elfogyott a türelme, gondolom azért is, mert épp házasság előtt álltunk. Úgyhogy jött az ultimátum. Vagy Ő, vagy Ők. Hát, szegény tanár urat megértem, én sem a kocsit választottam.
Azóta sok év eltelt. Sokat gondolkodtam a dolgon, ám ahhoz nem kellett sokat, hogy belássam mekkora állat vagyok. Legszívesebben leszúrnám magam, mert ha azóta is egy garázsban állna, de még mindig meg lenne. Ha nem kótyavetyélem el, és rászánom az időt, még mindig a boldog tulajdonosa lehetnék, és valószínűleg együtt temettek volna el minket. Bár van még remény, mint azt a fotók is mutatják, lehet még találni jó állapotút. A saját kocsimról sajnos nincs fotóm, mivel az első néhány depressziós hónap alatt még az emlékétől is igyekeztem megszabadulni. Helyette van másik, méghozzá egyenesen Japánból. Ez egy háromezres automata, szintén ´81-es akárcsak az enyém volt, de ennek nem 929 a neve, hanem ahogy Japánban hívják: Luce. A képen látható autó ara 1950 Euro+szálítás+vám v. regadó, meg a többi.
Szóval végül hűtlen lettem, bármennyire hűségesen szolgált engem mindkettő. Ha valakinek sikerül szert tennie egy ilyen kocsira, adja meg neki amit kér, cserébe egy örökké hűséges, megbízható társat kap. Akinek meg van, az el ne adja, legfeljebb nekem.
Hibalista
- Kardánkereszt, lengéscsillapítók, meg a szokásos kopó dolgok.
Ide hordtam szervizbe
Mindent magam csináltam, lévén hogy ez egy borzasztó egyszerű szerkezet. Talán ezért is, meg hogy japán, ez ritkán fordult elő.
Értékelése: 10
Képek az autómról
| Fenntartási költség | (8) | Évjárat | 1981 |
| Kényelem | (8) | Használati időtartam | 2 év |
| Teljesítmény | (5) | Km vásárláskor | 0 |
| Megbízhatóság | (10) | Vezetett km | 0 |
| Szerviztapasztalat | (10) | Átlagfogyasztás | 8 l |
| Előző autója? | 80 | Következő autója? | Rover 820 si, meg utánna még néhány más. |
| Ennyire szerette | (10) | Megérte a pénzét? | nem |
| Verdikt | (7.7/10) | ||
Újra itt a Digó Limó, az egész estés, színes, szélesvásznú népítélet
Alfi
Örömteli sz#rbanyúlás
Egy - még - őszinte autó
Elpusztíthatatlan