Hybrid - a nyugalom szigete
Szöveges ítélet
Az autót Svájcban vettem, majd a vásárlás másnapján lábon haza is jöttem vele Kecskemétre. Az első tapasztalat, hogy annak ellenére, hogy 4 éves az autó 100e km-rel, nagyon egyben van, semmi sem nyikorog, minden nagyon patent. A Jazz előtt még soha sem vezettem se automatát, se hibridet, többnyire csak a szüleim 13 éves Daewooját ami ritkán fogyasztott 7.5-8 liter alatt, így egy igazi hipertérugrás volt a Jazz Hybrid.
Magyarországon egy laza 40 nap alatt sikerült rá magyar rendszámot szerezni, ezt a 40 napot senkinek sem kívánom. A java részét egy erre szakosodott cég végezte, de ezért így is sok utánajárás volt. Hibrid létére benzines forgalmit kapott az autó, mivel az okmányirodában a helyi ~60-as 'Marika' még nem látott hibridet és nem is tudta, hogy mi az, így reflexből kiállította a benzines forgalmit. Utána mehettem vissza újat csináltatni. Más kaland a 600 ezres VÁM és 200 ezres ÁFA befizetésén kívül nem volt. Illetve de! Az osztrák vámosok részére nekem kellett visszapostázni az itthon lepecsételt T1 Formulart, mert erre a helyi vámosok a 800e Ft VÁM+ÁFA + ügyintézési díj ellenére sem voltak képesek.
Az autó félelmetesen keveset fogyaszt!
A német autópályán stabil 160-170-nél 5.4 l/100 km klímával :-)
5 liter fölé normális használattal szinte lehetetlen menni. 2 fővel, csomagokkal, végig klímázva egy tempósabb 350 km-es útra 4.2-es fogyasztás jött ki. A rekordom eddig kereken 4 liter/100 km, de van még benne tartalék, lenne ez alacsonyabb is egy kis odafigyeléssel.
Amikor lendületesen haladok a városban akkor 4.4-4.5 l/100km a fogyasztás.
Sokan riogattak, hogy a hibrid azért nem jó, mert autópályán cipelem a nehéz akksikat és ezért sokat fogok fogyasztani. Ezt ideje megcáfolni, mert gyorsításkor besegít, lassításkor visszatölt a villanymotor, így itt is keveset eszik a Jazz. Bár lehet, hogy nekik a 4.5-4.7 l/100km a sok ;-)
Országúton 90-nél szépen visszatölti az akksikat, majd amikor lakott területre érek és 50-re lassítok akkor szinte végig villannyal tudok átgurulni a településen. Általában 40-60 km/h között megy csak villannyal, kb az akksi töltöttség negyedéig, utána indul a benzinmotor.
A hibridezés fejben dől el. Amint rááll az ember agya, hogy úgy vezessen ahogy az autó szeretné (ez nem egyenlő a lassú haladással), egyből jönnek az alacsony fogyasztások, miközben körberöhögi a sok kormoló dízelt.
Vicces, ahogy előzéskor ha lepadlózom, akkor hirtelen felbőg a benzinmotor, majd 1 mp múlva úgy kilő, hogy nem győzök lassítani, hogy ne büntessenek meg. Utána ahogy lelépek a gázról beáll 1500-as fordulatra és a lassításkor tölti vissza az akksit.
A műszerfal nagyon tetszik, hogy környezetbarát vezetéssel zöld a háttérvilágítás, pazarolva viszont kék lesz. Van egy kékes-zöldes átmenet is. Elég érdekes perverzió, de egy idő után megpróbál az ember úgy vezetni, hogy végig zöld maradjon, és leállításkor 5 növénykével jutalmazza a vezetésem az autó :-)
Nem maradhatott ki a hajtás folyamatábrája sem, ahol nyomon lehet követni, hogy épp mivel megy az autó.
Nagyon pihentető az autót vezetni, mert nagyon a sofőr keze alá dolgozik. Az ülés kényelmes, a váltó automata, a zene jól szól, tankolni ritkán kell, és mivel az autó cuki, így mindenki beenged maga elé!
A kormány mögött van "F1 váltó", ami arra jó, hogy egyszer kipróbálja az ember, de ennyi is volt, többet nem használtam. Ellenben nagyon jól néz ki!
Az üléshajtogatás példás, az IKEAs bevásárlást megeszi reggelire, mindent elnyel.
Hátrányok:
nekem fura, hogy nincs középen könyöklő.
Hibalista
- Szerencsére semmi :-)
Ide hordtam szervizbe
Szerelni nem kellett, de amikor valamire kíváncsi voltam, akkor Kecskeméten a Honda Csernákba vittem az autót, mindig készségesen segítettek, bátran ajánlom őket!
Értékelése:
Képek az autómról
Fenntartási költség | (10) | Évjárat | 2012 |
Kényelem | (9) | Használati időtartam | 1 év |
Teljesítmény | (10) | Km vásárláskor | 100000 |
Megbízhatóság | (10) | Vezetett km | 4000 |
Szerviztapasztalat | (10) | Átlagfogyasztás | 4 l |
Előző autója? | – | Következő autója? | valamilyen hibrid |
Ennyire szerette | (10) | Megérte a pénzét? | igen |
Verdikt | (9.9/10) |
