Lolita, a kis ribi ...
Szöveges ítélet
2009 November elején került hozzám az autó, szóval még nincs sok élmény. TipTopp állapotban, leszámítva 1-2 kisebb behatást (kitörött hátsó humutál, törött jobb1 smink világítás kapcsolója, illetve a szivargyújtó volt leamortizálva kicsit) Az autó kényelmes, mint minden Mondeo, hátul könyöklő és saját vezérelhető rádió várja az utasokat.
Rossz tulajdonsága a (szerintem) sok műanyag illetve az idióta megoldások. Mire gondolok? A fényszórókat két fém stift tartja a helyén, de a lámpatest és a lámpa helyének anyaga egy viszonylag puha müanyag, így ez rázkódáskor beremeg. Másik fura dolog a kesztyűtartó témája: van a fiók amit kifordítunk a műszerfalból ugye, s ennek a tengelye (két kis csonk) egy atombiztos megaműanyagban fészkel és forog. Namost ez eddig jó és pozitív, viszont ez az atombiztos müanyag egy lehelletvékony műanyagra van felcsavarozva. (Ezt azért tudom mert a fiók kiszedésekor jól el is törtem, ehhe) Szóval aki ezeket megtervezte remélem, hogy már kint csövel valahol a határ szélin, ha még nem ásták el...
Ezeket leszámítva egész jó kis gép ez, tágas, kényelmes, 1,8as motor is szépen viszi a kasznit, s még jól is néz ki.
ápdét 2010.06: Szereztem hozzá adatkábelt(6k) (érted! mint egy nyavajás telefonhoz. namindegy) Jó cucc... gyertyákat nem cseréltem egy ideje és történt egyszer, hogy elindításkor egyszer kihagyott az egyik henger. No ez ment is bele a hibakódok közé, hogy "P0301 - Cylinder #1 Misfire" meg a hozzá tartozó csekk engine lámpa. Gép rádug kód töröl, engine lámpa ki. Új gyertyák és mindenki boldog. :) Jó dolog, hogy házilag meg tudom oldani, és nem kell ezreket kihajítanom, de azé hogy számítógép kelljen egy nyavajás 4kerekűhöz... ehh.
ápdét 2010.09: Nos az autó megy, Megjártunk egy 1100 kilóméteres utat, és visszahozott minket. Full csomagtartóval 3 emberrel 7,7-et kajolt. Aztán egyszer itthon lepadkázódott az alsó műanyag légterelő. Ez 17 pénz boltban, így hamar kiderült hogy enélkül is életképes az autó. :D
ápdét 2010.10: Cserélve lettek a kézifék bowdenek, így most azok is frankón működnek.
ápdét 2010.12: Gondoltam kicserélem a benzinszűrőt is már, mert ki tudja volt-e cserélve (- 15-20ezer, SCi-s ugye!). Aztán jött egy termosztát gond, s cserélve lett az is. Ez utóbbi boltban 30 ezer körül leledzik. De vannak jóárasított helyek is.
ápdét 2011.10: még a nyár elején lett új alsó kő/légterelő olcsó pénzért (5ezer). Az autó megy, nem csörög, nem zörög, löttyökből csak a benzint eszi. Amik elromlottak az uccsó ápdét óta az az ülésfűtés (ezt még most valamikor meg kéne nézni), egy hátsó helyzetjelző izzó égett ki, illetve pár napja elhagytam a hűtőrács egyik patentját... hogy hogyan? fcukin' mistery.
ápdét 2012.02: Nos az ülésfűtés még a tél előtt meg lett forrasztva... elégett a madzag na! Rossz darab ki, pótlás be és már jó is. Tény hogy le lett bontva az egész ülés, de most jó. Hol csinálták volna ezt meg? Sehol. Filléres meló, de szívás az egész.
Szervó olajat cseréltem még ki: ez egy olyan meló, ami látszólag nem nyújt sok örömet, de a rendszer szereti ha törődnek vele. Át lett öblítve az egész fini olajjal, s a tartály is ki lett mosva. Szervó olajból a "gyárit" 5ezer körül mérik. Aztán egy másik hátsó helyzetjelző is elszállt idő közben. Klímát kéne tisztíttatni: a tavalyi habspray az halottnak a puszi. Ez majd olyan 5-15ezer lesz ahogy hirtelen láttam az árakat.
ápdét 2012.03: Egyszeriben olvastam, hogy a gyertyák állapotából lehet következtetni 1-2 problémára. Nosza, szedjük ki őket lessük meg! 4-3-2 faja, 1es SLUPP.. olaj. WTF?? Szelepfedél tömítés picit elnyeklett. Gondolom már buheráltak valamit és nem sorrendben húzták meg a csavarokat ezért az egyik sarkánál kitüremkedett (pontosabban be-türemkedett az olajtérbe) a tömítés. Ki nem esik az biztos, mert az új az tökre passzolt a fedélbe... na mindegy. Kis sika-mika után helyes sorrendben, nyomatékkal meghúz és már hasítunk is:)
ápdét 2012.09: Jártunk klímásnál még augusztusban, mert büdös volt. Egy óra alatt végigment az ózonos tisztítási folyamat, és most nincs szag csak finom illat. Befúvott levegő 6 fok körüli. Mindezt 6-7ezertért vállalják fehérváron a Condi-car-nál. Jó arcok, ajánlom őket.
Megjártuk Külföldiát is egy 1300km-es úton. Átlagfogyasztás 7,3 lett, ugye a nagyja autópálya, plusz országút 300km. Olajat abszolút nem eszi, nagyon ügyes kis motor ez az SCI, szeretve is vagyon :D
ápdét 2012.10: Féktárcsa elvetemedett a hosszú harc alatt, így cserés lett a hátsó banda. Szépen kicseréltem a tárcsát is meg a betéteket is ahogy azt illik. Olajcsere is befigyelt, lassan elérte a 14ezret. Idén sokat mentünk :D Téli felkészítés figyel majd befele így a mínuszok előtt.
Hibalista
- Mondeo típushiba: villódzó fények Ok: Generátorban a bronzkefe elkopik Ár: 1200/pár bronzkefe. - Másik típushiba: 6 CD-s Sony rádió CD mechanikája behalt. Ennek javíttatása még várat magára, jól elvagyok a bemenetére kötött MP3 lejátszóval. - Haramadik típushiba: Kézi/hátsó fék. Mi is itt a bökkenő? Update! Korábban a féknyeregre gondoltam, mivel a korábbi szériák szarul voltak tervezve és berohadtak. Namost ennél a nyeregnek semmi baja, viszont a bowden.. na az berohadt. - +Termosztát - +Bal 1 ülésfűtés - +Szelepfedél tömítés - +Hátsó féktárcsa
Ide hordtam szervizbe
Negativ szerelők: Ford Dzsugán, 8000. + Indy Car 8000. > A generátor miatt: Dzsugán leszedte, Indycar megjavította, legalábbis a villódzás eltűnt, de ma (2010.04.26) kiderült, hogy a generátor görgője (szabadonfutó) nem lett átnézve és állandóan hajtva van a generátor (ez nemjó, állítólag). Így most ezek ketten csak 2-est kapnak a hanyag munkáért. Szégyelljék magukat. Ford Ivanics Fehérvár: Itt igazából az időgazdálkodással van baj. Időpontra vitt autóval közel 1 órát kellett várni egy 5-10 perces munkára. Ugyanez van off-os gépkocsik műszakivizsgáztatásával is. 9:30-ra náluk volt az autó és csak 12:30kor lett kész.
Értékelése: 1
Másik szerelő értékelése
Pozitív szerelők: a, Condi-car - Légkondi tisztítás, Székesfehérvár b, Én ;)
Értékelése: 10
Képek az autómról
Fenntartási költség | (5) | Évjárat | 2005 |
Kényelem | (7) | Használati időtartam | 3 év |
Teljesítmény | (7) | Km vásárláskor | 57300 |
Megbízhatóság | (7) | Vezetett km | 36220 |
Szerviztapasztalat | (7) | Átlagfogyasztás | 8 l |
Előző autója? | Mondeo 1,6CLX (Népítélet: Street fighter) | Következő autója? | talán a BMW ötös széria, de lehet maradok a Fordnál : Mondeo IV |
Ennyire szerette | (7) | Megérte a pénzét? | igen |
Verdikt | (6.9/10) |
