Szergej......Felújítva már szeretem
Szöveges ítélet
A Suzukitól vettem gázosan 50 e forintért... nem volt nagyon leharcolva, de a motor bizony gyenge volt. Fel akartam újítani, de kb 2 hétig bírta, és elment az olaj. Motorcsere. Utána sokáig (kb 30000 km) mentem vele, mikor kezdett széthullani. először a futómű, majd az elektronika, és a kaszni műveltek mesébe illő dolgokat. Viszont most, hagy rendbe raktam kb 250000 forintból, bármit kibír megint:) 2 éve használom (és szeretném még 1 ideig), de az egyetlen dolog, amit nem bírok megszokni, az a belső rossz minőségű műanyag alkatrészek állandó zörgése. Gyanítom, hogy nemsoká a belső teret is renoválni fogom, mert az ajtó belső burkolatáról már kezd lerohadni a műbőr jellegű borítás, és a rögzítő bolhák is sorra törnek. Mindettől független megszerettem, és nem szívesen válnék meg tőle. A futómű (ha semmi baja) stabilan tartja, nem libeg, de nem is túl kemény. Extrának talán a belülről állítható tükröt tudnám felhozni, amit első két nap sikeresen elrontottam, azon felül a kormány tekerésének arányában forduló kerekeket:D Versenygép nem lesz belőle, főleg gázzal, de azért lehet vele tempósan menni, és nem haragszik a 130ért sem:D Külseje szerintem nem a legesztétikusabb, de én nem is csajozni vettem, hanem igás lónak... Megvan benne az, amit kerestem. alapvetően megbízható, jó kocsi. Tudom ajánlani annak, akinek nincs túl sok pénze, van kedve vele bíbelődni, kicsit ért a szereléshez, és egy olcsó fenntartású, elég megbízható autót keres akár családi kocsinak is.
Hibalista
- kuplung bovden 2500, elszállt olajnyomás miatt motorcsere( nagyon jó motor:)) 60000, bordás szíj fesz görgőkkel 13000, féktárcsa 2250/db, betét 2600/garn, generátor (bontva) 3000, ablaktekerő hetente 200/db, lakatos munka 40000, fél futómű csere 50000, átkábelezés házilag 20000, bizt tábla (kb 30 helyen összeolvadt) 12500 (új), főfékmunkahenger 3000, ötödik ajtón kívül minden zárszerkezet, meg 1 rakás apróság, amit már el is felejtettem. Ja, a váltó kicsit recsegve veszi a hátramenetet, de lehet, hogy csak a kuplungon kell állítani.
Ide hordtam szervizbe
Soós Lajos Debrecen
Mióta csak van autóm, mind hozzá hordom, ha nem tudom megjavítani magamnak. precíz, korrekt, gyors és nem akar lehúzni... köszi Lali
Értékelése: 10
Képek az autómról
Fenntartási költség | (8) | Évjárat | 1993 |
Kényelem | (7) | Használati időtartam | 2 év |
Teljesítmény | (6) | Km vásárláskor | 80000 |
Megbízhatóság | (7) | Vezetett km | 50000 |
Szerviztapasztalat | (10) | Átlagfogyasztás | 8 l |
Előző autója? | swift 1.0 gl | Következő autója? | Legyen az is ilyen olcsón fenntartható |
Ennyire szerette | (7) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (6.7/10) |
