Fürge Batár
Szöveges ítélet
2003 októberében ellopták a Civic-ünket. Sürgősen kellett egy autó, úgyhogy nézegetni kezdtem.
Csak japán autókat (valójában csak Hondákat, de imádom ezeket a rizskályhákat, na! :-) )nézegettem, amikor megakadt a szemem ezeken az Accord-okon. Ez még a húzott szemu, ebből elég kevés van Magyarországon.
Mindegyik átlagosan 120-130e km-t futott, az extralista nagyjából uaz, úgyhogy a kérdés csak az, mennyire törték össze, mert Mo-n nem törött Honda csak a mesében létezik.
Amikor ezt megláttam, egyből beleszerettem. Törött volt a jobb eleje, de jól javították (eltekintve vagy 1,5 centitől, amit azóta is keresek a jobb oldalon ;) ). Úgyhogy átírással, mindennel együtt 1,3 millióért az enyém lett. Ennyiért egy 8 éves Corsát kaptam volna.
Az extralistából csak a ködfényszóró (azóta került bele), a fűthető ülés és a tempomat hiányzik. Meg persze a lufik, amik kidurrantak. És minden extra muködik is! Elektromosan állítható bal 1-es ülés, man. klíma, elektromos, fűthető tükrök, ablakok, napfénytető.
A tengelytáv 2720 mm, csak egy centivel rövidebb az Opel Omegánál. A csomagtartó hatalmas, be kell mászni, ha az ember ki akar venni valamit a mélyéről. Városban a hatalmas méret egy kis hátrány, de megéri.
A motor 132 LE-s. Az autó 1260 kg-jához ez tökéletes. Nem egy fenevad, de 1000-től már kényelmesen húz városban. Felesleges 3000 fölé pörgetni, de ha mégis, akkor gyönyörűen üvöltve kivisz a világból.
Autópályán van igazán elemében. A 140-150-es utazótempót imádja, de 180-nál sem lepődik meg, ha a gázra lép az ember. 190-nél viszont te lepődsz meg, mert nagyon durván elveszi a gyújtást a végsebesség leszabályzása miatt. Valahogy belekerült egy amerikai vagy japán ECU, ami 120 mérföldnél leszabályoz?
Ami pedig külön élmény, hogy a lapos orr, alacsony lámpák miatt villantani sem kell, és mindenki menekül ki a szélső sávba :-). Természetesen Németországban...
Városban klímával 10 litert eszik, országúton 8.5-et. Télen, vagy pályán persze egy kicsit feljebb másznak az értékek. De a 60 literes tank 650 km-t mindig elbír.
Miután megvettem, természetesen jöttek a szokásos cserék,
féktárcsa, fékbetét, futómu elemek, beállítás. Ez sajnos a pesti utakon normálisnak számít, itt kopóalkatrész a futómu.
Három nagyobb gondom volt vele. Egyszer elszállt a kuplung-munkahenger. Ez egy 20ezres alkatrész, de sjanos 1000 km-r?l haza kellett hozni az autót rossz kuplunggal, ami bizony a teljes kuplung szerkezetet hazavágta, plusz a váltóban a kettes szinkronját.
Váltócsere, kuplungszettcsere lett a vége, ami kompletten csak 95e Ft lett!
A második gond volt, hogy hideg, párás idoben egyszer-kétszer nem indult pöccre. A gyújtástrafó és a vezérlés vezetékeit mind végigfújtam vazelinspray-vel (elektromos szigetelo), azóta mindig pöccre indul.
Harmadszor már kicsit rémisztobb volt, kb. 2 km alatt elfolyt belőle 2-3 liter olaj. Ez Sárváron történt (pest 250 km), húsvétkor. Tréleren utazott fel a kicsike. Mint kiderült, egy szimmering ment ki a vezérmu szíjak mögött, azért nem látszott. Egybevontuk a javítást egy vezérmuszíj cserével (ennek a modellnek két szíja van), ékszíjak cseréje, szimmeringek cseréje, szelepfedél, hengerfej tömítés, szelephézag-állítás, cakkumpakk 80e Ft volt.
Az alkatrészárak egy hasonló kategóriájú autóhoz képest közepesnek mondhatók, van mindenből utángyártott, bontott is. Drágább, mint egy francia, de olcsóbb, mint egy német autó.
Sokkal fontosabb, hogy az ember jó szervízt találjon. Eloször Mazda mesterhez hordtam. Nagyon jó szakember, de túl hosszú határidoket adott, aztán, amikor egyszer elfelejtett egy idopontot, betelt a pohár.
Átpártoltam a Honda Éleshez. Márkaszervíz, de rendesek a munkavezetok, meg ha látják, hogy az ember ért egy kicsit a dologhoz, nem akarják átverni a palánkon.
Kobányán van egy Honda bontó, ott szoktam apró dolgokat beszerezni, mert azért egy 11 éves autón mindig van bütykölnivaló. Ok is foglalkoznak szervízeléssel.
Van a Csömöri úton egy Honda tuning bolt. Ehhez az Accordhoz nincsenek tuning cuccok, de az általános alkatrészekb?l a sport kivitel sokszor olcsóbb, és persze hosszabb élettartamú, és a Civic VTI alkatrészek általában meg is egyeznek.
Összefoglalásként azt mondhatom, hogy ez az autó tökéletes választás azoknak, akik szeretik az autókat, de inkább eszköz számukra, mint cél.
Ez nem az a Honda, amit mindenki egyből felismer, és ellenérzésekkel viseltet iránta. Kényelmileg felülmúlhatatlan, egyedül a pedálkiosztás kicsit kényelmetlen.
Sokan mondják, hogy a japán autók legendásan megbízhatóak, soha nem hagynak cserben. Kövezzetek meg, de ez a Hondára nem igaz. Mindig van velük valami kis gond, ugyanis sokkal érzékenyebb, precízebb kis műszerek, mint más japán autók. A Hondába szerelmes az ember, azért van neki. Van aki BMW-be, Alfába szeret bele, van aki Hondába.
Kívánja a törodést, de ha nem kapja meg, akkor is megbízhatóan muködik, mint egy igásló. De ki ne akarna egy ilyen gyönyöruséggel törödni?
UPDATE - 2010 eleje
Azóta eltelt egy kis idő, történt egy s más. Egyszer megadta magát a vízpumpa, kilométerenként bezabált 5 liter vizet, és elegáns gőzpamacsokat eregetett :) Szerencsére nem főztem el a motort, össze lett kötve egy fagyálló-cserével a vízpumpa csere.
Korábban sem indult pöccre, a helyzet azonban kritikussá vált. Szinte soha nem indult nedves időben. Elosztó-fedél csere. Ettől meghalt a trafó. Csere. Ettől megint meghalt valami. A végén meghalt az AC pumpa is. A tlejes üzemanyag-ellátó és gyújtás rendszeren végigmentünk 1 hónap alatt, többet voltam a szervízben, mint otthon :)
A városi közlekedés eléggé megviselte a nagy méretei miatt, úgyhogy a karosszéria kicsit kezd szétesni. Minden műanyag már rideggé vált, apatentek törnek, úgyhogy kezd egy határozott thrash kinézetet ölteni a járgány, a sótól rozsdásodik is egy-két helyen.
Az ABS korábban is szivárgott valahol, de a folyadék utántöltése mindig segített. Most már nem, úgyhogy biztosíték ki, nem kell hallgatni a küszködését.
A klímával megint van valami, még nem szántam rá magam, hogy végigbogarásszam, mi lehet a gond.
Cserélve lettek a lengéscsillapítók, Kayaba gázos gátlók kerültek bele.
Apósomnak kölcsönadtam egy hónapra, azalatt le lett vizsgáztatva. Cserébe azóta folyik a kormányszervó, szerintem az öreg odaverte valahol az alját.
2008 októberében lejárt a zöldkártyája. Került a családba egy Ford Fusion, megbízható autó kellett a baba szálítgatásához. 2010 januárjáig állt az udvaron, a zöldkártya szabályozás adott neki még egy esélyt, a vizsga ugyanis 2010 augusztusig jó, anya pedig februártól dolgozik, úgyhogy neki kell a Ford.
Pöccre indult, olajcsere, szűrőcsere. A fékek kicsit berozsdálltak, de egy kis rugdosás segített nekik is :)
Úgyhogy most újra munkába állt, második autóként szolgál, amikor anya munkába megy, apa ezzel fuvarozza a csemetét.
Ugyanolyan lenyűgöző, mint korábban volt. Egyszerűen élmány egy hatalmas limuzinban ülve suhanni a forgalom alatt. A Mini, a 6-os BMW is magasabb nála :) Ma meg már a mechanikus gázpedál, a gyenge szervótól kemény kormány, a taposandó fékek olyan nyers élményt adnak, ami már nem nagyon van a mai autókban.
Mostanában fele etanollal járok, a fogyasztás ígyfelugrott kb. 11 literre, viszont kb. 50 Ft-tal olcsóbb egy liter. És valószínűleg az emissziójának is jót tesz a dolog.
Augusztusig így marad, egy próbavizsgán megnézzük mennyibe lenne átküldeni a vizsgán. Szélvédő cserés, rozsdafoltok eltüntetése, kis kozmetika itt-ott, emisszió kérdése. Meglátjuk.
2010.04.24. UPDATE: Ma végigbogarásztam a szervízkönyv mentén a klímát. A végén ott voltunk, hogy valszeg a kompresszor kuplung reléje lehet a gond. Kivettem, egy helyen van a kondenzátor ventillátor reléjével. Az egyértelműen nem gyári szigetelőszalagok eltávolítása után nyilvánvalóvá vált, hogy itt valami nagyon nem gyári :) Már a relék sem hasonlítottak a szervízkönyv ábrájához, hát még a vezetékek színei...
Kértem a közönség segítségét (öcsém személyében, aki velem ellentétben tudja, hogy mitől relé egy relé) Végigbogarásztuk a reléket, minden stimmelt. rövidrezártuk a csatit magát, és láss csodát, ment a kompresszor!
Úgyhogy csak meg kellett mozgatni a dolgokat, minden működik!!!
És hogy mi a nem gyári? 2003 telén bekerült egy riasztó. Utána nem ment a klíma. Bevittem a szervízbe, ahol bogarászták, majd megkérdezték, hogy a riasztós nem dobott-e ki valamit a műszerfal alól. Mondtam, hogy elég sok mindent kidobott a régi, begányolt riasztó miatt, mosolyogtak, forrasztottak, 5000 Ft és ment a klíma.
Most a kapcsolási rajzok ismeretében világossá vált, hogy a ventilátorok (hűtő és a klíma kondenzátor) vezérlő dobozát hiányolhatták. A kompresszor kuplung relé vezérelt jele van ugyanis beleforrasztva a kondi ventilátor vezérlő jelébe, tehát ha megy a kompresszor, akkor megy a ventilátor is mindig. Kvázi sorba kötötték a reléket, mert nem volt vezérlő jel a ventilátorhoz (nem tudom hány l).
Az ötlet zseniális, igazi gyönyörű sufni-varázslás. És nem is romlott el, bár az elején rá gyanakodtam. Úgyhogy van klíma! Már csak egy kis gáz kell, mert két év alatt, az megszökögetett...
UPDATE 2 május eleje... Két nappal később bekapcsoltam próbaként a klímát és nem ment!!! A guta majd megütött. Újra szétszedés, jel méregetés. Valami megváltozott, mert nem jön a fő vezérlő jel, hiába van bekapcsolva! Több óra keresgélés után oda jutottunk, hogy két dolog lehet. Vagy már nincs elég gáz, ezért a nyomáskapcsoló letilt, vagy az ECU rossz, na akkor annyiban maradunk.
Mindenesetre elviszem klímáshoz, töltsék fel. Otthagytam, visszabattyogtam. Kocsi félretolva, de nyitva a motorháztető. Mondják valami elektromos gond lehet, mert nem indul. Paff. Ezért nem is lehet feltölteni. Mondom, ha direktbe beindítom, akkor fel tudják tölteni? Úgyhogy kértem két jumper drótot, bekötöttem a reléket direktbe, és feltöltöttük. Irány haza, van egy feltöltött de nem működő klímám :(
Másnapra kezdett érlelődni a gyanú bennem a kapcsolási rajzon gondolkozva. Nem csak a nyomáskapcsoló, hanem a klíma termosztát is beleszólhat a dologba. De az nem lehet rossz, hiszen lecsekkoltam. Viszont kezdett derengeni, hogy a fűtés-hűtés dobozkájának összeillesztésekor útban volt a csati, ezért széthúztam, de az összedugásra már nem emlékszem. És igen! Összedugjuk, és megy a klíma!!! Hihetetlen.
Gyors családi költségvetés, gondolkodás. Ha vizsga előtt még több százezret rá is kellene költeni, amit nem hiszek, mert műszakilag minden rendben van vele, csak ronda, mint a hányás, akkor is beljebb vagyunk, mintha nekiállunk egy ekkora méretű családi autót keresgélni. Ne feljtsük el, 2720 mm-es tengelytáv, 500 literes csomagtartó!!! És nem kombi!
Úgyhogy mostantól vizsgára felkészülés, ezerrel...
UPDATE - 2010. augusztus 10.
Megvan a vizsga, szépen átcsettegtünk rajta. Előtte kicsit foltozgattam, úgyhogy a gyönyörű, rozsdás rat stílusomnak lőttek, ki kell egy új stílust találnom. Bár gyári színnel fújogattam a javításokat, természetesen nem políroztam fel, valami patchwork stílus felé kellene mozdulni :)
Kézifékkel van egyedül gond, valamikor kábelszakadás miatt kicserélték az egyik szálat, na annyival hosszabb a másiknál, hogy csak ez egyik kerék fékjét tudja behúzni. De azt rendesen :)
Kapott egy flakon Cata-Clean-t (reklám helye), azt már korábban is szerette. Ez átpucolja a teljes üzemanyag-rendszert, lambdát, katalizátort. Nekem bevált, sokkal selymesebb, halkabb lesz a motor tőle.
Sajnos csak piros plakettet kaptunk, úgyhogy lehet, hogy nemsokára nem mehetünk a Hungária körúton belülre :)
Nagyon úgy néz ki, hogy most nem kell rá semmit költeni egy ideig, most termeli a pénzt :)
Hibalista
- kuplung munkahenger 20e Ft - kuplung szett 50e Ft - váltó csere (a kuplung miatt elszállt a 2-es szinkronja), bontott váltó 45e - klíma felújítás 50e Ft. - elso futómu alkatrészek (gömbcsukló, gumiharangok, ez Budapest!) - katalizátor (országúton odavertem az alját, rommá tört a kati), bontott 15e - lambda szonda (160e km az élettartam, elérte :)), baráti alapon 15e volt egy bontott - teljes kipufogó rendszer cseréje, 45e volt - elszállt egy motor-szimmering, köpte az olajat. Szimmering, vezérmű-szíj, ékszíjcsere, tömítések, stb. 80e Ft. - AC pumpa, gyújtáselektronika szinte minden része, fogalmam sincs hogyért - vízpumpa 15000 - Fényszórók cseréje, utángyártott 14000/ db - Lengéscsillapítók, 40eer körül volt, ha jól rémlik - Féknyergek - a 1,5 év állásban berohadtak. Nem került semmibe, csak nagyon sok időbe és káromkodásba kipucolni.
Ide hordtam szervizbe
Mazda mester, XIII. Reitter F. u.
Értékelése: 8
Másik szerelő értékelése
Honda Éles, X. Jászberényi út
Értékelése: 10
Képek az autómról
Fenntartási költség | (8) | Évjárat | 1994 |
Kényelem | (9) | Használati időtartam | 7 év |
Teljesítmény | (8) | Km vásárláskor | 123000 |
Megbízhatóság | (9) | Vezetett km | 88000 |
Szerviztapasztalat | (7) | Átlagfogyasztás | 10 l |
Előző autója? | Civic | Következő autója? | Nem Honda lesz, családi kombi - esetleg egy Subaru Outback? |
Ennyire szerette | (9) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (7.5/10) |
