Jazzy
Szöveges ítélet
Az előző autóm egy Suzuki WagonR+ volt, gyári napfénytetős, imádtam. Vigyáztam rá, ahogy tudtam, viszont sajnos az idő kezdett eljárni felette, így megérett lassacskán a cserére.
A jó tapasztalatok miatt arra gondoltam, hogy maradnék márkánál. A kinézett autó az új Vitara volt. Tetszett, markáns, férfias megjelenésű, egyszerű kocsi és az árelőny is mellette szólt. Édesapám tanácsolta, hogy az akkor még Magyarországon meg sem jelent új Honda Jazz-t is nézzem meg. Nekik az első generációs Jazzük van, és nagyon meg vannak vele elégedve. Gondoltam, hogy jó, hát rendben, vessünk rá egy pillantást. Innen kezdődött a dilemma. Nem volt egyetlen érvem sem, ami eldöntötte volna, hogy melyik legyen. Végül a döntő két ok a következő lett: 1.) Szüleim Jazzét én is használtam, kvázi "ismertem" az autót, viselkedését, méreteit, 2.) Csináltam egy táblázatot a várható költségekről - nagyságrendileg van-e és ha igen, mégis mi a különbség a kettő között. A nagy különbséget sok apró eltérés adta, amiből az éves egyik hosszabb kirándulás benzinköltsége kiadódott. Így, az egyetlen szalonautót hoztam el a kereskedésből.
Mondhatni "vakon vettük".
1.) Külső:
A formája szerintem sportos, dinamikus, a szürke színével diszkrét és elegáns. Továbbiakban a szürkesége igen praktikus is, mivel sok minden nem látszik meg rajta azonnal. A hátsó részével barátkoznom kellett, elsőre kissé kaotikusnak tűnt. De mára ez sikerült és nagyon is tetszetős. Mondhatni, modern művészet a kocsi többi részével együtt. :)
2.) Kényelem:
Nekem tökéletesen kényelmes, nagyon nagy hely van benne mind elöl, mind hátul (igen, hátul valóban tánctér nagyságú hely van, plusz egy normális méretű csomagtartó is). Az összeszerelése első osztályú, minden puhán kattan/pattan. A belső anyaghasználatra lehet sok mindent mondani, de megelőlegezem, hogy 10-15 év múlva is így fog kinézni és nem fog hámlani a festék róla.
A belső kialakítása nekem nagyon tetszik, szögletes, férfias, praktikus. Szinte minden elfér benne, az ülések szó szerint legózhatóak (gyanítom, hogy lakni is tudnék benne ;) ).
3.) Felszereltség:
A középső felszereltségi szintet választottam (Comfort), mert abban minden benne van, ami egy modern legfőképpen városi autóban benne kellene legyen (a Honda ezen a téren túl is teljesít, ez szerintem előremutató) és a napi rutinhoz szükséges lehet. Pluszban kértem gyári ülésfűtést is, télen nagyon hasznos és praktikus, megérte a plusz pénzt. Az infotainment rendszere átlátható, jól kezelhető, fogad mindent (USB, HDMI, Bluetooth, Wifi kapcsolódási pontok). A kijelző bár fényes, még nem tükröződött vissza egyik utam alkalmával sem.
4.) Vezethetőség:
Nem szoktam száguldozni, így nekem pontosan elég arra, hogy kényelmesen, biztonságban elérjek egyik helyről a másikba. A kormánya közvetlen, rugózása jó, az út hibáitól kellő tájékoztatást ad, de ez még nem megy semminek a rovására.
5.) Motor és váltó:
A váltó szerintem hozza a Honda szintjét (az első generációhoz mérten is), pontos, rövid úton járt, gyorsan el lehet váltani vele 6.-ba. Apajáraton elketyeg 6.-ban városban vele az ember.
És itt jön a meglepetés, motor. Fura egy szerzet. 1.3-as, i-VTEC. A Honda szerint fogyaszt olyan jól, mint a régi 1.2-es és megy úgy, mint a régi 1.4-es. No, ez az, amit a napi használat során sosem tudok megtapasztalni. Hogyan megy? Pörgeted, jobban megy, mint a régi 1.4-es. Csendesen poroszkálsz? Jobban fogyaszt, mint a régi 1.2-es. Komolyra véve, a katalógus adatokat a fogyasztás terén sosem tudom tartani. A legnagyobb fogyasztása 6,05 l/100 km volt eddig, téli mínuszokban, városban, pár km-es etapokkal. Autópályán 130 km/h-ig szereti, 5,5 l/100 km-t mutatott a számítógép (3 nagyobb darab felnőtt plusz csomagok, végig tempomat, hozzá Észak-Magyaroroszág hegyvidéke). Összegezve a motort: kétélű, ami nagyon tetszik. Az Earth Dreams motorcsalád már Atkinson ciklus szerint működik, ami ugyan kevesebb teljesítményt ad, de minden más téren jobb konstrukció. Menni akarok vele? 3500 felett ugrik meg igazán. Ráérek? Abban az esetben alapjárat felett egy kicsivel elgurul a világ végéig egy tank benzinből. Lassan hiányolom belőle az akkupakkot és az elektromotorokat, mivel hibrid autó szinten tud mindent, a legtartósabb technikával.
6.) Összegzés:
Van olcsóbb, van erősebb, van nagyobb a piacon. De ezek optimális egyvelegét csak ez az autó tudja jelenleg. 100 %-ban megéri a pénzt.
6+1.) Az előző pontokban leírtakon felül még egy apróság: japánban készült. :)
Hibalista
- Nem romlott el rajta semmi.
Ide hordtam szervizbe
Első olajcsere - Honda STE-BAGyorsak, szakszerűek, Honda árakkal.
Értékelése: 9
Képek az autómról
Fenntartási költség | (10) | Évjárat | 2015 |
Kényelem | (10) | Használati időtartam | 1 év |
Teljesítmény | (10) | Km vásárláskor | 0 |
Megbízhatóság | (10) | Vezetett km | 5100 |
Szerviztapasztalat | (9) | Átlagfogyasztás | 4 l |
Előző autója? | Wagon R+ GLX Servo Sun | Következő autója? | Jó pár évig nem fogok ezen gondolkodni :) |
Ennyire szerette | (10) | Megérte a pénzét? | igen |
Verdikt | (9.9/10) |
