Szép és most már jó is
Szöveges ítélet
Az előző is 6-os volt, dízel, 185 LE, és kiválóan működött, sőt most is remek, a párom elégedett vele (ld: "Dögös nő, aki megtanult főzni" c. ítélet.
Az új sokkal halkabb (a másik sem volt hangos), nagyon kényelmes az ülése, még 1000 km levezetése után sem fáj a derekam. Szemben a Passat CC-vel, ami szintén nagyon jó autó, belül még tán szebb is, de nem tudtam olyan pozíciót beállítani az ülésén, hogy hosszú távon kényelmes legyen.
Futóműve nem olyan kemény, mint az előzőé, igaz ballonosabb gumikat rakattam rá. Fogyasztása korrekt, vegyes használatban fogyaszt 6,9 l-t, ami automata váltóval kifejezetten jó. Városban 7,2-7,5 között mozog, viszont országúton egyenletes tempónál akár 4,5 is lehet.
Az első 20.000 km-en kijöttek a gyermekbetegségek, az e-loop miatt többször volt szervizben, de végül az alkatrész cseréje és egy szoftverfrissítés megoldotta a problémákat.
Kisebb bosszúságok persze adódnak, íme néhány gyöngyszem: ha USB-ről hallgatok zenét, megállás után a rendszer mindig az első számra ugrik vissza, nem tudja megjegyezni a helyét. Vagy: a motor leállítása után az ablakokat fel lehet húzni, kivétel a tetőablak. Ezekre nem találtam logikus magyarázatot. Viszont az autó gyönyörű.
Hibalista
- E-loop
Ide hordtam szervizbe
Mazda Auto Óbuda
Értékelése: 10
Képek az autómról
Fenntartási költség | (8) | Évjárat | 2013 |
Kényelem | (10) | Használati időtartam | 1 év |
Teljesítmény | (9) | Km vásárláskor | 0 |
Megbízhatóság | (7) | Vezetett km | 45000 |
Szerviztapasztalat | (10) | Átlagfogyasztás | 7 l |
Előző autója? | Mazda6 | Következő autója? | – |
Ennyire szerette | (9) | Megérte a pénzét? | igen |
Verdikt | (8.9/10) |
