Csak akkor hoz izgalomba, ha a szerelő számol!
Szöveges ítélet
Megbízható forrásból vettem, a bátyámtól, aki kb 60 000 Km -t tekert bele, részletes listát prezentált, hogy mit cserélt ki, a kicserélendőket annyira nem részletezte. Az autó jól felszerelt volt, a fénye szép, illesztések ok. ára piaci.
Borzalmas unalmas, nem túl erős, de legalább praktikus, és megbízható - gondoltam :)
Bár sosem voltam olajkájhás, megszoktam, városban szerintem nagyon gyalázatos turbójukak közt autókázni, pályán viszont pazar (115 Le, mert ugye ez a megbízható). Már az első napokban sikerült 10 literes fogyasztást produkálnom, úgy, hogy érzésem szerint nem bántottam - pálya 160, városban turbó alatt- aztán ez mérséklődött, de a híres dízeles 5.5 literek elérhetetlennek tűntek, még ha alsórendű utakon vánszorogtam napokig, az átlagom min. 7-8 maradt.
Belül renben, 120 kilós német is kényelmesen terpeszkedhet, a helykínálat hátul is frenetikus, csagtartó szintén gigászi, ezekkel semmi baj de tényleg.
Alapjáraton nagyon traktor, menet közben javul a helyzet, 120 felett viszont jön a szézaj. Nem recseg nem ropog, igazi harckocsi feeling. A váltó szépen szólva nem szerethető, úgy tesz mintha venné az egyest, közben nem, lámpánál cikiben vagy, az ötös is béna, aki az autóban ül úgy érzi most kezdted.
Megbízhatóságról: légzsákok sosem mentek mert valami kontakthibás, de hogy mi sose derült ki. Generátor elszállt pályán esőben éjszaka, izgalmas volt lámpa nélkül, épp hogy megmenekültünk. Hátsó gátlók nem voltak, az elsőket már nem cseréltem. Gyári zsír brembó féktárcsa üt mint a veszedelem felrakást követ 500 Km en belül (pedig utasításnak megfelelően sosem fékeztem nagyot, de még csak közepeset se, nagypapa tempó, és szépen előre kiszámoltam mennyi a minimum fékerő amivel megállhatok), 2 szer cseréltem garba még mindíg üt. ékszíjtárcsa szétesik, és mert hogy tudományos az is 60 000 Ft.
Egyszer ültem egy taxiban ami pont ez a típus volt picivelt több Km-el, és elmondta mi várható az elkövetkező 30 000 Km-en, akkor döntöttem...
Dönts Te is!
Hibalista
- miután korábban minden tipikusan gyenge alkatrészt kicserélt az elődöm(2ős tömegű lendkerék, meg csövek, meg önindító, akku stb.): ülés, lengéscsillapítót, féktárcsák 2x, generátor, ékszíjtárcsa, bizt öv csatlakozó (légzsákok persze parkolópályán), akku, a többit nem vártam meg
-
-
-
Ide hordtam szervizbe
ügyes törekvő srác a telepről :)
Értékelése: 10
Képek az autómról
Fenntartási költség | (9) | Évjárat | 2001 |
Kényelem | (9) | Használati időtartam | 1 év |
Teljesítmény | (7) | Km vásárláskor | 150000 |
Megbízhatóság | (4) | Vezetett km | 29000 |
Szerviztapasztalat | (8) | Átlagfogyasztás | 0 l |
Előző autója? | Brava | Következő autója? | C max benzin |
Ennyire szerette | (3) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (5.8/10) |
