Mutatós újdonság
Szöveges ítélet
Az első autóm egy 1-es Ford Focus volt, nagyon szerettem, de az 1.4 szívó benzines motor 75 lóereje egyre inkább kevésnek bizonyult, például egy emelkedőn elindulás nagyon komolyan megviselte, autópályán pedig sokat forgott, nem volt ereje, így sokat evett. Ezen felül azért gondok is voltak vele, pl. nagy mennyiségű olajfogyasztás. Egy napon egy barátom írt, hogy vett egy 3-as BMW-t, ami 6 hengeres, 150 lovas, és nagyon jó. Találkoztunk, elvitt egy körre. Engem lenyűgözött a motor mérete/ereje/hangja, ezért nem sokkal később vettem én is egy 170 lóerős, szintén 6 hengeres, 2.2 literes benzinest. Sajnos rengeteg volt a probléma vele, de én hiába próbáltam mindent pénzt nem kímélve javíttatni, nem értettek hozzá / nem akarták megcsinálni. Másfél év után meguntam, és pár napon belül eladtam, óriási megkönnyebbülés volt. Eldöntöttem, hogy eddig tartottak a használt autók nálam. Még fél évig egy 1.3 dízel Fiat Punto-t használtam, de időközben nézegettük már az új autókat, majdnem rendeltünk is egy Civicet, de közben egy plázában belefutottunk a Ceedbe, beültünk, és azonnal elfogott az érzés, amit kerestem, az otthonos, jó minőségű új autó beltér. 1-2 hét kellett csak, és már rendeltük is a Ceedet. Ez kissé kalandosra sikerült, mivel már megrendeltünk egy Gold felszereltségű autót, mikor bemutatták belőle a GT-t és a GT Line-t. Utóbbi igazából egy GT megjelenésű Ceed az 1.6 Turbo motor nélkül. Azonnal hívtam az értékesítőt, és mivel a Ceed eladásai nagyon mennek, belementek egy "újrarendelésbe", így megrendeltük a Blue Flame színű Gold GT-Line-t. Motor tekintetében (szerencsére) elég gyorsan rábeszéltek engem a legerősebb, még nem GT 1.4 Turbo-ra (140LE, 242Nm), így az nem volt kérdéses, a váltó pedig maradt 6-os manuális a későbbi értéke, illetve az automata fél milliós felára miatt.
A negatívumokkal kezdeném: A váltó szerintem nem a legjobb darab, néha kissé akad, a puhaság érzése hiányzik belőle, eléggé "mechanikus" a kapcsolási érzet, bár ez valakinek bejön. Mivel a BMW váltója általában a sebességeket sem vette, ha igen, akkor jó nagy reccsenéssel, ezért nekem ez még így is 10/9. A menetzajt érdes aszfalton kicsit erősebbnek éreztem a kelleténél, de egyrészt 4 évszakos gumi van rajta, másrészt kipróbáltunk egy Mercedes A200-at, szintén teljesen új, és az is ugyanilyen "hangos" volt ugyanazon az úton nyári gumival, úgyhogy ez a kompakt kategóriában ezek szerint átlagos. Vannak kisebb kopogások innen-onnan, de ezeket az autó FB csoportjában általában megtalálják a tagok, és megosztják egymással. Persze itt nem kell sokra gondolni, hanem mondjuk 2 amit eddig észrevettünk.
Pozitívumok: Beltér anyagminősége / megoldásai kiemelkedőek, ezt a tesztek is hangsúlyozzák mindig. Főleg így GT-Line verzióban nagyon szép kívül-belül. Ár-érték arányban szerintem a legjobb, a 7 év gari csak ráerősít. Meglepően erős, egy erőteljes gyorsítás még így közel fél évesen is meglep, a turbó miatt sokkal erősebbnek érződik, mint a BMW (nyomatékban mondjuk erősebb is). A futómű alapvetően feszesre van hangolva, nagyon stabil kanyarban is, a motor hangja is meglepően jó, tehát nem idegenkedik egy kis hajszolástól.
Az asszisztensek közül a vészfékezés nagyon hasznos, bevallom, mentett már meg. A sávtartás pályán jó, városban nem, annyira sok a terelés, össze-vissza felfestés, hogy néha csak kényelmetlen, mert ellene kell dolgozni. A sebesség limiter is jópofa, egyre többször használom. Az esőérzékelőhöz hozzászoktam már a BMW-ben, örülök, hogy ebben is van. Az automata fényszóró nagyon jól működik, hazakísérő és üdvözlőfény is van. Az automata távolságit még nem tudtam kipróbálni, de dicsérik. A tolatókamera még éjjel is egész jól lát, a radarok elég nagy területen érzékelnek. Nekem pozitívum a biztonsági övre figyelmeztetés, így kénytelen mindenki bekötni magát. Egészen jól konfigurálhatóak a dolgok a menüjében, amit pedig gyakran kell állítani, arra tettek be külön gombot (start-stop, sávtartó). Nekem nagyon nagy pozitívum, hogy külön klímapanel van, nem rakták azt is a kijelzőbe. Rengeteg a tárolórekesz.
Összességében kifejezetten ajánlom, masszívnak, jó minőségűnek érződik az egész autó, de szerintem érdemes átgondolni, hogy manuális vagy automata váltóval vesszük. Sajnos nagyon sok rosszat hallani (akár tesztekből is) a duplakuplungos automatákra, panaszkodtak a Ceed váltójára is, ezért nem biztos, hogy az a jobb, még nem próbáltam, de tervben van. A Mercedes féle DCT például nem igazán tetszett.
Hibalista
- Semmi.
Ide hordtam szervizbe
Értékelése:
Képek az autómról
Fenntartási költség | (10) | Évjárat | 2019 |
Kényelem | (8) | Használati időtartam | 1 év |
Teljesítmény | (9) | Km vásárláskor | 0 |
Megbízhatóság | (8) | Vezetett km | 12000 |
Szerviztapasztalat | (10) | Átlagfogyasztás | 7 l |
Előző autója? | E46 320i Sedan | Következő autója? | Ceed GT |
Ennyire szerette | (9) | Megérte a pénzét? | igen |
Verdikt | (9.2/10) |
