McQueen hagyatéka
Szöveges ítélet
Vannak autók, amik asszociációt keltenek. Márkák, amik brand-eket visznek. Elég az Aston Martin és James Bond franchise házasságára gondolni. De emlékezetes maradt a DeLorean is, ami helyett elképzelni sem lehetne ideálisabb időgépet. Máskor a PR próbálja érvényesíteni a nevet; ekkor már nem mindig őszinte a cél elérése: valaha Mika Hakkinen-nel (erőteljesen módosított) A-osztályos Mercedest reklámoztak, ami már súrolta a képzeletbeli lécet, de a Fiat Seicento "Michael Schumacher Edition" otrombán le is verte azt. Ám a szakértők tudják, hogy Ayrton Senna közreműködése a Honda NSX csodaautó finomhangolásában számottevő volt, a kooperáció végeredménye pedig a világ egyik legkiválóbb sportautója lett. Mindezt úgy, hogy még szolidan sem tüntették fel mellette a brazil pilóta nevét.
És mi a helyzet a Ford Pumával? Steve McQueen valóban vágyott volna rá? Tegyük helyére a dolgokat. Ki az a McQueen és mi az a Puma? Mi közük egymáshoz? Az úriember a 60-as, 70-es évek egyik leghűvösebb, legcoolabb, legirigyeltebb sztárja volt az Álomgyárnak. A kemény, kompromisszummentes, törvény helyett igazságot kereső zsaru prototípusa, vérbeli és szenvedélyes autóversenyző, és minden, ami kivételessé teheti az embert. Emellett valódi autórajongó, és a női szívek elrablója. Fokozott életvitele - bár kétszer annyit megélt mint sokan mások - nem engedett túl sok időt neki. Évekkel később azonban feltűnt egy reklám, amelyben híres filmjének jeleneteiben computer animáció segítségével egy Ford Mustangból egyenesen a Puma ülésébe integrálódva "élte" újra szerepét.
Erőteljes és kreatív koncepció. Akár az autó. Egy Fiesta módosított felfüggesztéssel, vagány coupé kivitelben. Akkor vadonatúj, részben a Yamahával közösen fejlesztett motorcsaláddal. A receptben semmi újdonság sem volt. A 90-es évek elején a japán tömeggyártók ontották a kis platformra épített ötletes coupéikat: Honda CRX, Mazda MX3, Nissan 100NX és társaik. A "keleti hullám" lecsengése után 1994-ben az Opel indított offenzívát a második generációs Corsa alapjaira épített Tigrával. Szégyentelen stratégiát követve 1997-ben megérkezett a Puma is. Konkurencia ennél nem is lehetett volna szembetűnőbb. Még a vadmacska név eltávolodásáról is lemondtak. Itt van valami. Valami, amire a Ford alapozhatott. Hiszen McQueen nem ült volna bele akármilyen autóba. Mit tudott jobban a Puma, mint a többiek?
5. autómként gyerekkori álmomat valósítottam meg, amikor vettem egy 1999-es példányt. Szigorúan gyári állapotban, még szigorúbban ezüst színben. A reklámban (valószínűleg) használt 1.7-es motortól eltekintettem, helyette a gazdaságos, és rugalmas 1.4-es verzió mellett döntöttem. Sokat időztem a tanulmányozásával. Alapja kevés helyen "türemkedik" ki. Műszerfala ugyan egy az egyben lett átemelve a Fiestából, azonban fehér számlapos mérőórái, (mű)aluminium betétei és kellően gondosan elhelyezett sportos részletmegoldásai teljessé tették a beltér összhangját; ha nem ismerem a donort, azt mondom: így tökéletes. Kívülről már egyben és részleteiben nézve is zavarba ejtő. Az esztétika ugyan szubjektív témakör, mégis azt kell mondjam: szemet vonzó. A konvencionálistól ennyire eltérő formákat ebben az időben talán csak a Fiat Coupé tudott magáénak. Vetítőlencsés fényszórói az íves motorházfedél alatt; hátul kerek lámpái, amik gömbölyű, mégis élekkel zárt búrában világítanak. A szappanformát zseniális kacsafarokkal megtörő hátsó; az öncélúnak tűnő, ám a forma dinamikáját meghatározó, félúton - mint egy hanyag eleganciával skiccelt - elhaló oldalsó csík, illetve ívelt kontúrvonalak, bárhová vetődjék rajta a pillantás. A 90-es évek Ford design-ja, amit úgy hívnak: New Edge.
Ami a Tigrának marketing volt, az a Pumának hitvallás. Ezzel a formával a Ford igazi ugró vadmacskát rajzolt. Ám mindez kevés lenne, ha nem viselkedne valódi ragadozóként. 90 lóerővel ez a kisautó olyat tud, amit kevés másik. Van egy olyan kifejezés, hogy gokart érzés. Mára a túlhaladott súlyfelesleg, és a még több - a vezetésbe beavatkozó, illetve beleszabályozó - segédberendezések miatt lassan elfeledetté válik. Annak idején a Lotus találta ki, és a régi angol kis tömegű sportautók voltak jeles képviselői a kompromisszumoktól távol álló vezetési élménynek, ahol az ember és gép közvetlenül működik együtt. A Puma kora technikai szintjén varázsolja vissza ezt az érzést, (szervó ellenére) maximálisan direkt és végtelenül precíz kormányművével, valamint a karosszéria sarkaiba tolt futóművével, amivel olyan megdöbbentő kanyarstabilitás érhető el, amivel még nem találkoztam. Ez így leírva kevés, de talán erősít benne a Top Gear magazin, ami az Év autójának választotta: "incredible feeling and driving sensation" címszó alatt...
A legjobban vezethető autó, amiben eddig ültem. Illetve, a legjobb és a legrosszabb. Ez az árnyalásoktól mentes kifejezés az utak minőségéből fakad. Közkeletű tény, hogy Magyarországon trágyából készítik az aszfaltot. Bélyegét mindenhol rányomja a vezetés minőségére. Mint álmaink asszonya, akiből a reggeli vekker rémiszt fel. McQueen-nek ilyennel nem kellett gondolnia. Mindez nem a vágy tárgyának hibája, hanem a rideg valóságé. Amihez a használati érték párosul. Az ember nem élhet a felhők között, ha nincs ami felvigye oda. Az autó használati-, mi több, néha munkaeszköz is. Mint esetemben is. Kátyúk, földutak, létrák és szerelvények? Ez nem az alacsony hasmagasságú, finoman megmunkált Puma világa. Lekerekített tetővonal, gyakori fejkoppanások. 3 ajtó, (itt) csak kulccsal nyitható, kis szájon át nyíló csomagtér fedél; kivilágítatlan kesztyűtartó. Kikopott váltó, gyakori félreváltás a 3. fokozat helyett. Ezen negatívumok vezettek az idő előtti búcsúhoz. Mint egy igazi szeretővel. Egy dolog vigasztalt: hogy megvolt. Éreztem, benne voltam. Múlt idővé válhatott az iránta érzett vágyakozás.
Azon kevés dolog közé tartozik az ember életében, amiről tudja, hogy nem kell, sőt, talán nem is szabad, mégis akarja és tudja, ha megteszi, nem bánja meg. Rövid volt a vele töltött idő, de emléke egy életen át fog kísérni. Szerettem, mert sofőrnek éreztem magam benne. Nem akármilyennek. Nagybetűsnek, amilyen McQueen volt. Szerettem, mert visszaadta gyermekkorom hangulatát, a 90-es éveket. Csillogó szemekkel néztem McQueen-t, ahogy a régmúlt homályából az akkor még távoli, de mára beért jövőmbe vezette ezt a csodálatos autót. Igen, ez nem csak marketing volt. Vagy ha mégis, szeretném, ha mindig ilyen lenne...
https://www.youtube.com/watch?v=3n09mLD9JUA
https://www.youtube.com/watch?v=R3QuH7z1Z1o
Hibalista
- Kevés kilométer, kevés gond. Mechanikailag kifogástalan állapotban vettem, a 2 hátsó sárhányó íven feszülő hajóragasztó alatt volt csak rohadás. Illetve a (szintén) hátsó lökhárítóról pergett a nyilvánvalóan utólag felhordott festék. Ezeket a garázsban talált ezüst keréktárcsa spray-vel tüntettem el.A klíma okozott kisebb bosszúságot, amiért pont az alatt a pár hónap alatt adta meg magát, amíg nálam volt. Bár csak egy vezeték szakadt el, azt már csak eladáskor orvosoltattam. Viszont egész idő alatt - kivált esős, párás időben - valami ordenáré büdös terjengett ki belőle. Nem jutottam el odáig, hogy kitisztíttassam, esetleg pollenszűrőt cseréljek. Kiégett hátsó rendszámtábla világítás; csere pikk-pakk. Ennyi!
Ide hordtam szervizbe
Ennél az autónál ez kimaradt...
Értékelése: 10
Képek az autómról
| Fenntartási költség | (10) | Évjárat | 1999 |
| Kényelem | (3) | Használati időtartam | 1 év |
| Teljesítmény | (8) | Km vásárláskor | 180000 |
| Megbízhatóság | (10) | Vezetett km | 6000 |
| Szerviztapasztalat | (10) | Átlagfogyasztás | 6 l |
| Előző autója? | Volkswagen Passat 1.6 TD 1984 | Következő autója? | Honda Accord 2.0TDi |
| Ennyire szerette | (10) | Megérte a pénzét? | igen |
| Verdikt | (9.0/10) | ||
Újra itt a Digó Limó, az egész estés, színes, szélesvásznú népítélet
Alfi
Örömteli sz#rbanyúlás
Egy - még - őszinte autó
Elpusztíthatatlan