Józan választás
Szöveges ítélet
Hyundai Accentet a legritkábban választ valaki érzelmi alapon. Nem hallottam még sem autómániás kisiskolásról, sem épp jogsit szerző kamaszról, sem a nagybetűs élet küszöbén álló végzős egyetemistáról, aki erről a típusról álmodott volna. Én sem voltam ilyen, mégis mellette döntöttem.
Egyetemi éveim fontos mellékszereplőjének, a 22 éves kettes Golfnak kezdett túl nagy falatnak bizonyulni a mobilitásom biztosítása. Egyrészt műszakilag sem mindig volt a helyzet magaslatán, másrészt pedig az 55 ló és a négyfokozatú váltó az autópályás hajszolást sem nagyon tolerálta, és állhatatosságomat elég magas fogyasztással bosszulta meg. A feladat adott volt: keresni kell egy megbízható, gazdaságos, jó állapotú autót, valahol kicsivel az egymillió forintos ár fölött. Persze ez a követelményrendszer – főleg az árkategória - alaposan megritkította az esélyesek sorát, maradt a kései Suzuki Swift – mindenképpen 1.3-as, és lehetőleg 16 szelepes -, és az 1999-2000 körüli évjáratú japán alsóközepesek (Almera, békalámpás Corolla), esetleg egy korábbi Fabia. Az Accent kicsit véletlenül került bele ebbe a társaságba, amikor kíváncsiságból megnéztem a koreai típusokból a felhozatalt.
A „mi autónk” esett ki először a körből. A megbízhatósága vitathatatlan, az olcsó fenntarthatóság is (vetettem már alá Suzukit elég komoly nyúzópróbának – erről is íródott népítélet Mezőgazdasági vontató címmel), de miután egyik jó barátom többé-kevésbé csúcsfelszereltségű Swiftjét kipróbáltam, valahogy nem tudtam elképzelni magamat a következő néhány évben boldog Suzukisként. Hogy a fennmaradó típusok közül pont az Accent lett a szerencsés nyertes, az kicsit a véletlen műve is.
Bár szinte csak jót olvastam róla, nem annyira a márka, hanem a konkrét példány tetszett meg. Egy öt éves, keveset futott, négyajtós autóra bukkantam, ráadásul elég közel a lakóhelyemhez. Márkaképviseletben árulták, ami azért mégiscsak bizalomgerjesztőbb, mint egy nepper murvás, drótkerítéses, faházas telepe. Az előző tulaj egy középkorú úr volt, műszaki ember. Igaz, hogy egyszer megkínálta a kertkapuval a kocsi oldalát, de egyébként alapvetően jó gazdi lehetett. Teleaggatta az autót olyan csecsebecsékkel, mint a tolatóradar, a szélterelő plexi, vagy a négy elektromos ablak, és a kézikönyvbe is lelkesen jegyzetelgetett. Száz szónak is egy a vége: megvettem a járgányt, és elkezdtem a tapasztalatok gyűjtését.
Az 1.5-ös motor bőven elegendő a Budapest-Miskolc-Hajdú-Bihar háromszög keresztül-kasul való bejárásához, a vezetés nem fárasztó, és elég jó tempóban lehet vele haladni. Jó hosszú váltó párosul a motorhoz, ami nem is baj, mert már úgy 2500-tól igen jól húz a gép. Visszaváltogatni, gázfröccsökkel operálni, előzéshez lendületet venni a legritkább esetben kell. Többször megesett, hogy az M3-ason a fóti hipermarketnél kapcsoltam egy ötödik fokozatot, és csak a miskolci hasonló bevásárlóközpont előtti lehajtónál váltottam vissza. A végsebességről konkrét adatom nincs, de legutóbb Hatvan légterében – ami köztudottan Németországban van – sikerült a 175-be belelendülni egy felzárkózás során. Még talán egy kisebb lapáttal rá lehetett volna tenni. Ennek ellenére – vagy talán pont ezért – a fogyasztás igencsak baráti. Teljesen vegyes üzemben (Budapest, autópálya, vidék, vidéki város) különösebb odafigyelés nélkül is hozható a 6.2-6.5 literes átlag, és csak egyszer sikerült 7.6 litert lenyomnom a torkán, de abban már pesti dugó is volt, ráadásul nekem úgy tűnik, a benzin típusa sem mindegy. (A hazait, és a piros-sárga kagylósat szereti.) Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ezek 1-2 személlyel értendő adatok, ezért maradjunk inkább a 7 literben!
A kormány, a futómű, a fékek sem okoznak meglepetést. A futómű nem is sportos, nem is lágy, a hétköznapi igényeket figyelembe véve teljesen rendben van. A szervó kicsit talán erősebb, mint kellene. Álló helyzetben lehet tenyérrel tekergetni és így könnyen parkolni, viszont tempósabb kanyarokban eleinte szokatlan volt.
A beltérben valóban sok a műanyag, és ez viszonylag olcsó hatást kelt, de ezzel hamar megbékéltem, hiszen elég ritkán szottyan kedvem egy kis műszerfal-kopogtatáshoz. A kormány jó fogású, elég vastag, és ez a lényeg. A helykínálat is rendben van, két meglett ember egymás mögött, vagy három kevésbé meglett hátul egymás mellett elfér. Persze csodákat ebben a kategóriában ne várjunk! A csomagtérrel sincs különösebb problémám – bár így visszagondolva egy ötajtós talán jobb választás lett volna a nagy hátsó ajtó, és az egybenyithatóság miatt.
És akkor az eddigi kalandokról, negatívumokról is:
A gyári gumi igencsak zajos. Ez így önmagában nem probléma, de a komfortérzetet mégiscsak rontja.
A szervizlámpa folyamatosan világít. És hiába „resetelem” (tehát akku le, kis pihi, akku vissza), előbb utóbb megint világít. Egyébként a kocsi tünetmentes, de mégiscsak kíváncsi vagyok a jelenség okára. A nyár végén kinéz a kocsinak egy görögországi túra, előtte megnézetem.
Egyszer kellett szerelni az út mellett: Az egyik gyújtáskábel hozzáért a motorblokkhoz a kipufogóhoz elég közel, a szigetelés megolvadt, a szikra meg nem volt olyan balek, hogy elmenjen a gyertyáig, hanem szépen áthúzott, a motor háromhengeres lett. A terápia: meg kellett igazítani a kábeleket. Mindez nulla forintba és 10 percnyi káromkodásba került. Nem kimondottan az autó hibája.
Mindezt összefoglalva:
Van egy minden téren vállalható kocsim, ami a menetteljesítményével még meglepetést is tud okozni, és a kategóriatársaknál lényegesen olcsóbban jutottam hozzá. Bármikor el merek vele indulni hosszabb utakra, és nem testileg-lelkileg kimerülve érkezek célba.
Azért elég sokan vannak, akik nem veszik komolyan a koreai autókat, és amikor elmondom, hogy milyen kocsim is van, néha úgy néznek rám, mintha a másságomat vallottam volna be. De nekem az autó nem arra kell, hogy a diszkó előtt kiszálljak belőle, hanem arra, hogy járjak vele, erre pedig teljesen megfelel. Ennyi pénzből, jobban csengő nevű autót is vehettem volna, de csak 3-4 évvel öregebbet, és durván kétszer ennyit futottat. Ha az idő a későbbiekben is igazolja a döntésemet, akkor pár év múlva valami hasonlóra cserélem.
A megbízhatóságról, a szervizköltségekről egyelőre érdemben nem tudok nyilatkozni. Remélem, sokáig így lesz még.
Hibalista
- - Check engine jelez valami kamu hibát
- - Kis kaland a gyújtókábellel
Ide hordtam szervizbe
Hyundai Cargotech - mivel ideiglenes akksival adták át, visszamentem az újért. Gyorsan cserélték, sőt - miután felismerték a kocsit - önszorgalomból, kérés nélkül helyreállították a korábban általuk szétszedett tolatóradart.
Ez minimális tapasztalat, de a kellemes benyomás miatt megelőlegezek nekik 10 pontot.
Értékelése: 10
Képek az autómról
| Fenntartási költség | (8) | Évjárat | 2002 |
| Kényelem | (8) | Használati időtartam | 0 év |
| Teljesítmény | (8) | Km vásárláskor | 34000 |
| Megbízhatóság | (9) | Vezetett km | 10000 |
| Szerviztapasztalat | (8) | Átlagfogyasztás | 7 l |
| Előző autója? | Golf II. 1.3 | Következő autója? | japán, vagy koreai - a típus erősen pénztárcafüggő |
| Ennyire szerette | (8) | Megérte a pénzét? | nem |
| Verdikt | (7.3/10) | ||
Újra itt a Digó Limó, az egész estés, színes, szélesvásznú népítélet
Alfi
Örömteli sz#rbanyúlás
Egy - még - őszinte autó
Elpusztíthatatlan