Gyakorlat autószerel?knek
Szöveges ítélet
Szerettem volna megkapni. Vágytam rá. Családi autónk volt, használtan vettük, de az utolsó években már szinte csak állt. Ekkor mintha sosem lett volna baja...és akkor megörököltem apámtól, mivel vettünk helyette egy Mégane-t. Hiba volt. Nem mintha a Renault-val baj lenne, csak akkor még nem tudtam, hogy ezem meg fog sért?dni. Igen, neki lelke van, de err?l majd kés?bb.
Vezetési élmény terén szerintem csúcs. Az ember érzi az autót, birkózni kell a kormánnyal, tépni kell a váltót, a futóm
? visszajelzései nagyon direktek, érezni a "vasakat". Hangok terén is arat, a férfias motorhangot és a legendás LADA ajtó-becsapás hangot emelném ki.
Egy motorgenerálal kezdte nálam a pályafutását, de akkor úgy voltam vele, megéri a pénzt, mert eztám semmi baja nem lesz majd. Mint kiderült, évekig háromhengeres üzemmódban ment. Azután jött minden szép sorban: kuplung, fékek, elektronika, stb. Egy id? után heti rendszerességgel kellett szerelni, végül szinte minden szabadid?m az övé lett. Sokszor mondtam le miatta programokat, estig bütyköltem, bízva abban, hogy reggelre kész lesz, kész is lett de ezután mindíg újra elromlott valami. Kedvenc analógiám szerint teljesen a szocializmus példáját követi; minden szereléssel gy?ztem a munka frontján, mégis egyre rozogább lett maga a rendszer, míg magától szét nem esett. Ha már itt tartunk, a motortérben is mindíg jelen volt az egyenl?ség eszméje, nem csak a motor kap benzint, vagy olajat, hanem pl. a gyújtáselosztó, vagy a generátor is részesült benne.
Az emberek 99% ezek után minimum meg?rült volna, de én perverz módon egyre jobban szerettem. Sikerélményt adott, ha valamit hosszú és fáradtságos munka árán tényleg meg tudtam javítani, ilyenkor az a magasztos érzés szállt meg, hogy egy kicsit felértem ésszel a nagy szovjet tervez?khöz. Ha tör?dtem vele, meghálálta, annak ellenére, hogy minden megtett 100 km-re jutott egy hiba, sosem hagyott igazán cserben, két év alatt úgy összen?ttünk, hogy már egy kis rezdüléséb?l tudtam, mi baja.
Ekkor kellett apámnak visszaadnom, de két nap múlva újra az egyém lesz, mivel apám vesz egy Clio-t. Felmerült, hogy eladjuk, de nem lenne szívem. Sajnos most rosszban vagyunk, odáig fajult a dolog, hogy egy hónapja majdnem meg is ölt. (A generátor hibája miatt 0-ra esett a töltés, egy lassítás alatt leállt a motor és meg se nyikkant újra, emiatt megsz?nt a fékhatás, és csak kézifékkel tudtam megfogni, úgy, hogy becsúsztam egy keresztez?désbe.) Biztosra veszem, hogy az újabb vetélytárs érkezése miatt kaptam ezt...
Hibalista
- Gakorlatilag minden:
- -összes kerékcsapágy csere
- -kupulungtárcsa+kinyomószerkezet
- -f?téskapcsoló
- -generátor
- -ablakmosófolyadék-szivattyú (a 4. van benne és rossz)
- -kézifékbowden berohadás (kétszer)
- -e miatt egy id?ben hetente kellett kéziféket utánállítani
- -fékdob beszabályozás (3-szor)
- -két els? és három hátsó kipufogódob csere (utángyártott szar)
- -kipufogótartó gumik kb 200 km-t bírtak
- -AC pumpa ( a második csere után olaszt vettem, azóta jó)
- -összes benzincs? csere
- -motorh?fok visszajelz? minden héten egyszer m?ködik
- -szelepfedéltömítés, egy szelep csere
- -olajbetölt? fedél
- -gyújtáskábelek és elosztó
- -karburátor tömítés és talpbakelit
- -két új vízpumpa
- -bordásszíj feszít?görg?vel együtt
- -három új ablakmosófolyadék-tartály, de a mostani is ereszt
- -utastérvilágítás+az összes kapcsolója egyenként, de még így se m?ködik
- -kézifék-visszajelz? hibás visszajelzés
- -folyamatos h?t?folyadék szivárgás a t?zfalnál lév? illesztésnél
- -keszty?tartó ajtó zsanér
- -futóm?állító excenter csavarok megadták magukat
- -két pár els? lengéscsillapító, szilentblokkok, az elállítódott futóm? miatti extrém gumikopás-10ezrenkét új gumik
- -komplett fékbetétgarnitúra
- -hátsó lámpatestek rapszódikus m?ködése
- -hátsóülés döntés biztosítócsapjai
- -bal els? ablakemel?szerkezet
- -az összes ajtókárpit lebontása
- -f?téselosztó és f?tésbowdenek javítása
- -radiátor(f?téscsap) javítás
- -az összes zár cseréje vagy állítása, javítása, kivéve csomagtérzár
- -folyamatos testzárlatok miatt két új akku
- -motorháztet? zár
- -rohad! mindenhol!
- Most ennyi jut eszembe, de biztos kihagytam 4-5 tételt, ill lesz még.
Ide hordtam szervizbe
Gyula Bácsi, Vecsés
Értékelése: 10
Képek az autómról
Fenntartási költség | (9) | Évjárat | 1994 |
Kényelem | (9) | Használati időtartam | 2 év |
Teljesítmény | (8) | Km vásárláskor | 83000 |
Megbízhatóság | (1) | Vezetett km | 22000 |
Szerviztapasztalat | (9) | Átlagfogyasztás | 6 l |
Előző autója? | – | Következő autója? | ClioII 1.4 |
Ennyire szerette | (10) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (7.3/10) |
