Egyéjszakás kalandból házasság
Szöveges ítélet
Elöljáróban annyit, hogy a leírásban az átlagostól kissé hosszabb lesz a bevezetés, mert a vásárlás körül is volt bőven akció – talán több, mint használat közben. Külön jelöltem, hogy hol kezdődik az autóval kapcsolatos leírás, akit az előzmények nem érdekelnek, csak a felhasználói véleményre kíváncsi, az ugorjon pár bekezdést.
Az egész egy álmatlan éjszakán kezdődött, amikor rábukkantam egy ötezer forintos berlini repülőjegy ajánlatra, és jó ötletnek tűnt lecsapni rá. Egy barátom, majd később még egy csatlakozott és foglaltunk egy hasonlóan diszkontált szállást és bérautót is a január közepi holtszezonra. Teljesen konkrét terveink nem voltak, csak annyi, hogy kirepülünk, első sorban jól érezzük magunkat, valamint, ha találunk egy olyan autót, amit érdemes hazahozni amatőr autóversenyre, hobbiautónak, vagy eladásra, akkor megvesszük, majd egy spontán road trip keretén belül azzal jövünk vissza. Elvégre az esetlegesen bebukott repülőjegy ár a visszaútra nem jelentős. A reptéren indulás előtt már izzítottam a laptopot, kinéztem egy Mercedest a közelben, a többi kiszemelt pedig ment a parkolóba.
A szállásra érkezés előtt megnéztem a W203-ast egy fiatal török kereskedőnél, eközben a srácok felfedezték a szomszédban a Getränkemarktot és moderált mennyiségben bevásároltak. Ha Mercedes technikusnak készülnék, ideális autó lett volna, bőven volt mit szerelni rajta a BAS modultól a kompresszorig. Mivel nem volt a vételáron felül felesleges többezer euróm, így a C-osztály végül a kereskedésben maradt, mi pedig a belváros felé vettük az irányt. Közben hívott egy német szám: a nepper volt, nem csak a Mercit hagytam ott, hanem a kabátom is. Meglepő módon hasonlóan rendes volt a többi társa is, akikkel találkoztam az út során.
A szálláson széles mosollyal fogadott minket a recepciós, akinek szivárványos névtáblára volt írva a neve, majd egy gyors terepfelmérés után hirtelen úgy éreztük, mi kerültünk kisebbségbe. Ha kevésbé lennék politikailag korrekt, akár azzal is viccelődhetnék, hogy igazán meleg fogadtatásban volt részünk nemcsak a személyzet, hanem a vendégek részéről is, de tekintsünk el a primitív poénoktól. Így már egy fokkal érthetőbb volt a kedvező ár, és bár eleinte nehezemre esett eldönteni, hogy keleteurópai nepper dokumentumfilmet, esetleg Berlin Calling, vagy Smalltown Boy remake-et lehetne forgatni, hamar túlléptünk a dolgon.
Másnapra összeállítottuk az itinert a „mobilés” találatok alapján, egy iparterületen lévő neppertelepen kezdtünk. Egy ilyesmit úgy kell elképzelni, hogy kint van vagy 40 db húszlábas konténer, benne többnyire török kereskedők rendeznek be egyszerű irodákat, a vonzáskörzetben gyorsétterem és autóalkatrész üzlet igyekszik minden felmerülő igényt kielégíteni. Jellemzően egy kereskedőre 20-40 autó jut, a választék eléggé széles, OPC Merivától, a lerúgott 300 eurós munkás kombin keresztül a pár éves prémiumig minden van, de Berlin környékére inkább az olcsóbb, elhasználtabb autók a jellemzők. Többnyire lengyel barátaink a vevők a határ közelsége miatt, és nem ritkán kamionszámra vásárolnak be. Egy ilyen telepen találtunk erre az Accord kombira is, a normál piaci ár alatt, kisebb esztétikai hibákkal, de összességében jónak tűnő műszaki állapotban és többnyire egészséges kasznival. Amennyire egy ilyen telepen lehetséges, átvizsgáltuk az autót, közben a barátom alkudott még egy kicsit az árból, majd egymás tenyerébe csaptunk, és már intézték is az export rendszámot. A rendszám ügyintézése közben az eladó készségesen segített az alkatrészvásárlásban, majd mire kicseréltük az akkumulátort, már meg is voltak az okmányok. Berlinben még eltöltöttünk egy napot, majd az azt követő nap kora reggel hazafelé vettük az irányt. A kocsin közepesen kopott négyévszakos gumik, Berlinben ragyogó napsütés, Németország déli részén esőzés, Bécsnél hóesés, otthon lefagyott utak – hosszú út elé nézünk.
ITT kezdődik az autós élménybeszámoló:
Az autó külső megjelenése elég megosztó, engem viszont egyből megvett magának, leginkább azt mondanám rá, hogy sportosan elegáns. Elég magas ahhoz, hogy ne akadjon fel az első útegyenetlenségnél, ugyanakkor elég alacsony ahhoz, hogy sportos kinézetet kölcsönözzön neki. Kevésbé tepsi formájú, mint egy 4G Accord kombi, de azért itt is inkább a szögletes vonalak jellemzők, nem a bumfordi lekerekítések. A hirtelen levágott hátsó részből már lehet sejteni, hogy a csomagtér praktikusan kihasználható, a forma megalkotásakor tehát a funkcionalitást erősen előtérbe helyezték – egy kombinál szerintem ez sosem árt, bár nekem a kocka Volvok is nagy kedvenceim, mások pedig semmi pénzért nem ülnének bele.
Berlinből 1.280 km-es út vezetett haza, amit először egy szupermarketnél szakítottunk meg, hogy a csomagtartóban jobbra-balra csúszkáló kis hátizsákjainkat hat rekesz sörrel kiékeljük. Még ezek után is maradt hely, úgy, hogy még a rolót is el tudtuk húzni. Azt hiszem ezzel a gyakorlatias példával kellőképpen érzékeltető, hogy a csomagtér elég nagy bármilyen normál körülmények között előforduló esetben. A csomagtérajtó motoros, a kulcsról távirányítással nyitható, és gombnyomással zárható. A csomagtérben oldalt praktikus tárolók vannak, valamint a legtöbb modellnél a pótkerék helyett defektjavító folyadékot találunk, így a mankókerék helyén is tárolórekesz van. A hátsó üléseknél egyetlen mozdulattal dönthető a fejtámla, előre billenthető az ülőlap, és közel vízszintesre borítható a háttámla. A beépített csomagtérháló normál állásban és az üléseket eldöntve is rendelkezik a tetőn rögzítési pontokkal. Ha még így is szűk lenne a raktér, akkor a tetőkorlátokra szerelhető keresztrúd és tetőboksz, az autó hosszából adódóan pedig akár a legnagyobb méretekből is válogathatunk hozzá. Ha még ez sem elég, van rajta egy gyári levehető vonóhorog, amivel további 1,5 tonnányi terhet lehet elvontatni. Feltehetően nem ezzel fog jachtot húzni az Adriára senki, de egy kisebb trélerrel, vagy lószállítóval könnyen elboldogul.
A hazaúton nagyjából 300-400 kilométerenként álltunk meg, hogy egy kicsit mozogjunk, tankoljunk, együnk, de egyáltalán nem volt fárasztó az utazás, inkább csak elővigyázatosságból pihentünk meg. Minden kezelőeszköz kézre áll, teljesen jól testre szabható az autó, ergonomikus, kellő számú és méretű praktikus tárolóval rendelkezik. Egyedül talán a kesztyűtartó tűnik kicsinek, de a középkonzol alján lévő, valamint a könyöklő alatti tároló ezt kompenzálja. A beltérben némi kettősség érezhető: az anyagok már határozottan jobb minőségűek, mint a kétezres évek előtt, figyeltek rá, hogy ne kopogjon, zörögjön minden egyes elem, ugyanakkor mégsem nyújt prémium érzést. Ebben a német kortársai előrébb jártak, legalábbis egy bizonyos ideig. Távol álljon tőlem, hogy piedesztálra emeljem a németekkel szemben (különben is, a házi flottában 2:1 arányban elnyomják a Hondát), azonban meg kell jegyezni, hogy sokkal szebben öregedik a belseje, mint a germánoké. Lásd például soft touch borítású elemek, bőr bevonat a kormányon, váltón, és társaik.
A félbőr ülések hosszú távon is kényelmesek, és még közel 300 ezer kilométer után is örökéletűnek tűnnek. A hazaútból 1.080 km-en élvezhettem a bal első ülés kényelmét, és talán csak egy tempomat tudta volna még ettől is kellemesebbé tenni az utazást, máskülönben egy szavam sem lehet. Az egyik barátom kevésbé volt szerencsés, ő ezt az utat hátul töltötte, de elmondása szerint nem volt kényelmetlen ott sem. Mindenesetre egy fapados Airbusnál biztosan jobb. Könyöklő és pohártartó jutott hátra is, az első könyöklő hátába épített szellőzőrostély azonban csak egy generációval később jelent meg. A klíma digitális, automata, kétzónás és még úgy is hatékonynak lehetett mondani, hogy a német sózásnak köszönhetően itthon klímakondenzátor cserével kellett kezdeni a műszaki felkészítést – a lamellák felét megette a korrózió.
A kocsiban találtunk egy Led Zeppelin albumot, ami még a gyári fejegységgel is meglepően szépen szólt. A közép és magas tartományú hangok tisztán szóltak, a basszus kellőképpen dinamikus, semmi zörgés és dobozhang, de azért nyilván nem kell egy több milliós high-end rendszer hangminőségére gondolni. Hazaérkezés után rendeltem bele egy 10 collos androidos fejegységet, potom áron hozzá lehet jutni, és jelentősen megkönnyíti a telefonról történő zenehallgatást, de akár telepíteni is lehet rá zene-streamelő alkalmazást. Navigációhoz is kellőképpen nagy a kijelzője, valamint beépítettem egy tolatókamerát is, annak a képe is itt jelenik meg. Apróság, mégis sokkal modernebbnek tűnik utána az autó. A minőségben elég nagy a szórás, érdemes előtte alaposan elolvasni a felhasználói véleményeket. (Nekem Junsun van, tökéletes a klímavezérlés, nem fagy le, a beépítőkeret is meglepően pontos.)
Mind a négy ablak elektromosan mozgatható, de a kor japán policy-ja szerint csak a sofőré automatikus. Kissé bosszantó, de lépjünk túl rajta. Az ablakok itt egyébként még egészen nagy méretűek a C oszlopig, így a hátsó szélvédőtől eltekintve a kilátás jobb, mint a vaskosabb oszlopokkal és magasabb övvonallal rendelkező, újabb autóknál. Azért rettegésre nincs ok, a sofőr- és utasoldali légzsákok mellett oldal- és függönylégzsákokkal is felszerelték, valamint VSA (elektronikus menetstabilizátor) is rendelhető volt hozzá. Az enyémben csak ABS van, a féke szerintem tipikus japán autós: jól adagolható, de határozottan kell nyomni, hogy fogjon. A tükrök elektromosan állíthatók és fűthetők, de behajtani csak manuálisan lehet őket. Praktikus, hogy nem csak a hátsó szélvédőn, hanem az oldalablakokon is van fűtőszál.
Bár a vásárláskor még nem voltam teljesen tisztában az autó műszaki állapotával, nem lehettem benne biztos, mikor volt a legutolsó olajcsere, de kíváncsiságból a német autópálya tisztább szakaszain azért néha bátorkodtam tempósabban közlekedni vele. Elvégre január közepe volt, eleinte hét ágra sütött a nap, végre először tudtam úgy menni, hogy nem kellett húsz kilométerenként egy torlódás miatt megszakítani az utat, miközben a lakókocsis forgalom miatt amúgy sem lehetett tartósan 80 felett menni a nyári hónapokban. A futóműve a nagyobb tempóknál is stabil volt, nem akart a leggyengébb oldalszél hatására sávot váltani, kézben lehetett tartani, és a menetzajra sem lehet panasz. Később hegyi kanyarokban is élvezeteseket lehetett vele autózni, amit eleinte nem feltételeztem volna egy ekkora kombitól. A kormánya pont megfelelő átmérőjű és vastagságú nekem, 4 irányban állítható a kormányoszlop, a hidraulikus szervónak hála pedig még visszajelzés is érkezik a kormányról, nem úgy, mint az újabb elektromos szervós modelleknél. Itt érdemes megjegyezni, hogy ezeknek az Accordoknak típushibája a kormányszervócső meghibásodása. Távolkeleti utángyártottat nem érdemes venni belőle, hiába is csábító az ára miatt, a minősége – finoman szólva – meg sem közelíti a gyárit. Vannak cégek, akik felújítással foglalkoznak, vagy lehet gyárit is rendelni hozzá, és akkor újabb 250-350 ezer kilométerig nincs gond.
Ez az első automataváltós autóm, ami az elején némi megszokást igényelt. Egyébként mondhatni zökkenőmentesen ment az átváltás, egyedül Berlinből hazafelé, 900 kilométerrel a hátam mögött fordult elő, hogy az autópálya lehajtóról egy útkereszteződéshez érkezve, mikor már lelassítottam körülbelül 20 km/órára, benyomtam volna a bal lábammal a kuplungot, miközben a jobbal fékeztem, nehogy lefulladjon a motor. Le nem fulladtunk, de olyan vészmegállást már elég rég produkáltam – legalább kiderült, hogy az ABS működik. Talán a fentiek ismeretében nem lenne hiteles, ha én mondanám, hogy a mérnökök olyan váltót terveztek, ami tökéletesen illik az autóhoz, de barátaim több személyes tapasztalattal rendelkeznek, és egybehangzóan azt mondták, hogy az egyik legjobb, amit eddig vezettek. Az tény, hogy a váltásokat normál használat mellett alig érezni benne, ha jobban odalépek neki, kérdés nélkül vált vissza, ha kell, akár hármat is. A fokozatok kiosztása szerintem megfelelő, kellően hosszú a végáttétele, autópálya tempónál sem forog sokat. Kézzel is lehetne váltani, de meglehetősen ritkán szoktam. Eleinte úgy gondoltam, az automata váltó kiöl minden vezetési élményt az autóból, de be kellett látnom, hogy tévedtem: normál használat mellett egy nyűggel kevesebb, sokkal kényelmesebb az utazás, ha pedig dinamikusabban szeretnék közlekedni, tökéletesen igazodik hozzá. A pillangószelep egyébként hagyományos, bowdenes vezérlésű, nem elektromos, ez határozottan tetszik benne.
Háromféle motorból lehetett választani, az enyémbe a kétliteres benzines került. Korábban volt 3 Civicem, mind D14-es, vagyis korábbi fejlesztésű, 1.4-es motorral volt szerelve, ami a hétköznapi használatra bőven elegendő volt, magas fordulaton szép hanggal, az alacsony tartományban pedig hírhedt nyomatékszegénységgel. Magyarázhatnám a bizonyítványt óra hosszat, hogy például csúcsnyomatékban jobbak voltak a fő konkurens VW (legalábbis a megszállottak közötti parttalan viták másik fele általában abból a táborból jön) kortárs benzines motorjainál, de egyrészt az ilyen jellegű, nem előremutató vitákat meglehetősen primitívnek tartom, másrészt a VW a dízel motorokra helyezte a hangsúlyt, így nem érdemes a benzineseket elővenni, harmadrészt meg velem is előfordult, hogy kétszer lefulladtam egy tolókapu sínjén és a harmadik próbálkozásnál már az is nehezített a feladat végrehajtásában, hogy kínomban elég erőteljesen röhögtem. Szóval nyeljük le a büszkeségünket, és valljuk be: bármennyire is szeretjük a kisköbcentis benzines Honda motorokat, valójában alacsony fordulaton kissé nyomatékszegények és felső fordulatszámtartományon jön elő belőlük az, ami miatt kedveljük őket. Az újabb, nagyobb köbcentis, nem Type-R/S motoroknál a helyzet annyiból másabb, hogy az alacsony fordulaton fellépő nyomatékszegénység kevésbé érezhető, ugyanakkor nem is forognak annyit, a feeling nem olyan intenzív. Korábban említettem, hogy van a családban két német autó és a céges is az, nekem személy szerint ennek a Hondának a karakterisztikája jobban tetszik, mint a másik háromé, de ezek véleményem szerint teljesen szubjektív dolgok, mindenkinek szíve joga olyat venni, amilyet szeretne. Nem akarok hittérítő szándékkal nyilatkozni, mindenki találja meg a magának megfelelőt. A dízel állítólag kimagaslóan megbízható, de az én éves futásomhoz teljesen felesleges lenne, a 2.4-es pedig érezhetően jobban mozog, de cserébe többet is fogyaszt.
A vegyes fogyasztása nálam 10 liter alatt van, országúton jellemzően 8,5 liter, autópályán 9-9,5 liter, városban pedig 11 liter környékén/felett fogyaszt 100 kilométerenként. Az egyéb üzemeltetési költségeit illetően talán azt érdemes megjegyezni, hogy viszonylag kevés fut belőle Magyarországon, így egy esetleges sérülésnél a karosszériaelemek beszerzése lehet körülményesebb vagy drágább, mint egy tömegautó esetében. Kopó alkatrészek tekintetében széles a választék, a fentebb említett szervócsőn kívül pedig nem tudok olyan alkatrészről, aminek a meghibásodása gyakori, és a javítási költsége magas lenne, vagy nehéz lenne beszerezni.
A külföldön futott példányoknál érdemes körültekintően megvizsgálni, hogy hol ütötte fel a fejét a korrózió. Az én autómon a klímakondenzátort kellett kicserélnem, az automataváltó olajhűtőjéhez vezető fém csövet, valamint a biztonság kedvéért két vízcsőbilincset is lecseréltem. Jelenleg a hátsó sárvédőíveken található még rozsda, ezt viszont majd karosszérialakatossal fogom javíttatni. A korábbi hiányosságokat szerintem már leküzdte a Honda, és inkább csak a német, osztrák, vagy sérült és nem megfelelően javított autókra jellemző a rozsdásodás.
Összességében az Accord kombi szerintem elsősorban kényelmes utazóautó, főleg automataváltóval. Bár alkalomadtán sportos vezetésre is befogható, inkább a praktikusságával nyűgözi le az embert. Akinek van Hondás előélete és már megkedvelte a márkát, az ebben is érezni fogja azt, ami miatt egy Hondát szeretni lehet, akinek pedig ez az első találkozása, az jó eséllyel kellemes élményeket fog gyűjteni vele.
Az autóval végül értelemszerűen nem indultam amatőr bajnokságon, mert oda nem passzol, nem is egy kimondott hobbiautó, viszont a hazaúton annyira hozzám nőtt, hogy eladni sem akartam, így megmaradt (majdnem) napi használatban. Bár hirtelen felindulásból elkövetett autóvásárlás volt, egy cseppet sem bántam meg, a kalandos kezdeti ismerkedés után tartós kapcsolat lett belőle.
Hibalista
- Klímakondenzátor, automataváltó olaj cső, stabilizátorpálca, stabilizátor szilent
Ide hordtam szervizbe
Magam szerelem.
Értékelése:
Képek az autómról
| Fenntartási költség | (8) | Évjárat | 2003 |
| Kényelem | (9) | Használati időtartam | 1 év |
| Teljesítmény | (8) | Km vásárláskor | 293000 |
| Megbízhatóság | (9) | Vezetett km | 10000 |
| Szerviztapasztalat | (9) | Átlagfogyasztás | 9 l |
| Előző autója? | Golf Variant 1.6 16V | Következő autója? | – |
| Ennyire szerette | (10) | Megérte a pénzét? | igen |
| Verdikt | (9.0/10) | ||
Újra itt a Digó Limó, az egész estés, színes, szélesvásznú népítélet
Alfi
Örömteli sz#rbanyúlás
Egy - még - őszinte autó
Elpusztíthatatlan