MaCee´d, avagy a család Kisautója
Szöveges ítélet
Most, hogy az autóm betöltötte az első szülinapját, elérkezettnek láttam az időt, hogy megírjam tapasztalataimat és érzéseimet vele kapcsolatban.
A kis maci, azaz akarom mondani, a kis MaCee´d megvásárlása előtt sokat gondolkozott a család, hogy Focus Ghia vagy a MaCee´d legyen, de végül győzött az újdonság ereje, a régi és bejáratott márkával szemben.
Az autó már a kezdetektől úgy teljesít ahogy elvárjuk tőle, de mikor megvásároltuk még nem volt hivatalos EuroNCAP tesztje a kocsinak, igaz mindenhol azt lehetett olvasni, hogy öt csillagot várnak a Cee´d-től, de hát az vagy bejön vagy sem. Tehát amikor megvettük, hiába teljesített úgy, ahogy elvártuk, még nem voltam maradéktalanul elégedett. Aztán hónapokkal később megérkezett a hírlevelem, amit annyira vártam és kiderült, hogy hivatalosan is a legmagasabb védelmi osztályba sorolták a KIÁ-t. Ez után már tényleg nem érdekel szinte semmi, hiszen úgy érzem jó autót vettem reális áron. A biztonság számomra előbbre való számos más paraméternél, ezért is választottam az ESP-vel is felszerelt EX váltotzatot.
Ahogy előbb írtam, nem zavar szinte semmi, de azért van néhány apróság ami nekem feltűnik, de van aki észre sem veszi, vagy nem tartja fontos dolognak. Az első az, hogy a műanyagok rossz úton haladva itt-ott ropognak, és a napellenzők is (leginkább a jobb oldali) sokszor zizegnek. Ez utóbbi ellen úgy védekezem, hogy lehajtom őket, ha már nagyon idegesítenek.
A másik fekete pont azért jár, mert az én autómba a gyárban még az az első szériás fényszóró szett került, aminek fénye enyhén szólva is gyenge volt, így ki kellett cserélnem az izzókat nagyobb fényerejeű izzókra, de úgy tudom, hogy ezt a hibát a gyár már orvosolta és manapság már más az izzóbeszállító és a fényerővel sincs gond.
Ami még szintén kicsit bosszantó, hogy a beltér műanyagai és szövetei, szinte vonzzák a port, ezért elkerülhetetlen a gyakori portörlés és porszívózás, ráadásul a díjnyertes (és ez nem vicc) rostmájvából készült ajtóbukolaton a esőcseppek is foltosan száradnak, tehát egy esős nap után az ajtók belső oldalának letisztítása erősen javasolt.
A negatívumok után most következzenek a pozitívumok.
A kocsi motorja nekem megfelelő erejű, nem kell sokat gondolkoznom azon, hogy mikor előzzek országúton, autópályán pedig a százötvenet, ha kell erölködés nélkül tartja bármeddig, akár telepakolva is. Az viszont, még ma is kicsit fura, hogy viszonylag kis gázpedálérintésre is képes jól felpörögni a motor elinduláskor.
A MaCee´d belseje igazán tágas, négy felnőtt valóban kényelmesen, öt pedig még épp jól elfér benne. Az én száznyolcvan centimre beállított vezetőulésem mögött még annyi hely van, hogy egy, nálam akár 10-15 centivel magasabb utas is képes kényelmesen elhelyezkedni a hátsó sorban.
Az autó fogyasztása természetesen attól függ, hogy éppen ki vezeti a családból, de azzal gondolom nem árulok el nagy titkot, hogy eddig nem igazán sikerült megközelíteni a gyári adatokat. Az eddig mért legjobb fogyasztási adatom 6,7 liter volt száz kilométerre, de az eddig megtett több mint 22 000 kilométer átlaga nagyjából 8,2 liter körül alakul. Ez az adat sok rövidtávú budapesti autókázásból, valamint számos hosszabb és tempósabb autópályázásból állt össze.
Végezetül a szervizekről csak annyit mondanék, hogy megéri körbenézni a piacon, hiszen több kedvező márkaszerviz díjat lehet találni, én az alábbi kettővel valóban elégedett vagyok, de vannak olyan kereskedések is, akik csak a minél nagyobb haszonra utaznak!
Aki további hasznos infót szeretne a kocsiról az látogasson el valamelyik Cee´d klub honlapra, vagy olvassa a típussal kapcsolatos fórumokat, hiszen már jó ideje léteznek ilyen oldalak itthon is.
Hibalista
- A kocsi átvételekor és még aznap délután is lemerült az akkunukátor, de azóta minden rendben az akksival.
- A vezetőoldali ülésmagasság állítás nem tökéletes, mert idővel leereszt az ülés a beállított pozícióból, a komplett új ülést elvileg már megrendelte a szervíz, de már hónapok óta várom.
Ide hordtam szervizbe
KIA Gödöllő
Értékelése: 10
Másik szerelő értékelése
KIA Szabó
Értékelése: 8
Képek az autómról
Fenntartási költség | (9) | Évjárat | 2007 |
Kényelem | (8) | Használati időtartam | 1 év |
Teljesítmény | (8) | Km vásárláskor | 10 |
Megbízhatóság | (9) | Vezetett km | 22485 |
Szerviztapasztalat | (9) | Átlagfogyasztás | 8 l |
Előző autója? | Lanos | Következő autója? | Volvo V50 |
Ennyire szerette | (10) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (8.1/10) |
