Minőséglecke Európának
Szöveges ítélet
gödöllőn vettük, olajos-sós kosz volt rajta átadáskor. legalább messziről jött, nem gagyi európai. hangfalat ott építették be, zörgött a két ajtóban. a központi zárat is ott szerelték be, csak a jobb oldali ajtónál rontották el.
fenntartási költség alakulása japános volt. drágább az alkatrész bele, de nem is kellett bele semmi a kötelező cserélendőkön kívül. azt hiszem, még egy ilyen autóm nem lesz, amihez 4 évig nem kell hozzányúlni.
80 lóerő nem túl sok, de a nyomaték kárpótol. az érdi emelkedőn simán felkúszik úgy, hogy toltam le a sebességvesztő benzineseket, aztán persze visszavágtak.
olajat semmilyen szinten nem evett, ami azért 133ezernél egy európai gépnél fantasi filmbe illő. gyorsításnál jóformán semmi füst, mulatságos, hogy egy 8millós gép (pl. mindenféle pd-tdi szörnyűség) mitől okádja a füstöt új korában.
a motor 3 hengeres, a 2ezres CRDI blokkból levágtak egyet. minden a nagyobb teljesítmény elviselésére van méretezve, kinyírhatatlan. a mai világban ez egyenesen anyagpazarlás. egyszer egy emberke szidta, hogy milyen hangos a motor (tényleg az), 1,4 pd-tdi audi a2-je volt. az is olyan rondán hangos volt, kerepelt rendesen már új korában. igaz, belül csendesebb volt, az más tészta.
a magasnyomású szivattyú fiat JTD-elv koppintás, egyszerű konstrukció (nem úgy, mint egy két szelepes HDI (PSI konszern vagy mi a szösz)), az se nagyon megy benne tönkre. egyébként aminek Boschnak kell lennie, az az benne. magam részéről ennek nem örültem, csak egyszer menjen kelljen benne cserélni valamit...
belül semmi csicsa, ami kell, az benne van. nincs benne az a sok soha nem használt apróság (pl. nekem fullos cliom volt, azt se tudtam, hogy miket tud mutatni a fedélzeti komputer), amire senkinek semmi szüksége, de legalább felverik a gépek árát. minden működik benne, nem zörög (kivéve a már kábelkötegelővel megjavított hangfalak). az ülések nem kifejezetten kagylók. a clio olyan volt, nem is fértem bele kényelmesen, 100km után már nyomott, a golyóm se fért el, úgy összenyomta a combom. nem az ülés oldaltartását kell az egekig fokozni, hanem tessék sportolni, az üléshez kell szélesedni (nem seggel).
állítólag vannak gépek, amik nem bírják a tartósan nagy tempót. a maga szintjén magas tempót(170) simán tartotta budapest-debrecen útvonalon. a vége síkon 180 óra szerint, de ahhoz jó napot kellett kifogni, ne legyen forgalom.
a fékrendszer az egyetlen igazi gyenge pontja a kevésbé szigetelt utastér mellett, megszokást igényel. elöl kicsik a tárcsák az 1135 kilóhoz.
kárpit szürke, de cserébe szétülhetetlenek az ülések (nem a színe miatt), pedig nem 60 kilóval nyomtam 133ezer km alatt.
a márkaszervizek után "sufniba" hordtam szervizelni, érdekes dolgokat tud meg a szerelővel beszélgetve az ember. a futómű elemeinek a vastagsága az átlag hasonló kategóriás európai autók másfél szerese. javaslom összehasonlítani a pözsó 307 futóműelemeknek csúfolt pálcikáival... a motor egyes megoldásai a mercedessel hasonlatosak (résztulajdonos a hyundaiban). részleteiben látszika gondos tervezés, konstrukciós hiba nem nagyon létezik, ezt minden hyundait szerelő ember megmondhassa. ez a baja is, minden probléma (ha van egyáltalán :) ) egyedi, nem európai majd a szervíz behozza az akciós árat hozzáállással tervezték.
elektronika hibátlan, igaz semmi extra nincs benne, ami összezavarhatná.
fogyasztás 6,5 körül volt, de klíma télen-nyáron ment. (télen is utálom szívni a buszt, belső keringetés-páramenesítéshez megy a klíma) a klímához se kellett hozzányúlni, nem is értettem, hogy mi az a nyomáscsökkenés meg szökik a gáz.
családban volt focus, golfIV, fabia a mai csodák közül, csicsában jobbak, csendesebbek, de minőségben tessék tanulni a kicsi szorgos sárga emberektől. érdemes azon elgondolkodni, hogy milyen ütemben fejlődnek tőlünk keletre. vajon mitől? ezek tényleg jó autót gyártanak, minőségben sértő együtt emlegetni az európai fémhulladékot a hyundai márkával. semmi bajom nem volt a köveken és a nem gyári kábelvezető gumin kívül 133ezer alatt. bármikor bárhova el mertem vele indulni. szeretem nézni a működő autóból az út szélén felnyitott motorháztető alatt berhelőket, megérdemlik. aki fémhulladékot vesz, az vegye tudomásul, hogy van többzónás klíma, fedélzeti csilingelő computer, ülésfűtés, hazakísérő fény... és van "nem megyek sohova" felirat (vagy kulcsjel, motorjel stb.).
kia ceed sw lett belőle, bedőltem a sok légzsák fontosságának és mindenféle töréstesztnek. európai, sőt szlovák gyártás! azt mondogatom magamnak, hogy a suzukit is sikerül a japánoknak megbízhatóra csináltatni (volt ignisem, jó volt, kicsit megtört. ja, légzsák elfelejtett kinyílni) velünk, talán nekik is összejön...
nehezen váltam meg tőle, de pakolni nem tudtam a sedan felépítés miatt. 3 bőrönd elment a csomagtartóba, de pl. tv-t szállítani gond volt, az egy nagy darab, nem 3 kisebb.
Hibalista
- - csak kő szorul be évente a gázolajhűtő légterelő és az alváz közé, ami alacsony fordulaton zörög, "javítása" már rutin
- - B oszlop-ajtó összekötő kábelvezető karikákra hullott, de nem gyári volt, gödöllőn tették bele a központi zár beszerelése után, garanciába elment (nem gödöllőn)
Ide hordtam szervizbe
- gödöllő lakosz kft. bal oldala itt lett ujjáépítve, meg is látszik: ajtó eláll, a szín se stimmel. melesleg a tulaj szerződés aláírása után már meg se ismert.
Értékelése: 1
Másik szerelő értékelése
- bp. soroksári út cél motors kft. a 30ezres szervíz reggeltől zárásig tartott. légszűrő, olajszűrő és olaj cseréje utánuk. a légszűrő korom fekete volt, még a "trükkös porszívózást" sem vetették be. az olaj kevert volt, amit az egyik alkalmazott (máshonnan már ismertem,de ne tudtam, hogy ott dolgozik, csodálkozott, hogy oda viszem a gépet) viccesen mesélt két nappal később. megjön a 200as hordó, 10% leszív, TG olajjal pótol. mellékesen a Bá.di autóalkatrész boltból szerzik a "gyári" alkatrészeket + egyebek. az egész napot kiszámlázták, a gyári előírás 4,5 óra lett volna. kicsit összevesztünk... ezek után már vettük a pecsétet... nincs központi nyilvántartás a kötelezőkről, nem szabad a pecsételős helyre vinni garanciálisra, ennyi az egész.
Értékelése: 1
Képek az autómról
Fenntartási költség | (10) | Évjárat | 2003 |
Kényelem | (7) | Használati időtartam | 4 év |
Teljesítmény | (7) | Km vásárláskor | 0 |
Megbízhatóság | (10) | Vezetett km | 133000 |
Szerviztapasztalat | (1) | Átlagfogyasztás | 6 l |
Előző autója? | Ignis | Következő autója? | kia ceed sw |
Ennyire szerette | (10) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (7.3/10) |
