Fogadtam, vesztettem, nyertem!
Szöveges ítélet
A címről csak annyit, hogy annak idején, amikor autóvásárlás előtt álltunk, én nem ilyen autót akartam. Egy családon belüli fogadást vesztettem el, aminek eredményeként Mazda6-ot vettünk. Azóta (kop-kop-kop…) szinte csak nyertem vele.
Ez volt az első dízelem, egyben az első DPF-es autóm. Nem sok fogalmam volt akkor még (turbó)dízel kényes pontjairól, vagy a DPF-ről. Utánaolvastam, akkor már nem vettem volna 2 literes DPF-es turbó-dízelt… Szerencsére az autó nagyon tolerálja az időnként nem ideális használatot. Nem ideáils használat alatt a hidegindítás utáni rövid utakat értem (bár ez egyik autónak sem tesz jót). Ekkor ugyanis nem melegszik be teljesen (a széria állófűtés sokat segít, de sokszor így sem), a turbó sem szereti a hideget, a DPF kiégetés meg főleg felejtős ilyenkor. Hétvégenként többnyire megkapja azt, amire igazán ki van találva: a hosszú utak. Ilyenkor megtanultam felismerni az egyébként nem túl pontos pillanatnyi fogyasztásmérő értékeiből azokat a szakaszokat, amikor a DPF-et égeti ki a kicsike. Ilyenkor jó 2000, vagy afölött tartania fordulatot. A bekezdésben szereplő sok „DPF” szó ellenére SOHA nem volt problémám a részecskeszűrővel. A DPF lámpát én csak gyújtáskor látom.
Kinézetre nagyon tetszik, és belül is szép. Az ízléses piros belső világítás egyszerűen gyönyörű éjszaka. Egy helyen juttatja eszembe a ’90-es évek ‘egyenjapánbelterét’: a tetőmodulnál. Ez, a visszapilantó előtti műanyag kapcsoló-világító kombó züsztem teljesen jól működik, használható, csak nekem éppen csúnya. Szerencsére nem esik bele a látótérbe. Méreteit tekintve: Nagy. Kívül-belül. Ez igaz mind a személyekre (hátsó lábtér/fejtér), mind a csomagokra. A karakuri csodálatos…
Egy 1.6-os benzines Focusból ültem át a dízel Mazdába. Ereje elsöprő volt, és azóta is az. Erő alatt, ugye, egy dízelnél inkább nyomatékot értünk, pontosan 360 Newtonmétert, bár lóerők terén sem szerény, 143 van belőlük. Szerintem ez a motor nagyon jól mozgatja az autót. Előzéshez is elegendő az ereje. Dízel létére nagyon csendes, köszönhető annak, hogy az alapjárati fordulattól kb. 2000ig munkaütemenként akár 9szer is küld gázolajat. Fogyasztása nekem gyakorlatilag télen-nyáron 6,5. Jellemzően 1/3 város 2/3 országút mellett télen a hosszabb hidegüzemek, a Webasto fogyasztása- illetve a nyári eggyel nagyobb gumiméret a légkondival kiegyenlítik egymást. Az autópályatempó légkondival is 6,5re jött ki.
Ezek az értékek mind mérés alapján születtek, mert a fedélzeti számítógépe konzervatívan pontatlan. Ez igaz az átlagfogyasztásra: rendszeresen többet mutat nagyjából fél literrel; a még megtehető km-ek számlálásakor a 0 érték után még lehet kb. 80 km-t menni vele. Az sem a legjobb megoldás, hogy az 5 adatnak (idő, pillanatnyi fogyasztás, átlagsebesség, megtehető km-ek száma, átlagfogyasztás) egy kijelzője van. Van még néhány apró furcsasága a hatosnak, mint például, hogy a ráncfelvarrott verziókban gyakorlatilag nem lehet a tompított világítást kikapcsolni. A világításkapcsoló 4 állásából 3 esetben világít a tompított, egy esetben csak a helyzetjelző. Nem is lenne vele baj, pl. Auto állásban kiválóan kapcsolgatja a belső világítást a környezet fényviszonyainak függvényében, csak ebben az állásban már gyújtáskor felkapcsolja a xenonokat, majd indítózásnál az nagy áramfelvétel miatt elalszanak, és a motor elindulásakor ismét világítanak. Ez gyönyörűen felezi a xenon égők élettartamát. Ezért én helyzetjelzőnél indítózok, majd járó motornál kapcsolom Auto állásba. Ha már a negatívumoknál tartunk, akkor írnék még egy – szerencsére eddig nem jelentkező problémáról, a mankókerékről. Eddig még nem volt rá szükségem, és remélem, hogy nem is lesz. Viszont ha lenne, akkor előre félek a max 80-tól a gumisig, arról nem is beszélve, hogy ezeket nem illik kormányzott kerékre szerelni; tehát ilyen esetben hivatalosan hátsó tengelyről előre kell szerelni a kereket, hátra meg a virslit. Mindezekkel együtt örülök, hogy ilyen dolgokat kell felsorolni, mint negatívum.
Az én Hatosom felszereltsége is kiváló. Az „Active” csomagban van xenon, ülésfűtés, tempomat, esőérzékelő a szokásos extrákon túl.
Vezetni nagyon jó. Ebben a csomagban egy kicsit hosszabb az ülőlap is az átlagnál. fergeteges a futóműve. Viszonylag csendes is, a csendet szépen töri meg a Bose hifi. Hátul multilink, ami olyan kanyarsebességet ad, hogy az már rég túl van az ember biztonságérzetén, de még messze nem csúszik meg. Az ESP-nek nics sok dolga. A sportosságnak persze ára van: állítólag ez a legkeményebb futóművel ellátott japán. Ez engem nem zavar, így szoktam meg. A fordulóköre lehetne kisebb, de ezt egy ekkora, elsőkerekes autónak nem rójuk fel nagyon.
A fenntartása a önmagához képest nem sok. Én úgy számoltam, hogy kb. km 10 forinttal olcsóbb az üzemanyagköltsége 1 kilométeren, mintha benzines lenne. Persze a dízelnek magasabbak az alkatrészárai is. Eddig pluszos a történet, de tudom, hogy idővel cserélni kell majd a kettős tömegű lendkereket, turbót, magas nyomású szivattyút… Ráadásul japán kiléte miatt általánosságban is drágábbak hozzá az alkatrészek.
Összességében nagyon szeretem az autót, mindig számíthatok rá. Biztonságos és kényelmes. Még egy jó darabig társak leszünk!
Hibalista
- Vákuumszivattyú - szerencsére még gariban, kb 150000 lett volna - 1 "kutyacsont" -szintén garis korában - Ablakemelő elektromos panelje a vezetőoldali ajtóban - garanciálisan - 2 xenon izzó, egyiket a jófej szerviz ingyen - A légszűrőház beszívócsonkja fellazult, 1500-nál zörgött - 4 izzítógyertya, a PDF miatt ezek elfogynak, nem mondanám hibának
Ide hordtam szervizbe
Mazda Quadrota, Szombathely. Rendesek voltak, de sajnos megszünt.
Értékelése: 9
Másik szerelő értékelése
Szentesi, Bük. Nagyon kedvesek, és értenek is az autóhoz.
Értékelése: 10
Képek az autómról
Fenntartási költség | (4) | Évjárat | 2007 |
Kényelem | (9) | Használati időtartam | 5 év |
Teljesítmény | (8) | Km vásárláskor | 0 |
Megbízhatóság | (9) | Vezetett km | 117000 |
Szerviztapasztalat | (8) | Átlagfogyasztás | 6 l |
Előző autója? | Focus 1.6 benzin | Következő autója? | ???? |
Ennyire szerette | (10) | Megérte a pénzét? | igen |
Verdikt | (8.0/10) |
