Finom értékelés
Szöveges ítélet
Már az elején mondanom kell: nagyon szeretem az olasz autókat.
A Stilót 2001 novemberében láttam először egy reklámplakáton Milánóban. Akkor úgy gondoltam, hogy lesz ilyen autóm. 2002-ben Fiat Puntóm lecserélésre érett. A Stilo és egy 3 éves Mazda 323F között választottam. A Mazda győzött, leginkább 650e Ft árelőnyével és szépségével. Ám idén bekövetkezett az, ami nem következhet be: a 7 éves Mazda motorja elromlott. Irány autót venni! Néztem a Punto Grandét és a Stilót. A Punto Grande letaglózóan szép, így nem lehet kihagyni a számításból! Ám az 1.2-es motorja nagyon gyenge, alapfelszereltsége is alacsonyabb a Stilónál. 1.4-es motorral és néhány plusszal viszont csak 200.000-rel volt olcsóbb a Stilónál. (Ez nyáron volt – azóta a Stilo ára felment, a Punto Grandéé nem). 200e többletpénzért már inkább a Stilo, különösen ha figyelembevesszük, hogy a Punto Grandéból nem lehet kilátni, egy koccanás ára pedig ki is adja a 200.000-ret. Tehát a Stilót vettem meg, 3,12 M-ért, erős alku után, klímával, gyári CD-vel, tempomattal, 5 ajtóval.
Lehetett volna más alsó középkategóriást is venni. Az alábbiakban leírom, hogy mi a bajom a többivel. Ha a moderátor off-nak gondolja, majd törli.
Amik talán olcsóbbak:
- Citroen C4: alapban van benne tempomat (ami kell nekem), ezért elgondolkodtam rajta. Szerencsére nem túlságosan. Azóta olvastam a Népítéletben, hogy nem lett volna bölcs döntés
- Renault Megane: szerintem jól néz ki, ám a feleségem a kacsafarka miatt letiltotta
- Peugeot 307: nem akartam az elromlási statisztikák győztesét magam ápolgatni
- Nissan Almera: az ára csábító, 5 éves garanciája szintén. Ám kissé ódivatú, kívülről-belülről. Ráadásul extrákat csak csomagban lehet kapni. Valószínű borzasztó drága lett volna a tempomatom, ha kénytelen vagyok hátsó elektromos ablakemelőt és napfénytetőt is kérni mellé
- Előző (szögletes) Astra: azt hiszem, hogy az előnyös ára csak hitelfelvétel esetén érvényes (amit nem akarok). És tippelem, hogy tempomat egyáltalán nem rendelhető hozzá
- KIA Cerato, Hyunday Accent: elhiszem, hogy nem rosszabbak a nagyobb múltú gyárak termékeinél. De azért inkább vegye meg más.
- Chevrolet Lacetti: Daewooként sem volt egy nagy dicsőség ezt az autót birtokolni, ám Chevroletnek nevezve kimondottan nevetségessé vált
- Ford Focus: azt hiszem, hogy ma Magyarországon ez a legjobb ár-érték arányú alsó-középkategóriás. Azonban nekem minden európai Forddal gondom van. Egy autó legyen német, vagy francia, vagy akármi. De az európai Ford semmilyen. Amerikai kocsinak nem nevezhető. Németnek sem. Nekem ilyen nem kell. Jó annak, akinek az autó csak egy használati tárgy. Aki stílust szeretne, annak alkalmatlan. Talán pont ezért reklámozta a Ford pont stílusos autónak, hogy hendikepjét ellensúlyozza?
Amik drágábbak:
- Mazda 3: na ez az, ami egy tényleg komoly ajánlat. Még megfizethető, valószínűleg tökéletes-közeli, és még stílusos is. Ha nem szeretném úgy az olasz autókat, akkor ez esélyes lenne.
- Toyota Corolla: hát ez sem fog elromlani. Vezettem az előző Corollát 150.000 km-t, és tényleg soha nem volt baja. Viszont eszembe sem jutna megvenni (amit vezettem, az cégautó volt). A helyzetet talán épp a Totalcar(?) jellemezte a legjobban pár éve egy tesztben: tulajdonosa 15 percig kell, hogy keresse autóját a TESCO parkolójában vásárlás után, mert jellegtelenségével úgy beleszürkül a tömegbe
- VW Golf, Opel Astra (új): jó drága, viszont ezért semmilyen területen nem nyújt kiemelkedőt.
- Volvo S40 – a kategória legelegánsabb példánya! De csak az vegye, akinek tényleg teljesen mindegy, hogy mennyi pénzt költ, mert olyan kiemelkedően drága.
- Honda Civic: űrkorszakbeli kinézete elismerésre méltó. Az ára nem.
- Alfa 147: szerintem eséllyel pályázna a valaha gyártott legszebb autó címre. Viszont csak 3 csillagos a töréstesztje. És méregdrága. Használtan olcsóbb. Használt Alfát többmillió forintért viszont az vegyen, aki szeret lóversenyen fogadni.
Egyebek:
- Skoda Octavia, Seat Leon, Mitsubishi Lancer. Nem is tudom miért említettem őket, annyira nem tudnak megfogni. Ezek csak egyebek
- Suzuki Liana: ennek az árát sem tudom. Olyan csúnya kívülről, hogy soha nem néztem utána.
A fentiek csupán a saját véleményemet tükrözik. Aki a fenti autók egyikét vette meg, biztos másképp gondolja.
Ezek után nézzük a Fiat Stilót. Azért ez sem angyal. Leírok jót s kevésbé jót:
Ami igen jó:
- Szép előlről. Nekem a 2. facelift utáni 5 ajtósom van, a krómozott díszléccel. Valószínűleg az olvasók nem láttak még ilyet. 2006 április-május óta van ilyen. Ám forgalomban a magamén kívül még nem láttam. Ez a legszebb az eddigi Stilo orrok közül
- Szép az új dísztárcsája, olyan mintha könnyűfém felni volna
- Noha összességében nem a legszebb autó, viszont nem szürkül bele a tömegbe
- Kellemesek a belső anyagok. Az üléshuzat jobb, mint sok konkurensben (VW, Skoda, Ford stb.)
- Műszerfala klasszikusan rendezett, ellentétben az előző Focussal, az új Civic-kel, és a sok középre helyezett műszerfalas kocsival
- Jól néz ki és mégsem agresszív a narancssárga műszerfal háttérfény. Ellentétben a VW-k kék színével.
- Jó az alapfelszereltsége: pl. a trip komputer, a külső hőmérsékletmérő, a ködlámpa, hűtött kesztyűtartó nem minden konkurenshez jár alapban.
- A trip komputer tudása nagyon jó
- Jó CD-s rádió
- Néhány más véleménnyel szemben nekem nagyon kényelmes az ülés. A támlát nem kell elfektetni
- A FIAT nagyon jó politikával lehetővé teszi gyakorlatilag bármely kiegészítő megvásárlását bármely felszereltségi szinthez
- Nagyon jó a kocsi fordulási sugara
- Nagyon csendes motor (vagy jó szigetelés)
- A tempomat nagyon finoman, egyenletesen és intelligensen működik
- Rendelés esetén is gyorsan szállítja a gyár: én 7 hét alatt megkaptam
- Nincsen túl sok belőle – szinte ritkaságnak számít. (Eddig kb. 450.000-et gyártottak). Noha ez azt jelzi, hogy nem nyerte el a tömegek tetszését, ritkasága számomra mégis inkább vonzó
Amit hátránynak látok, vagy lehetett volna jobb:
- Nem szép hátulról. Különösen a facelift óta. A korábbi vízszintes osztású hátsó lámpák ellensúlyozták a magas felépítést. A mostani divatosnak hitt, ám valójában semmilyen hátsó lámpáknak ilyen hatásuk nincs.
- A tetőlemez autómosáskor behorpad. Na jó, ha elengedem, akkor visszatér eredeti helyzetébe. Ilyet akkor sem láttam még (Suzukim soha nem volt)
- A felső kesztyűtartó illesztése és csukása nem igazán lett megtervezve
- Az irányjelző kar kanyarodáskor nagy ellenállást fejthet ki: néha nehéz indexelni
- A feleségem szerint a rükverc nehezen kapcsolható. Szerintem rendben van
- Könyöktámasz valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva csak a legdrágább felszereléshez jár, és nem rendelhető
- A Stilót már nem gyártják szerintem eddigi legszebb színével, egy metál szürkés-kékkel, amit nagyon sajnálok. Igazán szép színben nem is kapható most. A szép metál szürkés-kékben most új Yarist lehet kapni, de azt a Toyota gyártja.
- Sajnálom, hogy az alap Stilonak már nincs 6 légzsákja és ESP-je, mint 2003-ig volt. Felárasan meg túl drágák ezek.
- Az első izzók csak szervizben cserélhetőek
- Lehetne a Fiatnak 1.6 D motorja, hogy ne csak az idősödő és méregdrága 1.9 D-vel lehessen dízel Stilót venni. De ilyenje nincs a Fiatnak
Motor és fogyasztás:
- Nekem fontos, hogy az autó keveset fogyasszon. Kevesebbet fogyaszt (5,7 országúton BP-Pécs között), mint a Mazda 323F (6,4 országúton), ám többet mint korábbi 1.3-as Toyota Corollám (5.0 országúton).
- Az alacsony fogyasztás érdekében 2500 alatti fordulatszámon vezetek. Így erőtlen az 1.4-es motor. 3000 fölött már elkezd húzni. De az nekem fáj, ezért szinte soha nem láthatom ezt a motort erősnek.
Hibalista
- - A trip komputer km kijelzője kétszer villogni kezdett, amit a gyújtás levételével és visszaállításával orvosolni lehet
- - A kormányműből hang hallható, ha álló helyzetben forgatom a kormányt (szerintem nem kéne)
- - És tessék röhögni: az olasz munkások a benzines kocsit DIESEL feliratú tanksapkával szerelték
-
Ide hordtam szervizbe
Fiat Ábel, Pécs
A tanksapkacserét az új alkatrész beszerzésével együtt egy napon belül elintézte.
Értékelése: 10
Képek az autómról
Fenntartási költség | (9) | Évjárat | 2006 |
Kényelem | (10) | Használati időtartam | 1 év |
Teljesítmény | (8) | Km vásárláskor | 0 |
Megbízhatóság | (9) | Vezetett km | 5000 |
Szerviztapasztalat | (10) | Átlagfogyasztás | 6 l |
Előző autója? | Mazda 323F 1.5 1999 | Következő autója? | Olasz vagy Volvo vagy Mazda |
Ennyire szerette | (10) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (8.4/10) |
