Izig-vérig japán élményautó
Szöveges ítélet
BMW E36 318is eladása után úgy döntöttem, hogy kell egy hasonló autó, de jobb - értsd nem elromló, elmáló, itt folyik, ott folyik - minőségben (az igazsághoz hozzátartozik, hogy az az IS az eladáskor már 23 éves volt, vételkor pedig 17 - de csúnyán öregedett, na).
De mi legyen az, ami nem BMW, de hat hengeres és hátul hajt... Hát nem volt nehéz megtalálni, hogy a Lexus IS200, ami az ide vonatkozó fórumot böngészve várhatóan jóval kevesebb meglepetést tartogat egy korban hozzá illó E46-os Bömösnél, de nagyjából ugyanazt tudja (utóbbi persze nem igaz, mert teljesen más karakter: egy cikkben olvastam, hogy a Toyota 1998-ban az E46 időszakában az IS-sel vagy Altezzával megcsinálta az E30-at - ez elég találó).
Nagyon tetszett az IS200, csak éppen Veszprém környékén nem volt egy sem, amit közelről megnézhettem volna. Illetve egy mégiscsak akadt, és elszomorított a csomagtartó-nyílás mérete, a benyúló zsanérok, és a nem dönthető hátsó üléstámla...ugyanis van néhány gyermekünk, némi holmival, meg az sem mindegy, hogy pl. az IKEÁ-ból el tudok-e hozni ezt-azt, más tárgyakról nem is beszélve.
Felmerült a kombi, azaz a Sportcross változat, amely hátsó ülése nemhogy csak dönthető, de egyes példányokon a jobb egy támlája is lebillenthető - hajrá IKEA:-) Nade ilyen aztán tényleg nem volt a környéken, ráadásul az eladó 15-20 IS-ből 1-2 volt ilyen. Mondjuk ez elsőre nem olyan szép, mint a szedán, dehát 40+ évesen, gyerekekkel a fedélzeten megalkuszik az ember...
Végül tavaly tavasszal elmentem a tököli japánautós találkozóra, ahol az egyik SC tulaj megmutatta a gépét, akiről kiderült, hogy a márka elkötelezettje, mindenképpen az IS200-hoz értők dojenje. 10 perc ismeretség után átengedte a kormányt, ezzel végleg magadva nekem a kegyelemdöfést - majd az LSD-vel (speer diffihez hasonló) szerelt autójával vitt egyet, kicsit helyben forogva, elfüstölve a hátsó gumikat...
Ez a kocsi pont olyan volt, amit szerettem volna, ezüst, fekete bőrrel. Ezúton is köszönet Sankának:-)
Miután összeállt a kép, jöhetett a gyakorlati megvalósítás: mivel akkor pont csak egy kocsi volt ilyen itthon eladó, egy picit fájdalomküszöbön felül, belevetettem magam a mobile és az autoscout kínálatába. Hamar kiderült, hogy olaszból leginkább tréleren lehet hozni, plusz nem volt megfelelő darab, de Németo-ban volt egy ígéretes példány. Egy Renault kereskedés árulta garanciával, bevizsgálva. Telefonálás után konkrét ajánlatot kaptam arra, hogy a kiírt árban belefoglaltatik egy vezérlés csere és egy kisszervíz - a helyszínen derült ki később, hogy egy gari alufelnis téli gumi is... A kereskedő megkötötte volna az üzletet előleg fizetése nélkül - egy előszerződéssel - úgy, hogy nem is láttam a kocsit.
Ilyen helyzetben ritkán van az ember, nem tudtam, mi legyen, végül vasárnap kocsiba pattantam, és egy álmatlan drezdai éjszaka után hétfőn délelőtt ott is voltam Neustrelitzben, innen mintegy 1000 km-re.
Az autó hónapok óta állt ott, külső akkukról pöccre indult, csupa rozsda fékekkel, megtojásodott gumikon volt a próbakör. De tökéletes állapotban volt, kivéve, hogy a hátsó, azaz 5. ajtó - amely aluötvözet - korrodált kissé. Próbaút után megköttetett az üzlet azzal, hogy amíg nyaralni megyünk, megcsinálják a megbeszélt szervízt, és vihetem is.
Következő hét végén menetrend szerinti kisbusszal irány Berlin, majd vonattal Neustrelitz, majd egy éjjel egykor megkezdett, hotelbéli, altatóval eltöltött rövid alvás után mentem az autóért. Amely menetkészen várt rám. A német származású, nevű és állampolgárságú, igen korrekt kereskedő ekkor elmagyarázta, hol találom az okmányirodát, kezembe nyomta a Lexus kulcsát, hogy menjek, vegyek rá rendszámot, és váltsam ki a forgalmit, fizetni ráérek utána...ez meg is volt egy óra alatt kb., fizettem, és irány haza...Ja, a beígérteken kívül kicserélték az akksit, és a 3 bordásszíjat...
Ez volt a rizsa, lehet unalmas, de nekem örök élmény és kaland...
Az autóról: bár van némi áthallás a BMW-ből (pl. hátramenet elhelyezése, pillanatnyi fogyasztásmérő), más karakter.
Ahogy a címben írtam, ízig-vérig japán, ha akarom üvöltve pörög, ha akarom 5-ben megyek 50-nel, és nem erőlködik...Japán a kopogós, de tartós műanyagok, a fura, viszonylag keskeny belső tér, a még mindig újszerű bőrülések, és a hibátlan működés miatt: itt nincs szivárgás,Vanos javítás, repedt gumikönyök és vízcső stb. sok idegesítő dolog...
A 2 literes motor 155 LE-őt tud papíron, amihez egy hihetetlenül finom és precíz 6 fokozatú váltót kapcsoltak a közel 1500 kg-os autóhoz (a váltóról megtudtam, hogy egy Aisin termék, és lényegében megegyezik a híres MX5-ével - szóval elképzelheted...jahogy a váltó fogantyúja egy fémgolyó, igen az állat - főleg hidegben és kánikulában).
A menetteljesítményről: nagyobbat szól, mint amekkorát üt, azaz akkora érzés, hogy besza-behu, valójában pedig akkorát nem megy. Szóval nem ezzel nyersz gyorsulási versenyt, és nem ezzel leszel az Autobahn királya, de a kanyarokat imádni fogod...ha más nincs, elmegy egy-egy körforgalom is, ahol könnyen eldobja a fenekét, de megfogja a kipörgésgátló, esetleg te magad, ha azt kikapcsolod. ÁÁÁ, ilyet egy Lexussal senki nem csinál, azok középkorú úriemberek, nem hülye boyracerek:-) Ja, 3-ik és 4-ik fokozatban azért nagyot tud lépni, élmény a hazaút munka után, ha esetleg erre volna igény...
Mit írjak még a kedves, a típus iránt érdeklődőknek? Ja igen, a fogyasztás: hát az bizony nem kevés, vegyes üzemben nekem 10.6 liter, télen 11 fölött. DE!!! A benzin minden cseppjét megéri az ebben megtett idő és távolság: csak ülök benne, és azt gondolom, életem legjobb döntése volt ez az autó, és csak hallgatom a 6 henger énekét, amely úgy szól, ahogy én fütyülök...és nem tudom, mi lesz ezután, talán valami hybrid, de csak jó sokára, mert ezt élvezni akarom, ameddig csak lehet!
Meghibásodásról: nagy valószínűséggel tényleg 174 ezer km-rel vettem, ennek megfelelően nem romlott el semmi (persze nem volt benne szőnyeg, az kellett bele, persze kellett két garnitúra gumi, mindenféle olajcsere, gyertyacsere, indítókulcs műanyagház törése miatt új ház és kulcsmásolás, még német szélvédőcsere miatt beázott, annak helyét meg kellett keresni, tömíteni). Persze vannak hibák egy 12-19 év közötti autóval, ahogy a fórumon olvasom: elsősorban futómű kisebb-nagyobb karbantartása, esetleg kipufogó és lamdba szonda, gyújtótrafó, gyakran küszöb korrózió, amikre a teljesség igénye nélkül számítani lehet...
Összegzés: a mindennapokban is jól használható élményautó, elfogadható fenntartási költségekkel.
2020. április (járványidőszak)
Az ítéletet végig olvasva arra jutottam, hogy továbbra is abszolút elégedett vagyok. Sokat költöttem rá, de csupa olyasmit, ami nem volt feltétlenül szükséges: így kapott 17 collos, gyári alufelniket, nyilván a hozzá tartozó gumikkal, a fentebb már említett LSD-t (Torsen-típusú sperr diffi), alvázvédelmet, legutóbb pedig egy új kuplungot (na ez nem kellett volna feltétlenül, de jó ötletnek tűnt...). Most nem részletezem a karbabtartással járó dolgokat, talán annyit, hogy kissé kerregő indítás miatt az önindító kitisztítva, a Bendix cserélve lett.
Ami valódi meghibásodás volt, az az első fékdugattyúk megszorulása. Egy korábbi és nem észlelt sérülés miatt a küszöböt kellett javítani. Ja: a csomagtér vízelvezető árkában lévő ponthegesztések enyhén korrodálni kezdtek, amit csiszolással és javítófestékkel javítottam. Valamint a bal hátsó lámpa a kasztnihoz érve kidörzsölte azt, lámpa kiszerelését követően, csiszolás és javítófesték megoldotta.
Érdekes, a fogyasztást korábban 10.6 -ra írtam, mostanában inkább 9.3-9.7. Lehet, az idei tél enyhébb volt vagy csak én öregszem?
Hibalista
- Bal első-felső ajtózsanér javítás
- Hátsó 5. ajtó fényezése
Ide hordtam szervizbe
Nem mondom meg, mert úgyse jártok felénk, de 10-es.
Értékelése:
Képek az autómról
Fenntartási költség | (5) | Évjárat | 2003 |
Kényelem | (10) | Használati időtartam | 1 év |
Teljesítmény | (10) | Km vásárláskor | 174000 |
Megbízhatóság | (10) | Vezetett km | 12000 |
Szerviztapasztalat | (10) | Átlagfogyasztás | 10 l |
Előző autója? | 318is | Következő autója? | – |
Ennyire szerette | (10) | Megérte a pénzét? | igen |
Verdikt | (8.9/10) |
