Meglepően jól sikerült jószág
Szöveges ítélet
Az összbenyomás egyértelműen pozitív, jól megy, jól kormányozható és egész jól bírja a magyar utakat is. Talán a váltóra odaférne egy 6. fokozat is, autópályán jól jönne.
A beletett 150ezer kilométer alatt gyakorlatilag semmit nem kellett rajta javítani (mindössze egy féklámpakapcsoló és egy holtponti jeladó csere volt, plusz 140ezernél a szilentek), legalábbis ami az autón múlik (volt a jobb hátulján meghúzás miatt egy kis újrafújás, fényezés, illetve szélvédőcsere kőfelverődés miatt).
Kényelmes, egyhuzamban megjártuk vele az utat Olaszországba, a cirka 10-12 órás utak után is simán kiszáll az ember.
Végül nemrég cseréltük le vérző szívvel, de az időközben született két gyerekkel már kicsi lett, mivel csomagtartója nem nagyon volt. Viszont a márkában annyira bízunk a RIO miatt, hogy az új autó is KIA lett, egy Carenset vettünk helyette.
Hibalista
- A cirka 100ezer kilométer alatt csak a kötelező szervizekkor cserélendő dolgokat kellett cserélni (ilyen-olyan szűrők, olaj, gyertyák), illetve a két fényszóróizzót és a hátsó rendszámtábla izzót.
Ide hordtam szervizbe
KMI Autóház Győr.Teljesen elégedett vagyok eddig velük, gyorsan és visszafogott áron dolgoznak, a 90ezres szerviznél pedig házhoz jöttek az autóért és vissza is hozták, miután az egy nagyobb lélegzetvételű akció. Hogy szerelőnek milyenek, azt még nem tudom, mert sosem romlott el eddig semmi az autón :)Ami utólag derült ki: Több évig nem szóltak róla, hogy elveszítették a márkaszerviz státuszt, így a garanciális autók gyári garanciáját csak a gyár jólelkűsége mentette meg. Nekem nem hiányzott, mert nem romlott el az autó gyakorlatilag, de hallottam olyan esetről, amikor valakinek ez kellemetlen élményt okozott.Ez a sztori a pontszámot alaposan visszaveszi, holott a szolgáltatással és az árral alapvetően semmi gond nem volt.
Értékelése: 5
Másik szerelő értékelése
Pappas Auto Szeged.Amit kellett, ők is megtették az aktuális kötelező szerviznél, bár kissé drágábbak, mint a győri cég. Többet nem tudok róluk sem mondani, szerelniük nekik sem kellett :)
Értékelése: 8
Képek az autómról
Fenntartási költség | (7) | Évjárat | 2008 |
Kényelem | (8) | Használati időtartam | 7 év |
Teljesítmény | (8) | Km vásárláskor | 14000 |
Megbízhatóság | (10) | Vezetett km | 150000 |
Szerviztapasztalat | (8) | Átlagfogyasztás | 8 l |
Előző autója? | Fabia | Következő autója? | Carens |
Ennyire szerette | (8) | Megérte a pénzét? | igen |
Verdikt | (8.2/10) |
