Frankó kis olasz
Szöveges ítélet
2013 májusában vettem a kocsit egy kereskedésben, egyből bele szerettem a formájába nem is néztem másik autót. A kereskedésben, mint hiba csak a repedt szélvédő látszott és a vezető oldali ajtón a kapaszkodó el volt törve, a kocsi mellé adtak egy másik ajtókárpitot. Már úton hazafelé kiírta a "szokásos hibákat" amiket csak otthon néztem meg a kézikönyvben. Ezek voltak ,hogy kevés fékolaj(nem is volt benne egy csepp sem egyből tölteni kellett még jó hogy volt otthon.)Fékbebétek kopottak voltak( a ferodol réteg már vagy fél éve nem is volt a fékbetéteken kicsit hangos volt a fékezésnél a kocsi mondhatnám, hogy sikítozott). Az aksin a saru egy szöggel volt leszorítva hogy ne járjon le(lejárt) mindig, ha leállítottam a kocsit vissza kellett tenni a sarut az aksira( mondjuk ezt hamar megcsináltam). Kuplung már átszakadás határán volt, lengőkarok, szilentek, stabilizátor pálcák sem voltak jobb állapotban. Szűrők és az olaj sem voltak sűrűn cserélve, a szíjakat már csak a biztonság kedvéért is kicseréltettem. Kicsit elhanyagolt állapotban vettem át a kocsit, most még a kipufogó hátsó dobját kell kicserélni, mert a rozsdától kilyukadt (ez az egyetlen része ami rozsdásodik az egész kocsinak). A folytószelepet ki kellett tisztítani, mert az alapjárat ingadozott és kb 10mp-ként leállt az autó, de tisztítás óta semmi baja. Az összes egyszer használatos bilincset kicseréltem normális bilincsre.
Most már normális állapotban van már remélhetőleg nem kell rá annyit költeni.
Hibalista
- Szélvédő: 26 000Ft Féktárcsák+fékbetétek: 30 000Ft kuplung+felfüggesztés: 96 000Ft; Vezérműszíj+ 2db ékszíj: 20 000 Ft; Tolató lámpa kapcsoló: 6 500Ft
Ide hordtam szervizbe
Saját magam + Budafokra vittem a nehezebb és költségesebb munkákra
Értékelése: 10
Képek az autómról
Fenntartási költség | (5) | Évjárat | 2002 |
Kényelem | (8) | Használati időtartam | 0 év |
Teljesítmény | (8) | Km vásárláskor | 128000 |
Megbízhatóság | (10) | Vezetett km | 9000 |
Szerviztapasztalat | (5) | Átlagfogyasztás | 8 l |
Előző autója? | Corsa B 1.4 i | Következő autója? | még nem tudom |
Ennyire szerette | (9) | Megérte a pénzét? | igen |
Verdikt | (7.7/10) |
