Szerelem első látásra
Szöveges ítélet
2004-ben vásároltam a legelső 1.4-sek közül, teljesen alapfelszereltséggel, de a többi autóhoz képest így is elég jól felszerelt. Talán ez is az oka, hogy meghibásodás még nem volt, vagy csak egyszerűen szerencsém volt. Megértem azokat is akik kifogtak egy gyári hibásat, ők biztos nagyot csalódtak és az sem vigasztalja őket, hogy más tipusoknál is előfordul és ott is nehéz meggyőzni a forgalmazót, hogy hibás autót adott el.
Az autó belső tere meglepően nagy, igaz mögöttem a hátsó utasnak nem jut sok lábtér (182cm magas vagyok), dehát örüljön,hogy elviszem. 27000 km-t mentem már vele. Az 1,4-es motorral elég jól megy, de ki ne tudna elviselni erősebb motort ezzel a fogyasztással és biztosítással. Meglepődve olvastam, hogy néhány társamnak 10-11 literes átlagfogyasztás jött ki. Nálam 7 literes átlag jön ki Budapesten. Az is igaz, hogy nem vagyok autóversenyző, de azért néha megdolgoztatom a gépet.Ilyenkor is csak max 7.5 literes fogyi jön ki. Az autó szép,kényelmes,sportos. Üléshuzatot nem kaptam rá. 10000 km után kellett 3dcl olajat utántölteni. Én a magam részéről elégedett vagyok. Szerintem árkategoriájában az egyik legjobb választás.
25500 km után a jobb első futómű felöl kopogó hang hallatszott. A szervízben közölték, hogy ez az úgynevezett "Z" lengőkar amely két végén gömbcsuklók vannak. az ok: A "csodálatos utak". Szerencsére még garanciában kicserélték.
------------------
Szóval 2006.januárban elfolyt a hűtővíz, gariban megcsinálták, az assistancetól kaptam csereautót (hétvége volt).
A szervízben nyájasak, de eddig mindkettőben átvertek. Sajnos csak utólag vettem észre. Most, hogy aktuális lett a következő szervíz megvettem mindent ami kell (olaj, olajszűrő...) 15000 Ft-tal olcsobb csak az anyag!!! Otthon megcsináltam, így 43000Ft helyett csak 15000+két sör. Ekkor jöttem rá, hogy átvernek. 1 literrrel több olajat számolnak (2500 Ft)+ némelyik szűrőt 4x-es áron számolják. Így maradt a magad uram, ennyiért megcsináltam magam. Szarok a szervízkönyvre, dugják fel maguknak.
2008. Az autó teljesen jó. Pár nap múlva átveszem a T-Jet Bravomat, de a stilo marad második autónak, mert elégedettek vagyunk.
Hibalista
- 2005.08.04. Jobb els? "Z" leng?kar, garanciában kicserélték.
- 2006. január: elfolyt a hűtővíz, még gariban javítva.
- 2007. hátsó szilentek
Ide hordtam szervizbe
Fiat Nikko
Értékelése: 5
Képek az autómról
Fenntartási költség | (8) | Évjárat | 2004 |
Kényelem | (9) | Használati időtartam | 4 év |
Teljesítmény | (8) | Km vásárláskor | 0 |
Megbízhatóság | (9) | Vezetett km | 70100 |
Szerviztapasztalat | (5) | Átlagfogyasztás | 7 l |
Előző autója? | Escort 1.6D | Következő autója? | Fiat Bravo T-Jet Sport 120LE |
Ennyire szerette | (9) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (7.3/10) |
