A cee´d-em csücske :o)
Szöveges ítélet
(2007. december)
Amikor az autócserén gondolkodtunk, mi is elég sok márkát megnéztünk. Természetesen először Citroënben gondolkodtunk. Próbálgattuk az új C4-et és a régi Picasso-t. Kipróbáltuk a Suzuki SX4-et (amibe majdnem bele is ugrottunk). De, mivel a családban már volt egy Cee´d (amit egy Honda Civic után is tökéletesnek tartottak), hát elmentünk, és azt is megnéztük. A kereskedés kiválasztását nagyban befolyásolta a szétküldött e-mailekre érkezett/nem érkezett válasz. Így jutottunk el Tatabányára, akiknél már a telefonos egyeztetés során is elég korrekt ajánlatot kaptunk. Nagy meglepetésemre, már a telefonos beszélgetésünk után készítettek rólam kartont, így az értékesítő teljesen tisztában volt az elképzeléseimmel, mikor személyesen is ellátogattam hozzájuk. Egy kis egyezkedés és alkudozás után, hatalmas engedménnyel, és kiváló hitelkonstrukciókkal kaptuk meg az 1.4EX felszereltségű szalonautót. Emellett a régi autómat is normális áron számították be. Így jutottam 3,7 millióért a listaáron ~4,3 milliós cee´dhez. (1,4EX (ESP, 6 légzsák, esőérzékelős ablak, digitklíma, elektrokróm tükör, USB csatlakozó, elől-hátul könyöklő, deréktámasz...) + metálfény)
(2008. február)
Egyre jobban szeretem. Persze vannak hibái, de azért elégé eltalálták. A motorja, kategóriájának egyik legjobbja, a maga 109LE-vel. Persze pörgetni kell, de akkor nagyon megy. 150km/h -ig megállja a helyét az autópályákon is.
Sajnos 100 km/h sebesség felett az ablakmosás egy rémálom. Ennél a tempónál, egy csíkmentes ablakmosás kb. fél percet vesz igénybe. A gyári Hi-Fi lefagyásaitól égnek áll a hajam, de amikor megy, meglepően szépen szól. (pár perc MUTE után megáll)
A nagy mínuszokban az 5. ajtó gáztelóival is meggyűlt a bajom, ugyanis nem volt hajlandó magától feltolni a csomagtér ajtaját. De mióta plusszok vannak, tökéletesen működik.
A helykínálatára nem tudok rosszat mondani. A 192cm magasságomhoz beállított vezetőülés mögé, zárt térdekkel tudok beülni. (és a fejem messze van a tetőkárpittól) És emellett még a csomagtartója is normális méretű.
A fényezése kicsit kényes, sajnos könnyen karcolódik.
Folytatás (2008. július)
Tavasszal megtörtént az első, 15ezer kilométer után esedékes kötelező szervizem. Ahhoz, hogy a KIA Szabóhoz vittem, nagy szerepe volt a ceedclub.hu oldalon tanúsított aktív jelenlétüknek, és segítőkészségüknek. A munkát tökéletesen, gyorsan és elfogadható áron (25227.- (OMV 5W40))végezték, így nem lehet rájuk semmi panaszom. Végig ott állhattam az autó mellett, és még a plusz kívánságaimat is teljesítették. Beállították a kotyogó gépháztetőt, az alacsonyra világító ködlámpát, megszüntették a kormány nyikorgását (saját recept, a ceedclub.hu oldalon elolvasható) és kicserélték a lefagyó rádiót.
Június végén megjártam vele Horvátországot, és azt kell mondjam, tökéletes útitársnak bizonyult. Igaz, a 9órás folyamatos autópályázás alatt kicsit hiányoltam a tempomatot, de a fogyasztás kárpótolt mindenért (6,4 liter/100km). Hazafelé meg is beszéltük a feleségemmel... következő autónk egy Cee´d SW lesz. :)
Folytatás (2009. május)
Megtörtént a második, 30ezer kilométernél esedékes kötelező szervizem. Abban, hogy a KIA Lurdy-t választottam, Szabóék hatalmas áremelése, illetve a KIA Lurdy, ceedclub.hu tagoknak szóló, kihagyhatatlan ajánlata volt az oka. A munkát pontosan, gyorsan és tökéletesen megoldották, és cserébe nem is kértek sokat. Újra OMV 5W40 olaj került a gépbe, és a szerviz díja zusammen 33000 forintba került. Most úgy érzem, tévedtek azok a vészmadarak, akik anno azzal riogattak, hogy majd a szervizeken fogják beszedni a 7év garira valót. Az autó továbbra is tökéletes, eddig semmi komoly hibám nem volt. A jó idő beköszöntével a fogyasztásom is visszaállt a ~8 literről 7,2-re.
Mindenkinek csak ajánlani tudom, mert szerintem, ezért a pénzért egy tökéletes családi autót kap az ember. El kell felejteni a koreai autók felé irányuló előítéleteket, ki kell próbálni és CSAK úgy szabad véleményt alkotni!
Kiegészítés
Úgy gondoltam, -az olvasott népítéletek alapján-, ki kell egészítenem az irományomat.
Ez egy ALSÓ-KÖZÉPKATEGÓRIÁS autó!!! Nem szabad összehasonlítani Audi-kkal, Mercedes-ekkel vagy épp BMW-kkel. Ha saját kategóriájában nézzük (Astra, Focus, Bravo, Golf, C4, 308, Lancer...) bőven megállja a helyét (csak kicsit jobb az ár-érték aránya)
Nevetséges mikor valaki a neten megtalálható összes hibát felsorolja, vagy az 1.4-es benzinmotort, egy 2 literes turbós HDI-hez hasonlítja. Aki befektetésnek vesz autót, az pedig a világ legnagyobb barma. Az autó értéke (márkától függetlenül!!!), az első pár hónapban iszonyatos mértékben csökken. Volt nekem Xsaram, amit 2.300.000 forintért vettem 2004-ben, és 900.000ért adtam el 2007-ben.
Így, lassan 30ezer kilométerrel a hátam mögött bátran kijelentem... az a 109Le, valóban annyi. (gyári 205/55 R16-os gumikat még kettesben is megszólaltatja... illetve csak rá kell keresni youtube-on "kia ceed 1.4")
Nem kell félni az autótól... maximum vásárláskor át kell gondolni... valóban elég nekem az alapfelszereltség? :-X
"...Aki a szívének venne kocsit, keressen olaszt, aki villantana, az válasszon németet, a tökély szerelmesei kutakodjanak a japánok között. De mit tegyen a racionális magyar? Vegyen bátran koreait!..." ;)
2014. május
Sok-sok idő után visszatértem (regisztrációs gondok) és még mindig csak pozitívan tudok nyilatkozni a márkáról, illetve magáról a cee'd típusról. Az autó közeledik a 7. életévéhez, és lassan a 90ezredik kilométer is belekerül a motorba. Igen, a motorba, mert sajnos idén már cserélnem kellett a gyári Michelin gumikat. A profilmélységül még tökéletes volt, ám az oldalfala durvábban nézett ki, mint az Alöld egy esőmentes nyár után. A fékek még az eredetiek. Azokhoz még nem kellett nyúlni. Feltételezhetően ez annak is köszönhető, hogy már nem Budapesten használom a kocsit, és az évek alatt áttértem egy nyugodtabb életvitelre. Ez a fogyasztáson is meglátszik. Télen 7,5-7,8 liter között poroszkálok, míg nyáron a 6,2-6,3 liter/100km sem lehetetlen. Nagy átlagban mondhatom, hogy 6,5-6,7 között járkálok vele.
Az elmúlt években pár dolgot már cserélni kellett rajta, ám a károgóknak üzenem... 99,9%-ban garanciában, a KIA Motors vállalta!!!!! És ehhez nem kellett különleges feltételeket teljestenem, mindösszesen annyit, hogy évente, vagy 15ezer kilométerenként márkaszervizbe vittem. Persze ilyenkor jön, hogy na... ott viszont más címszóval, de kifizettették veled a garanciális cseréket. Háááát, nem tudom.
Átlag 38 ezer forintot fizettem az éves szervizekért, amit, ha 6-al beszorzok, még úgy sem érem el egy új műszerfal árát. És ezért az összegért gondosan cserélték a kocsiban az olajat (volt OMW, Mobil és Castrol 5W40 is), a szűrőket (gyári és/vagy Valeo), a gyertyákat és a fékolajat is.
Szóval én azt mondom. Továbbra is csak KIA, és a cee'd kitűnő választás!!!!!
Hibalista
- Fejegység lefagy (gariban cserélték), kormány nyüszög (megoldva 2 alátéttel), hátul kopog valami (kavicsok voltak a rugótányérban), ablaktörlő nagy tempónál visszahúzza a vizet, gyenge a gyári izzó (Philips) (cserélve Tesla-ra), felső légbeömlő kiugrott a helyéről (gariban cserélték), Bal oldali távolsági izzó nem égett (a test kábel volt a ludas, gariban javtották), gyújtótrafó megadta magát (gariban cserélték), műszerfalban légzárványok keletkeztek (az egészet cserélték gariban), kuplungban szétment valami (gariban cserélték az egészet), kopogó futómű (stabpálcákat cserélték gariban), napszemüvegtartó elengedett (cserélték gariban), KIA embléma foltosodott (cserélték gariban), hátsó pótféklámpa végigrepedt (cserélték gariban), csomagtér gázteleszkóp elgyengült (cserélték gariban), klíma venti kerregett (falevél hullott a motorba a pollenszűrő kiszedésekor >>> gariban kipucolták)
Ide hordtam szervizbe
KIA Szabó - Fodor József (egyszer)KIA Lurdy (mindig)
Értékelése: 10
Másik szerelő értékelése
KIA Jász-Plasztik Fót (egyszer és soha többé)
Értékelése: 1
Képek az autómról
Fenntartási költség | (8) | Évjárat | 2007 |
Kényelem | (9) | Használati időtartam | 0 év |
Teljesítmény | (10) | Km vásárláskor | 21 |
Megbízhatóság | (9) | Vezetett km | 87000 |
Szerviztapasztalat | (9) | Átlagfogyasztás | 7 l |
Előző autója? | Xsara II SX Xtra | Következő autója? | Talán egy cee´d SW, vagy Sportage... esetleg Optima |
Ennyire szerette | (8) | Megérte a pénzét? | igen |
Verdikt | (8.8/10) |
