A teljesen indokolt önzés
Szöveges ítélet
Nagyon meg vagyok vele elégedve. Nem titkolom, a vásárlásnál elsősorban a szépsége miatt esett rá a választásom, de az akkor már rendelkezésre álló kiváló megbízhatósági adatok is vonzóvá tették a 6-ost. Ebből a szempontból tökéletesen igazolta elvárásaimat. Boldog házasemberként csajozásra való alkalmasságát illetően nem tudok nyilatkozni, de úgy érzem, ha facér lennék, igencsak jó "katalizátor" lenne e téren.
Kényelem szempontjából ebben a kategóriában minden igényt kielégít. Magam 190 cm magas vagyok, de még nem akadt olyan méretű utasom, aki ne tudott volna kényelmesen elhelyezkedni mögöttem a hátsó ülésen is. A tágasságát több barátom két év elteltével is minduntalan megdícséri.
Talán a teljesítmény terén vártam volna egy picit többet. Az 1,8-as benzinest városban én nem érzem elég dinamikusnak, különösen, ha tele van vagy megy a kondi. De az is lehet, hogy ez csak annak a rosszabb minőségű benzinnek köszönhető, melyet a munkahelyemül szolgáló nem-EU-s országban forgalmaznak.
A fogyasztás megfelel a gyár által megadottaknak. Mindenki döntse el, ez sok vagy kevés, nekem nincs vele gondom, szinte csak városban használom.
A kötelező szervízek ára "japános",és mivel a kétezer forintos izzócseréken kívül más szervízköltség két év alatt nem volt, csak az üzemanyagra kell költeni.
Egyetlen dolog miatt nem ajánlom, hogy 6-ost vegyetek: Amennyivel több jelenik meg az utakon, annál kevésbé mondhatom, hogy egy különleges autó tulajdonosainak szűk köréhez tartozom :))
Hibalista
- Idáig semmi rendkívüli, egyszer-egyszer kellett cserélni a tompított fényszóró izzókat. Ezt is csak azért említem, mert - talán egyetlen bosszantó időpocsékolásként- ezt szervízben kell cseréltetni.
Ide hordtam szervizbe
Magyarországon - Mazda Óbuda
Nagyon meg voltam velük elégedve. Legutóbb külföldi út előtti napon kellett izzót cseréltetnem, és soron, továbbá munkaidőn kívül megcsinálták. Azt hiszem, ez korántsem általános.
Értékelése: 10
Képek az autómról
Fenntartási költség | (9) | Évjárat | 2004 |
Kényelem | (10) | Használati időtartam | 2 év |
Teljesítmény | (8) | Km vásárláskor | 0 |
Megbízhatóság | (10) | Vezetett km | 25000 |
Szerviztapasztalat | (10) | Átlagfogyasztás | 10 l |
Előző autója? | – | Következő autója? | Még messze van, de biztos, hogy japán |
Ennyire szerette | (10) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (8.5/10) |
