Álmaim beteljesítője...
Szöveges ítélet
2014-ben döntöttem el, hogy 40 éves koromra olyan autót veszek, nem sajnálván a pénzt, ami végre nem csak használati tárgy/ utazási eszköz lesz, hanem engem egészít ki, mint másokat az ékszer. Akartam végre többet, mint egy manuális klíma, első elektromos ablak, és végre büszke is akartam lenni az autómra. 2014 folyamán végigjártam az összes létező márkát, ajánlatokat kértem, alkudozni próbáltam, rágcsáltam, emésztgettem melyik gép dobogtatja meg legjobban a szívem. Egyeránt fontos volt a külső, a belső és a szakemberek, teszt cikkek véleménye. Kb. 10 hónapnyi "munka" után 3 gépkocsi maradt a kalapban. Opel Astra, Ford Focus és a Ceed. Kb. ugyanabban az árban, ami rá volt szánva messze-messze a Ceed adta a legtöbbet felszereltség terén, és mások tapasztalatai alapján az ASTRA most inkább szép, mint jó, míg a Focus kicsi csomagtartóját nem bírtam elfogadni, amellett, hogy a nejem nem látott ki belőle rendesen, nem érezte az egész elejét. Szóval eldőlt a verseny, már csak egy kereskedő kellett. 3-4 szalonnal vettem fel a kapcsolatot, és végül Gödöllő győzött, még ha tőlem ez több, mint 100km-re is van. (Itt éreztem egyedül, hogy a kereskedő van értem, és nem én a kereskedőért, valamint árban is pont annyival tudott rugalmasabb lenni, a többi szalontól, hogy bevállaljam a távolságot.) Szóval elértük 2014. végét, mondtam magamban, akkor itt már 2 hónapot inkább várok, de legyen 2015-ös gyártású a verda. A 2014 végén megrendelt Ceed Limitált 1,4 Benzin 2015 februárjában végre megjött és izgulva mentem érte.
Sajnos nem tudok olyat mondani, hogy ne azt higyje más olvasó, hogy a márka/gyártó beépített embere lennék. Egy álom az egész. Ha beleülök, megszűnik a valódi lét, mintha egy álomba kerülnék. Belülről, mint egy űrhajó, modern elegancia, a fémbetétes műszerfal, és kialakítás olyan sugallattal bír, mint mikor egy jelenben játszódó filmben akarják éreztetni, hogy a jövőben vagyunk. Minden benne van, ami csak kellhet, és minden jó helyen, egyszerűen nem találok benne hibát. E feleszereltséghez adtak 16-os könnyűfémfelnit 205-ös gumival, ettől ráadásul kapott egy még szebb kinézetet. Nem akarom végigsorolni a Limitált széria teljes felszereltségi mutatóját, de azt mondom, aki megteheti áldozzon rá, mert mindent visszakap a termelődő "boldogság hormonnal" . A motor teszi a dolgát, észre sem veszem, mikor bekapcsolom a 2 zónás digitklímát, ami az előző kocsimnál elvett 15-20% teljesítményt.
A gép nálam egy "csillagos 5-ös alá"-t kap jelenleg, mert minden szempontból elégedett vagyok, megkaptam amit akartam, de...
- 1,4-es motorhoz erős/súlyos lett a kaszni, ami értem én, hogy a biztonság miatt kellett, de a 90 Lovas előző Astrámtól alig érzem erősebbnek. Aki gyorsulási élményeket keres, és erősen dinamikus vezetést szeret az felejtse el az 1,4-est, bármennnyire is CCVT.
- Vegyesben 7,5L, csak városban 8,5L alá nem tudom vinni a fogyasztást, pedig figyelek, használom a motorféket, ha tehetem és bírja 3-ből 5-be, 4-ből 6-ba kapcsolok, nem pörgetem 2500 felé a motort. (a fedélzeti comp. szerint 5.-ben és 6-ban fele annyit fogyaszt, mint lentebb, ha gyorsulok.) Az előző ASTRÁM 1,5L-el evett kevesebbet.
- Valahogy olyan az aerodinamika, vagy a 205/55/R16-os kerék miatt van nem tudom, de amint poros úton megyek, tehát városi és az országút kivételével mindíg, elég 1 km és máris lehet mosni a kasznit, mert a hátső szélvédőn, és mindkét oldalt az elejétől a végéig fél cm-es por rá van rakódva. Ugyanez az előző autómnál nem volt meg.
Összességében 4000km után:
Nagyon megérte az árát, ár/érték arányban messze a BEST egy 4 fős családnak. Ha visszamehetnék az időben, ugyanezt az autót választanám, esetleg elgondolkodván az 1,6-os motor terén. És nem csak az én kedvencem lett, hanem az egész családé, pedig a nejem az 1m60cm alatti magasságával meg volt ijedve, hogy ez nagy lesz neki...:)
szerk.08.10-én:
Egy 800km-es Balatoni (nyaralás) oda-vissza túra után fogyasztási adat:
Autópálya, 130km/h, végig klímával 2 felnőtt 1 gyerek nyaralási cuccokkal megpakolva, főként tempomattal:
computer szerint 7,2L/100km, tankolásból kiszámolva 7,5L/100km.
5-10E km-t elérvén ismét jelentkezem, és megosztom tapasztalataim...
Hibalista
- Egyenlőre semmi...
Ide hordtam szervizbe
Egyenlőre nem látta szerelő, vagy szervíz...
Értékelése:
Képek az autómról
Fenntartási költség | (10) | Évjárat | 2015 |
Kényelem | (10) | Használati időtartam | 1 év |
Teljesítmény | (8) | Km vásárláskor | 0 |
Megbízhatóság | (10) | Vezetett km | 4000 |
Szerviztapasztalat | (10) | Átlagfogyasztás | 8 l |
Előző autója? | Astra | Következő autója? | – |
Ennyire szerette | (10) | Megérte a pénzét? | igen |
Verdikt | (9.8/10) |
