akkor jó volt
Szöveges ítélet
Az első autóm volt, 1990-ben kaptam a bátyámtól. Akkoriban még a szocialista:nyugati arány kb 95:5 lehetett,ezért egy 1600-as mégha 11 éves is volt igazi csajozós autónak számított. Koránál jobb állapotúnak nézett ki, és relatíve keveset is futott! Nagyon imádtam! (akkor) DE valjuk be és maradjunk a realitás talaján, ezek az autók (értsd:szocialista) nem említhetőek egy napon a nyugati testvéreikkel. Attól még persze lehet szeretni, sőt örömautózni vele. Télen alig vártam hogy leessen a hó, és mehessek csúszkálni az üres parkolókba. Tanulóautónak tökéletes volt! Végül is nem romlott el rajta semmi,bár költeni lehetett volna rá, csak minek. Autópályán 120 fölé nem szabad volt vele merészkedni, iszonyatosan megugrott a fogyasztása és instabillá vált.Az
erőtvitel szintén hangos volt, de ez Lada sajátosság,ugyanúgy mint a recsegő váltó,amit egyébként eszméletlenül jó kapcsolni. Az összeszerelési minőséget hagyjuk, az ülések kényelmét szintén.Aztán kijózanításként jött egy Opel kadett ami 7 éves volt, csak 1,2-es 60 LE de álvahagyta az én vasamat, és nem csak gyorsulásban. Kétszer annyi km-rel is messze jobb állapotú volt,és sokkal csendesebb,valamint takarékosabb is mint a Ladám. De az már egy másik történet...
Hibalista
- konkrétan nem cseréltettem ki semmit
Ide hordtam szervizbe
Értékelése:
Képek az autómról
Fenntartási költség | (8) | Évjárat | 1979 |
Kényelem | (2) | Használati időtartam | 1 év |
Teljesítmény | (2) | Km vásárláskor | 127000 |
Megbízhatóság | (7) | Vezetett km | 20000 |
Szerviztapasztalat | (1) | Átlagfogyasztás | 11 l |
Előző autója? | – | Következő autója? | opel kadett |
Ennyire szerette | (7) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (4.7/10) |
