Nem kell ide Mondeó
Szöveges ítélet
Rögtön az elején leszögezném, hogy céges autóról lesz szó. Nem is csak egy konkrét példányról hanem többről is: a 23ezret futott újszerű állapotú kompakttól kezdve a közös pool car-ként használt kombi igáslóig minden félét hajtottam, annyi volt bennük a közös, hogy mindegyiknek a szíve egy 1.6 dízel volt.
Kezdjük is a motorral ha már így szóba került. Jellemzően a kocsikat városban és autópályán használtam, erősen érződik, hogy erre tervezték őket. Városban kellemesen nyomatékos, lámpánál szépen megindul, itt lehet a legjobban kiélvezni dízel mivoltát: egyből ott van a nyomaték és seperc alatt fel is szökik a mutató 50-70-re.
Autópályán szintén tökéletes: tempomat 148-ra hogy még pont ne kapjak 30ezres csekket, és jóság van. a 6 gangos váltó miatt még ilyenkor is alacsony a fordulat, a hangszigetelés elég jó, összességében szerintem ez az igazi otthona.
Országúton néhányan érezhetik gyengének, mert azt sajnos be kell ismerni, hogy 80-90 körüli tempóról nem nagyon szeret hirtelen gyorsulni. válthatunk vissza akármennyit, nem fog történni semmi. Okosan kell vele előzni lendületből és akkor nincs baj. Cserébe viszont valóban jó a futóműve, nem véletlen hogy az egész kategóriában bármelyik másik márkánál azzal a mondattal kezdik a futóműves részt, hogy "A Focus-hoz képest...", és azzal fejezik be, hogy "jó-jó, de a Focusé jobb". Elsőkerekes létére teljesen vállalható, stabilan kanyarodik még esős csúszós időben is.
Fogyasztása baráti, 5,5-6 liter között mozog átlagban, efölé nekem nem sikerült tornáznom. Valójában az emberek 95%-ának tökéletesen megfelel ez az egyhat Dezső, hiszen városban erős, pályán amúgy is mindegy, hogy egy 4.2 V8 vagy 1.0 tartja a tempomatot 148-on, országúton pedig ezzel is gond nélkül meg lehet előzni a pótkocsis IFÁt. Kanyarvadászatra vagy pályanapra megy úgyse új Focus-szal megyünk.
A beltérről nem sok mindent tudok mondani: tágas, a bőrözött kormánynak jó fogása van, az ülés még napi 1000km után is egész kényelmes, jobb oldalt hasznos a könyöklő, alatta meg mindent elnyelő mély zseb van ami jól jön. Kicsit zavaró, hogy csak itt van szivargyújtó, aminek köszönhetően a GPS vezetéke végigszalad a komplett középkonzolon, és folyton rátekeredik a váltóra. Illetve érdekesség, hogy nekem nagyon sok idő és km kellett, mire kezdtem megszokni az autó méreteit. Hátra alig lehet kilátni, elöl pedig szintén nem látni semmit az autó orrából. Az is lehet persze hogy csak én vagyok béna, mindenesetre érdekes hogy sok nagyobb autót percek alatt megszoktam, ezt meg sokezer km után sem érzem 100%-ig.
És akkor tegyük fel azt a kérdést, ami ebben a szegmensben elég sok leendő tulajt foglalkoztat: Focus vs Mondeo!
Egyszer hosszabb ideig nálam volt egy ugyanilyen fiatal Mondeo, és összességében azt a tanulságot vontam le (valójában nem csak én, ez egyben több kolega egybehangzó véleménye is), hogy a Mondeo azon kívül hogy nagyobb, semmiben se jobb. Bocsánat, egy dologban mégis: befér hátra 3 gyerekülés, illetve a kombinak pár literrel nagyobb a csomagtartója. Pont. De ezen kívül szerintem tényleg nem éri meg a Mondeo-t választani: Hiába van benne nagyobb motor, a többletsúly miatt érezhetően nem gyorsabb. Autópályán ugyanolyan halk 148-nál mint a Focus, nem kényelmesebb érezhetően, a csomagtartóval meg ugye mindig úgy vagyunk, hogy lehet akármekkora: a családi nyaralásnál az utolsó szatyor pont nem fog beférni :)
Ja, és a tempomat kezelése is sokkal ésszerűbb a Focus-ban. Ezt mondjuk nem is tudom hogy gondolták Ford-ék, hogy a két modellbe két tökre különböző tempomat építenek be. Tipikus, hogy amikor a Focussal voltam az első utamon akkor még ki sem értem a fővárosból, de már reflex szerűen kezeltem a műszert. A Mondeo-nál meg nem tudom ki találta ki, hogy a kormány bal oldalán kell bekapcsolni és a jobb oldalán kikapcsolni, de mindenképp jár neki a saller. Egyrészt hülyeség, másrészt nehéz megszokni (még Hegyeshalomnál sem állt kézre az egész rendszer). Az emberek nagy része menet közben vagy a könyöklőn, vagy a váltón tartja a kezét, ilyenkor marha idegesítő hogy a tempomathoz folyton kell a jobb kéz.
Szóval ha választani kéne, akkor inkább egy full extrás Focus, mint egy Mondeo. És ez nem azért mert a Mondeo szar, hanem mert tényleg jól összerakták ezt a Focus-t. Mondom mindezt úgy, hogy a saját autóm egy youngtimer szívó benzines, hátsókerekes sportszedán, tehát egyértelműen más a felfogásom a vezetési élményről, de mégis kénytelen vagyok beismerni hogy ez racionálisan nézve a maga világában bizony egy egész jó kis autó.
Hibalista
- újonnan beszerzett céges autók lévén szervizelésről nem nagyon tudok mit hozzáfűzni
Ide hordtam szervizbe
Értékelése:
Képek az autómról
Fenntartási költség | (7) | Évjárat | 2012 |
Kényelem | (8) | Használati időtartam | 1 év |
Teljesítmény | (7) | Km vásárláskor | 0 |
Megbízhatóság | (8) | Vezetett km | 10000 |
Szerviztapasztalat | (10) | Átlagfogyasztás | 6 l |
Előző autója? | Escort | Következő autója? | – |
Ennyire szerette | (8) | Megérte a pénzét? | igen |
Verdikt | (8.1/10) |
