kellemes meglepetés
Szöveges ítélet
EX Premium volt, ami pár haszontalan extrát (led nappali fény, index tükörben) meg pár hasznosat (jobb ülések, 17es felnik) tartalmaz.
Gyakorlatilag műszaki szempontból teljesen eseménytelen volt a két év, még csak bizonytalankodás se volt semmilyen szempontból. Jelzi a tipus sikerét, hogy 2 napon belül belül elkelt.
Előtte egy 1.6 szivó vitaránk volt, és azt kb korrektül vitte a 150Nmes motor, de az 1000kg fölött van kicsit. Ez meg majd másfél tonna, nyomaték meg egál. És itt jön a meglepi, gyorsulásban is, városban is, pályán is jobban használható a sportage. Beltere jóval minőségibb, és azt lehet mondani, amennyivel többe kerül, annyival (de talán többel is) többet ér. Fogyi vitarával 6.5 volt, ezzel meg 8.8, valszeg itt jön be a súly.
Érdekes, hogy kormos a kipuffja, miközben fúj EUR5ös diesel DPFel tiszta.
Volt benne lejtvezérlés. Ez egy fosch. úgy darálja a féket, hogy azt hittem elromlott valami. Ahogy a terepjárós képessége is hitvány: nedves betonon kelle felmenni, és ahogy icipicit elforog vmelyik kerék, azt blokkolja. Namost azt a hatalmas erejét még ratatata módon fékezgeti is, úgy nézhetett ki, mint a lassitott csiga, mire felmentünk egy amúgy könnyű terepen. Sima focus el-el forgó kerekekkel könnyedén felment ugyanitt.
Annyira bevált, hogy egy újabb azonos motorosra cseréltük, ami egyelőre szintén újabb meglepi. Vagy 1-1.5 literrel kevesebbet eszik, és csak hajszállal megy kevéssé jól. Viszont féke, futóműve, kormányzása az újnak jobb.
Hibalista
- Még izzó se égett ki
Ide hordtam szervizbe
Difer Érd
Értékelése: 10
Képek az autómról
Fenntartási költség | (8) | Évjárat | 2015 |
Kényelem | (7) | Használati időtartam | 2 év |
Teljesítmény | (6) | Km vásárláskor | 60000 |
Megbízhatóság | (10) | Vezetett km | 20000 |
Szerviztapasztalat | (10) | Átlagfogyasztás | 9 l |
Előző autója? | vitara 1.6 | Következő autója? | sportage |
Ennyire szerette | (8) | Megérte a pénzét? | igen |
Verdikt | (8.3/10) |
