Kék bálna
Szöveges ítélet
2018 májusában került hozzám, flottás cégautó. A Focus után valami nagyobb, erősebbet kerestem, alacsony futással 4m Forinton belül. Skoda vagy Mondeo maradt a végére, de az 1.8 TSI-ről mindenki lebeszélt, így maradt a Mondeo. Ez sem volt egyszerű, ritkák az olyan példányok, amik nem behozott, ellenőrizetlen előéletűek, hanem itthoni, végig szervizelt autók. Örültem, mikor felbukkant ez a masina a keresőben. A kereskedésben készségesek voltak, átküldték az eddigi szerviz eseményeket, és az általuk kitöltött állapot felmérő lapot. A fényezésen voltak/vannak apróbb hibák, ezt túlélem, majd később ki lesz javítva. Mivel márkakereskedésből hoztam, ezért nem ragaszkodtam a külön átvizsgáláshoz, a szervizek története meggyőző volt. Megnéztem élőben is, indult, jött ment, nem voltak fura hangok, váltó váltott. Alkuról hallani sem akartak, mivel szerintem ők is tudták, hogy ritka az ilyen autó, így a következő kötelező szervizt sikerült még az árba belejátszani. Egy hét múlva átvettem, és lényegében azóta napi használatban van. Városi fogyasztása nem gyenge, asszonykám 14l, én azért 11,5-el elmegyek vele, városon kívül talp függő, 8-10l-rel el lehet menni vele. A váltó nem egy sportautós élményt nyújtó valami, de normálisan teszi a dolgát. Nagy, kényelmes, szeretjük na.
100000km-nél megcsináltattam a váltóolaj cseréjét, mivel úgy olvasgattam, hogy az elméleti 60000-es ciklusra már inkább 45000-et mondanak már. Ha valami érdekes történik, akkor majd folytatom...
Hibalista
- Még az előző tulaj garanciális dolgai voltak: - -Akku - -Tolatóradar szenzor - Nálam: - -Tolatókamera néha villog nagyobb eső után, próbáltam a kontakt spray-t, dielektrikus gélt, de lehet kábelköteg csere kell, az újabb változat állítólag nem ázik be (kb 150€ ebayről) - -fékbetétek elöl-hátul (24000 Ft/pár) - -Powershift váltó olajcseréje (65000 Ft)
Ide hordtam szervizbe
For-Top Győr, Dohány utcaMinden rendben volt, csak telefonon nem tudtam időpontot kérni, személyesen viszont gyorsan ment
Értékelése: 8
Képek az autómról
Fenntartási költség | (9) | Évjárat | 2012 |
Kényelem | (9) | Használati időtartam | év |
Teljesítmény | (8) | Km vásárláskor | 91500 |
Megbízhatóság | (8) | Vezetett km | 10000 |
Szerviztapasztalat | (9) | Átlagfogyasztás | 10 l |
Előző autója? | Focus 1.6 Kombi | Következő autója? | Ki tudja |
Ennyire szerette | (9) | Megérte a pénzét? | igen |
Verdikt | (8.9/10) |