Luxusrakéta - 1700 kg, 8 henger, 400 lóerő
Szöveges ítélet
Nagyon angol milliő, plusz egy vadállat a motorháztető alatt.
A kompresszoros 4,2 literes V8-as úgy ugrik bármelyik sebességfokozatból, hogy az utasoknak (is) simán eláll a lélegzete. A gyári adatok szerint 5,3 alatt van 100-on, ezt nem sok nyolchengeres csinálja utána. Még nem próbáltam ki meddig teker padlógázzal, de a kompesszor visítása semmihez nem hasonlítható egy kövér gáznál. Valószínűleg a mindössze 240 kg-os alumínium karosszéria sem árt a gyorsulásnak.
A motorról és a menetdinamikáról még tudnék ódákat zengeni, de ezt az autót 30-cal is tényleg jó vezetni. A típusjelzésben az LWB az +12 cm a hátsó ülések előtt. Elöl hátul egy-egy 2 méteres felnőtt esetében nem több mint 8-10 cm marad a hátul ülő térde és az első ülés között. Nem rossz! Majdem jobb hátul ülni. Minden ülés motorral mozog (hátul is), de vicces, hogy csak a jobb elsőhöz nincs memória.
Fantasztikusan átgondolt és jól kezelhető az érintőképernyős középkonzol, kb 5 perc megtanulni mi hogyan működik.
Hmm..., majd folytatom!
Bő két évvel később:
Eddig két ütközés hátulról, mindkétszer én megálltam, a mögöttem jövő nem. Hátsó lökhárító borítás és díszléc csere alkalmanként félmillióért (!?), pedig szinte alig látszott valami az autón. A két "vétkes" tréleren hagyta el a tetthelyet. Mindenesetre a biztosítókkal nem volt egyszerű...
A menetdinamikáját nem lehet megszokni, egy-egy padlógáznál ma is meglepődöm mit művel. Télen már félgáznál is kigyullad a menetstabilizátor lámpája. Kikapcsolt álllapotban fehér úton nem lehet egyenesben maradni, minden gázra kifarol.
Továbbra is felhőtlen a kapcsolatunk...
Hibalista
- Eddig OK minden. - Ezt írtam újkorában. - Most 3 éves lassan lejár a garancia. - Valódi hiba a hátsó ablakfűtésben szálszakadás, amitől elment a rádióantenna is. Garanciában csere, azóta ok. - A bluetooth telefonkihangosító nem nagyon akar összehangolódni az iphone-nal, de lehet csak én vagyok béna. - A beépített kapunyitókat sem tudtam még behangolni. - 2 évesen egy hetes állás után nem volt kormányszervója, fél nap alatt, soron kívül, garanciában javították, valami tömítettlenség volt (azt hiszem). Azért szervó nélkül elég emberes volt tekerni a kormányt, parkolással meg sem próbálkoztam. - Volt egy komplett betét és tárcsa csere rajta rendes kopás miatt, az árát inkább nem írom le, a neten egész rendes kis használt 8-10 éves kocsikat lehetne venni belőle. - - 5 éves, továbbra is megbízhatóan teszi a dolgát. Sajnos a budapesti utakat nem ennek a futóműnek találták ki, így 90.000-nél ezt azt cserélni kellett az elejében. Mondjuk nem volt olcsó a történet. de igazán fájdalmas az volt, hogy 95.000-nél rezignáltan búcsut vettünk a generátortól és potom 300 ezer magasságában újra cseréltük. Ez egy kicsit sem esett jól. - Továbra is kölcsönösen elégedettek vagyunk egymással.
Ide hordtam szervizbe
Cél Motors ami időközben megszünt
Értékelése: 9
Másik szerelő értékelése
Auto Palace
Értékelése: 10
Képek az autómról
Fenntartási költség | (1) | Évjárat | 2006 |
Kényelem | (10) | Használati időtartam | 5 év |
Teljesítmény | (10) | Km vásárláskor | 0 |
Megbízhatóság | (9) | Vezetett km | 100000 |
Szerviztapasztalat | (5) | Átlagfogyasztás | 18 l |
Előző autója? | 530dA | Következő autója? | ugyanez |
Ennyire szerette | (10) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (6.3/10) |
