Infiniti Q60
Szöveges ítélet
Nos, kezdeném azzal, hogy szép. Igazából ez a legszembetűnőbb tulajdonsága. Ez vitt el a keresekedésbe is már akkor amikor még nem volt az országban sem ilyen. Végül kiderült, hogy 41 rendelés volt Európában :) Kipróbálni sem tudtam, csak a Q50-et, de az alap hasonló, így megrendeltem.
Nagyon keveset vezettem még, így amit írok az az első benyomás:
1. Nagyon csendes. Soha ilyet nem tapasztaltam még autóban. 7-es BMW-ben sem. Süketszoba, egészen 120-ig. Onna megjelenik a szélzaj, de még mindig lényegesen csendesebb, mint bármi.
2. Nagyon megy. Nagyon. Értsétek ezt úgy, hogy 220-ig lineáris :) Nem, persze, hogy nem, de ez is megdöbbentő. Főleg, hogy közben ennek nincs semmi jele. Csendes továbbra is. Talán túl csendes.
3. A hifinek nagyon szép hangja van, nem nagyon lehet belekötni.
4. A felső képernyő ( mert osztott a navigéáció és a többi funkció ) felbontása nem az igazi, szerintem itt 5 év lemraradás van. Azt hiszem ez az egyetlen amit felhozhatok ellene.
5. Egész jól kanyarodik. Mármint a tömegéhez képest. Majdnem azt a kanyarsebességet tudja 120 körül bevehető kanyarban, minta Z4-em tudta. Szélesebb gumival megcsinálná szerintem.
Kormány ( DAS ):
Nagyon sokat olvastam erről korábban, nézzetek utána én itt csak a véleményemet fogom leírni. Aggódtam, hogy ez nem lesz jó, vagy nagyon playstation érzés lesz. Szerencsére nem az. Ha nem mondanák meg, hogy nincs össekötve a kerék a kormánnyal, nem jönnék rá. Alap állásban olyan, mint egy Mercedes kormány, csak nem ráz egyáltalán. Kemény állásban olyan, mint egy Z4 kormánya csak kevesebb visszajelzés érkezik. Nem élettelen, ez nem igaz, ettől nem kell félni. Nyilván nem egy Porsche Boxter, de közvetlenség megvan belőle így is.
Ennyi most.
Hibalista
- új autó
Ide hordtam szervizbe
Értékelése:
Képek az autómról
Fenntartási költség | (5) | Évjárat | 2017 |
Kényelem | (9) | Használati időtartam | 1 év |
Teljesítmény | (9) | Km vásárláskor | 0 |
Megbízhatóság | (9) | Vezetett km | 4000 |
Szerviztapasztalat | (9) | Átlagfogyasztás | 12 l |
Előző autója? | GLK | Következő autója? | – |
Ennyire szerette | (9) | Megérte a pénzét? | igen |
Verdikt | (8.2/10) |