Megbízható társ
Szöveges ítélet
Hosszas keresgélés után találtam rá, egy idős bácsi használta. 8 éves volt ekkor. Minden gyönyörűen karban volt tartva, nem hajtotta, és egyetlen kulcsos karcoláson kívül nem volt rajta karosszéria sérülés sem. Ekkor volt benne 120e km.
Mikor megvásároltam, azonnal elvégeztem a szükséges nagyszervízt, ekkor is minden rendben volt rajta.
Alig pár héttel később a világításkapcsoló romlott el, ami tönkretette a műszerfal világítást, és a hátsó izzókat, mivel egy kábel is kiégett. A szervízben kicserélték, azóta ezzel sincs probléma.
5000 km problémamentes használat után az új fejlesztésű hidraulikus kuplung ment tönkre (125e km), ennek a cseréje volt anyagilag eléggé "húzós", annak ellenére is, hogy alacsonyabb árfekvésű szervízben javíttattam. Ezt amúgy 100-130e km közé tervezte a gyár, ahhoz képest jól bírta.
Ami nagyon nagy "hátránya" ennek a típusnak, hogy a futóművét nem ilyen utakra tervezték. A Focusé fantasztikus volt, ez nagyon kisasszonyos. Az alkatrészek egymás után mentek szét, egyik pillanatban meg a hátsó gátló törött el! Szintén nagyon gyengék a szilentblokkok is. Legkisebb úthibáknál is nagyon ráz, főleg autópályára termett gépről beszélünk.
És itt jön ki a lényeg! Autópályán nagyon jól megy, bár az 5. fokozat némileg hosszúra sikerült. 120-ig nagyon jól húz, fölötte már némileg lomhább lesz. Végsebessége ennek ellenére 200 km/h, igaz ezt nem szereti, lehet következtetni a hangok alapján. Utazója 140-160 között van, ekkor 7,5 liter körül fogyaszt! Annak ellenére nem ment 10 liter fölé az átlagfogyasztás, amikor külföldi túra során még a 190-be is bele-bele nyúltunk!
Mindent összegezve nagyon jó vétel volt, nagyon meg voltam vele elégedve! Az új tulajdonosa is remélem hasonló jókat fog róla mondani!
Hibalista
- világításkapcsoló
- kuplung
- hátsó futómű
-
Ide hordtam szervizbe
Cromax
Értékelése: 8
Képek az autómról
Fenntartási költség | (5) | Évjárat | 1997 |
Kényelem | (10) | Használati időtartam | 1 év |
Teljesítmény | (7) | Km vásárláskor | 120000 |
Megbízhatóság | (10) | Vezetett km | 13000 |
Szerviztapasztalat | (8) | Átlagfogyasztás | 8 l |
Előző autója? | Focus TD | Következő autója? | Ford Mondeo 2.0 Duratec |
Ennyire szerette | (8) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (6.8/10) |
