A luxus alsó foka
Szöveges ítélet
Kicsit féltem megvenni, annyi rosszat olvastam róla itt (meg a fórumon). Eddig nem hogy megbántam, hanem mindenkinek ajánlgatom ezt a típust. Az enyém Mo.-i szervízkönyves, valóban full extra. Elég komolyan átvizsgáltattam, azóta sincs a (téves)DSC-jelzésen kívül semmi baja.
Szerintem ez az autó már mutatja, milyenek a luxusautók, bár azért nem igazán nevezhető annak. Volt már Mondeóm, S60-asom, aki azt mondja, hogy ez ugyanaz, az nagyon túloz. Komolyan ég és föld. (pl. ahogyan az ablakok csukódnak, a csomagtartó borítása, stb.) Nyilván a platform, a váltó, a motor közel azonos, de ha beülsz egy autóba nem ezt veszed észre. A luxus-közeliség több, mint egy gazdag felszereltség. Ezen az autón látszik, hogy a Jaguarnak ez a legkisebb típusa, nem pedig egy tömeggyártó csúcsmodellje. Ez stílus kérdése.
Simán elfér négy ember, a csomagtartó is normális, bírja a budapesti utakat. A cascoja pont, mint a Volvoé, a szervízdíj is hasonló. Én egyből a Murányihoz vittem, nem akartam azzal kezdeni az írást, hogy milyen hülye voltam először. (köszi a tanácsokat). Ezért is vártam, hogy kéziváltóst vehessek, ami egyelőre jó választásnak tűnik.
Országúton, normálisan vezetve 9-10l, autópályán (170) 12l, Budapesten sem több 12l-nél a fogyasztása, de ha 30%-kal többet kéne tankolnom, akkor sem szólnék, ugyanis a Golf V 1.6-osunk is 9-körül fogyaszt.
Szóval: ennyiért, ilyen hajtásláncú, stílusú, minőségű és presztizsű autót nem kapni. (mármint használtan, mert az újkori, 15M-körüli ára versenyképtelenné teszi, pl. egy 330xi-vel szemben azért esélytelen. használtan azonban, nagyon megéri)
Egy baja van: kicsit féltem, ugyanis valamelyik proli a Volvomat (meg régebben a SAAB-om is ) kulccsal meghúzta az utcán (240e Ft-os javítás), ezzel nem megyek, csak mélygarázsba, vagy más, őrzött parkolóba.
150.000 km-rel adtam el, összesen egy db hibája volt, tavaly elrepedt a hűtővíztartály. Szóval, nagyon-nagyon megérte, igazán jó kis autó volt (remélem még marad is).
Hibalista
- Néha jelez, hogy az ESP hibás.
Ide hordtam szervizbe
Jaguar Murányi
Értékelése: 9
Képek az autómról
Fenntartási költség | (6) | Évjárat | 2002 |
Kényelem | (9) | Használati időtartam | 3 év |
Teljesítmény | (8) | Km vásárláskor | 54000 |
Megbízhatóság | (9) | Vezetett km | 92000 |
Szerviztapasztalat | (9) | Átlagfogyasztás | 12 l |
Előző autója? | S 60 | Következő autója? | CTS 3.6 AWD |
Ennyire szerette | (9) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (7.3/10) |
