Hófehér - helyett fekete Jaguar
Szöveges ítélet
Hétvégi használatban volt nálam az autó. Igazából fenntartásokkal fogadtam, mert a márka már indiai kézben van. Pozitív csalódás volt. A beltér kidolgozottsága teljesen premium kategória, ami különösen tetszett, a tekerő gombos automata váltó, a bőr színe és anyagminősége és a beforduló szellőző nyílás, ha az autót leállítottuk. Itt említenék meg egy negatívumot, miszerint a klímának olyan hangja volt, mint egy TU-154-esnek felszálláskor, pedig mindössze 26 fokot szerettünk volna 35 fokos külső hőmérséklet mellett. Ez persze adódhat abból is, hogy nem volt rendesen feltöltve, vagy valamilyen karbantartás maradt ki. A 2.0 diesel motor nagyon jól össze van hangolva a váltóval, sebességhatárokon belül ki sem lehet igazán próbálni, hogy hol van a határa, de nem nagyon tudtak legyorsulni vele, és ez nem az én autóvezetői képességeimet dícséri. A nyolcfokozatú automata váltó szerintem very a VW féle DSG-t, amit eddig etalonnak gondoltam. Egy helyen nem tetszik az anyagválasztás, a szélvédő melletti gumírozás rendkívül silány, azonnal karcolódik, és elég csúf tud lenni. Extrákkal gondosan meg van hintve, parkoló kamera, adaptive tempomat, a távolságot, amivel közbeavatkozik, lehet állítani, jól átgondolt fedélzeti elektronika. Amiért nagyon tetszett még, a letisztult formavilága, a korábbi/másik Jaguar modelleket csicsásnak találom. Szervíz tapasztalatom nincs vele, állítólag a motor problémás konstrukció, amíg nálam volt az autó semi probléma nem jelentkezett. Mazda fanatikusként is vállalnám a járművet :-).
Hibalista
- Semmi.
Ide hordtam szervizbe
Auto-Palace Pest
Értékelése: 10
Képek az autómról
Fenntartási költség | (2) | Évjárat | 2016 |
Kényelem | (9) | Használati időtartam | 1 év |
Teljesítmény | (10) | Km vásárláskor | 21000 |
Megbízhatóság | (5) | Vezetett km | 4000 |
Szerviztapasztalat | (10) | Átlagfogyasztás | 7 l |
Előző autója? | 6 (skyactiv) | Következő autója? | mindegy, valami szívó benzines |
Ennyire szerette | (8) | Megérte a pénzét? | igen |
Verdikt | (7.1/10) |
