Szerelmem tárgya
Szöveges ítélet
Már 3 éve szerelmes vok és nem másba mint az autómba. Minden egyes alkamlommal mikor beleülök nagyon jó érzés fog el úgy érzem, hogy otthon vagyok, ezt eddig nem sok kocsiban éreztem pedig már volt jó néhány autóm. A Mazdát 2003 december 14.-én vásároltam. Elötte egy 7 éves Fiat Bravám volt jó autó volt az is de messze járt a Japán technológiától, bár olasz autót az ember a szívének veszi én nem az eszének. Az autóvásárlást több hónapos kutatómunka előzte meg, bár az elején tudtam, hogy a 6-os lesz az autóm, de úgy gondoltam, hogy azért jobb körülnézni a piacon, ha az ember ennyi pénzt kiad az ablakon. Nagyon tetszett még a Honda Accord csak szerintem azt volnalzóval rajzolták míg a Mazdát körzővel. Esetleges választás vol meg a Ford Mondeo csak az valahogy nem fogott meg. Sajnos a tél folyamám nem derült ki, igazán, hogy milyen jól kanyarodik és hogy mennyire jól fekszi az utat, kicsit rá a futómű de ezt elnézem neki. Mivel még sosem volt dízel autóm ezért először a benzineseket néztem mivel sokat megyek városba a fogyasztás miatt végülis a dízelt választottam és nem bántam meg. Bár alul kicsit gyenge a motor de 1800-as fordulattól feléled egészen 4000ig irdatlan erővel húz háát igen 300nm az 300nm. A fogyasztással nagyon meg vagyok elégedve telén se megy 8 fölé soha. A váltó viszont egy gyenge pontja a kocsinak, pontos és rövöd úton is jár csak akad és ez nem tetszik. A Ford vagy Volkswagen váltója sztem klaszisokkal jobb. A kormányzás nagyon közvetlen és jól érzi vele az ember az utat. Nyáron 2 hetet töltöttem Olaszországban ahol szerencsém volt hosszabb távon autópályán is kipróbálni az autót. 160-170ig nagyon kellemesen röpíti a motor az autó fölötte már nem vmi fickós és hosszú másodpercek telnek el amí elérjük a végsebességet 200km/h-át. Autópály tempónal 130-140 körül még kellemes a fogyasztása, de 170 nél elkezdi rendesen nyelni a gázolajat. Olaszországban történt meg az az eset amikor velencéből indultunk haza és akkor vettem észre h nem működnek a se a tompított se a helyzetjelzők elöl, mit ne mondjak elég kínos volt megtenni az utolsó 50kmt reflektorral, mert ugye a mai modern kocskon már fényszórót se lehet cserélni. Ennek ellenére nagyon megvagyok elégedve a megbízhatósággal egyszer nem hagyott cserben ami a Fiatomról nem volt elmondható. A kocsit azoknak ajánlom akik szeretik a Japán megbízhatóságot és a jó menetteljesítményt. És aki autót keres ebben a kategóriában okvetlenül nézzen be egy Mazda Márkakereskedésbe nem fogja megbánni.
Hibalista
- Mivel 3én garancia van rá eddig nem fizettem semmit, remélem a garnacia lejárta után se lesznek problémaim mert, ahogy nézegettem nem olcsó a szervíz főleg egy márka képvisletben.
-
- - A kormányműnek a rudját kelett megzsírozni, bár ez típus hiba a Mazda 6-nál
-
- - A tompított fényszorók és a helyzetjelzők egyszerre mentek el, érintkezési hoba folytán.
- - A Befecskendezés a 1-es és 4-es hengereknék, bár az a rossz üzemanyag miatt volt( hazajövet egyszer egy faluban valamilyen noname kútnál tankoltam nagy hiba volt, szerencse, hogy garanciális volt, mert 500000ft-om bánta volna)
-
- - A gumik (Bridgestone B390 195/65 R 15 91 H) viszont 50000 km után elfogytak a kocsi alól bár ez nem a Mazda híbája de azért a szervízben szólhattak volna h bizonyos idők között meg kéne cserélni az első és a hátsó tengelyeken lévő gumikat.
Ide hordtam szervizbe
Mazda Schneider Autóház
Értékelése: 9
Képek az autómról
Fenntartási költség | (9) | Évjárat | 2003 |
Kényelem | (9) | Használati időtartam | 3 év |
Teljesítmény | (10) | Km vásárláskor | 0 |
Megbízhatóság | (10) | Vezetett km | 56000 |
Szerviztapasztalat | (9) | Átlagfogyasztás | 6 l |
Előző autója? | Brava | Következő autója? | Csakis Mazda |
Ennyire szerette | (10) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (8.5/10) |
