Becsapós szép látszat
Szöveges ítélet
Kinőttük a két gyerekkel a Ford C-Max-ot így nagyobb, tágasabb autót kerestem a családnak, míg rátaláltam egy Ford Galaxy-ra. Az autót Németországból hozattuk be egy Mercedes kereskedésben állt mint beszámított autó. 4 éves volt 65 000 Km-el "elvileg". (mindenki azt mondta, hogy valós km lehet benne, szervizkönyve is volt). A váltó beállása miatt azonban én ebben már így utólag nem vagyok biztos. Az autó 2 literes dizel motoros volt az erősebbik 167 lóerős motorral. Iszonyúan jól mozgatta a nagy kasztnit a motor, amikor a turbó beindult akkor még nagyobbat lökött az autón. Imádtam ahogy gyorsul és ahogy 150-el ment 2500 fordulatot pörögve szinte hangtalanul. A belső tér tényleg olyan volt mint egy galaxis, hatalmas hely van a hátsó üléseknél és a 6.7. ülések sem csak gyerek pótülések, mint mondjuk az S-Max-ban, hanem akár felnőttet is oda lehet ültetni és még a tengerpartig is jól fogja magát ott érezni. Az ülések külön-külön állíthatók előre-hátra és a támlák is és a középső ülés is teljes méretű! Az autó szinte full extrás volt, 13 hangszórós Sony hifi a gyári mélynyomóval úgy szólt mint otthon egy házimozi rendszer. Első sportülések 5 fokozatban fűthetők és elektromos memóriásak voltak, ami megkönnyítette azt ha feleségemmel cseréltünk autót. A navigációja kicsit elavult volt már grafikailag és kinézetileg, a TMC soha nem működött benne. Ha a harmadik sori ülések is ki voltak nyitva, akkor is maradt még pakolós rész a csomagtartóban és nem csak egy bevásárló kocsinak. Ha a két hátsó ülés le volt hajtva, akkor pedig óriási raktár volt benne, szinte az egész lakást elvittük két gyerekkel egy nyaralásra. Alapvetően nagyon szerettem az autót, de amikor beállt az automata váltója, akkor már nagy csalódás volt és minél előbb szabadulni akartam tőle, amit meg is tettem, továbbá idegesítettek a részecskeszűrő és kettős tömegű lendkerék is. Illetve az autó 6 éves korában várhatóan egyre több előjövő hibalehetőség.
Hibalista
- Powershift váltó. Sajnos az autó váltója beállt menet közben, mindenféle előzetes előre jelzés, vagy hibalámpa nélkül. A komplett váltót cserélni kellett ami 1,8 millió forintról indult a Ford Petrányinál. A váltót meg kellett rendelni a gyárból, a szállítással, cserével és beállítással együtt 2 hét volt. A szerviz kommunikációja tragikusan rossz volt, megígérték hogy hívnak a hibamegállapítás során, illetve később a beépítés közben is, de mindig én telefonáltam rájuk. Az árazás is kicsit érdekesen zajlott, de szerencsére én jöttem ki a végén talán - amennyire ilyen helyzetben lehet - jól a dologból. Ezek után soha többé semmilyen Ford-ot látni sem akarok!!!
Ide hordtam szervizbe
Ford Petrányi
Értékelése: 4
Képek az autómról
Fenntartási költség | (3) | Évjárat | 2011 |
Kényelem | (10) | Használati időtartam | 2 év |
Teljesítmény | (10) | Km vásárláskor | 65000 |
Megbízhatóság | (2) | Vezetett km | 20000 |
Szerviztapasztalat | (5) | Átlagfogyasztás | 7 l |
Előző autója? | C-MAX | Következő autója? | Auris Hibrid |
Ennyire szerette | (5) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (4.8/10) |
