Szovjet csoda, 40 éve!
Szöveges ítélet
Hibalista
- Sziasztok,az a szitu,hogy én több ladát is hajtottam mert a családban hosszú időn keresztül ez volt.Nagyapámnak még most is megvan közben használom is.kb:90 ezer Km-t mentem ezzel a típussal összesen,így van tapasztalatom.Na de kezdjük.Úgy kezdeném,hogy egy elavult konstrukció,hiszen 1966-os Fiat 124 típus enyhén módosított verziójáról van szó!A szovjetek 1967-ben vették meg a licencet,és 1970 áprilistól gyártották a Volga-folyó melletti Togliatti városában.Ennyit a tipus történetéről,most jellemezném egy kicsit.Kezdjük a karosszériával,hát a korrózió védelem nemvolt igazán a legjobb,egyenesen pocsék!Mivel volt vadi ÚJ zsiga a családban annó,és mindig garázsban volt tárolva meg gondoztuk is rendesen, ennek ellenére úgy kb:6-7 évesen már egyértelmű korrózió nyomok voltak észlelhetőek rajta, 10 éves korára a kasztni elfogyott,jött a lakatos munka, ez 3 évig segített is rajta, de hát az önmegsemmisítés működik rendesen!Most 17 éves a kocsi nagyfateré,mert az enyémet 1 év használat után eladtam elég volt a szovjet technikából egy életre mindig volt vele gond pedig egy megkímélt példányt vettem!!!Na de nagyvater zsigájához visszatérve mert azt ujkora óta ismerem mondom a konzekvenciákat tovább.A motor hát most 102 ezer van benne,ez egy normális autóban nem sok,de a Ladánál nem így van! 62 ezer után ez kb:1996-ban volt elkezdett a motor úgy csettegni mint egy diesel 20-éves Opel Kadett, a hiba a vezérműtengelyben (bütykös-tengely) volt, egyszerüen a bütyök profilja lekopott, ki lett cserélve és kész.Na de ennyi Km után, egy öregebb és nyugott sofőrnél???Aztán kontakthiba a köbön, a kocka-lada biztosíték táblája a motortérben van egy dobozban, szerintem sokkal pocsékabb mint a régi-1200 es műszerfal alatti egyszerű kivitelé,mert azzal legalább nem volt gond!De a villamosság nem a Lada erénye az FIX!Az erőátvitel ami nagyon bosszant engem, a kardáncsuklók kotyognak, ez visszaváltásnál vagy hirtelen gázadásnál kotyogó hangot ad,de valami idegesítő zaj ez! A differenciálmű 80 ezer Km óta búg, (sir a difi), pedig van benne olaj ,és kétszer cseréltem le belölle az évek alatt, ebben az olajban kb:20 ezer van!A sebességváltó viszonylag jól kapcsolható,de tényleg, persze ha van benne normális hajtómű OIL,de nagyon kéne az 5.-dik fokozat bele,mert 120-as autópálya tempónál üvölt a motor meg 9.5L/100Km megeszi ezmiatt, ötödik fokozattal meglenne Kb:8.4-8.6L/100Km körül is,de 120-125Km/h sebességig hozzáteszem!Mert vezettem 5-ös váltóval is ezt a típust azért tudom ezt.A futómű hibályához tartozik az, hogy az első kerékagy (csap), előfordulhat az évek alatt, hogy beadja az unalmast és a kerék kifordul a helyéről!Ez nálunk nem fordult elő mert mi karbantartjuk a gépet nem csak használjuk!!DE autószerelő vagyok láttam már rá példát, Főleg a nemzetiségek álltal használt példányok esetében fordult ez elő!A motorja nyers mechanika, a szelephézag beállítást hetente meglehetne csinálni rajta, kb:1000 Km és elállítódik,hát igen nem hidrotőkés.A porlasztó a kocka ladán Ózon-kivitelü vákumos konstrukció, variálni nemérdemes vele mert azt éri el az ember, hogy egy kicsit kevesebbet fogyaszt de nem megy az autó torpanik,a ,,gázpedál reakcióra" szarul reagál stb..inkább maradjunk a gyár által megadott paramétereknél az a legoptimálisabb, a fogyasztás ,,ilyen" el kell fogadni és kész!Hát írhatnák róla estig is de hát minek,alapjaiban véve egy 40 éves konstrukció, melyet oroszos precizitással tálaltak fel a KGST-szocialista világban.Bár hozzáteszem a szocialista mezőnyben mégis ez volt szerintem a legkorrektabb típus!Kapitalista Olaszországban született, de a vörös birodalom magáévá tette!Javasolni nemtudom senkinek ezt a típust mert igazából eljárt rendesen felette az idő, de ne feledjük a mai ,,ÚJ" autók is lesznek egyszer régiek!Talán a fiatal első autót vásárló srácoknak javaslom, abban az esetben ha autószerelőnek tanulnak, mert akkor odahaza is berendezhetnek maguknak egy kis tanműhelyt, vagy van egy jó autószerelő haverja, így már OK! mert az alkatrészárak nevetségesen olcsók hozzá, főleg a bontott, ha meg még munkadíj sincs akkor meg TUTI!!!Na szevasztok nem akartam senkit ezzel a jellemzéssel megbántani,főleg nem a Ladásokat,ccsak ha jellemzést írok legyen őszinte és érzelmektől mentes, különben nem érne az egész semmit!Na csááá...
Ide hordtam szervizbe
Autószerelő vagyok magam javítom!
Értékelése:
Képek az autómról
Fenntartási költség | (5) | Évjárat | 1989 |
Kényelem | (1) | Használati időtartam | 1 év |
Teljesítmény | (2) | Km vásárláskor | 90000 |
Megbízhatóság | (8) | Vezetett km | 25000 |
Szerviztapasztalat | (5) | Átlagfogyasztás | 10 l |
Előző autója? | – | Következő autója? | – |
Ennyire szerette | (5) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (4.1/10) |
