Pötty - A kicsi-nagy és pont
Szöveges ítélet
Amikor kerestük az új autót akkor az egyik szempont az volt, hogy mögöttem el lehessen férni. Az akkori Swiftben 5cm térdhely maradt mögöttem, ide be tudtam ülni. Elől kényelmes, egyszerűen, használati tárgyként működik. A nejem is szereti a jó kezelhetőségét, a könnyű parkolást. A 3. FIAT amit használok és nem értem a megbízhatatlan jelzőt, pedig az egyik Ritmo 1,7D volt. A gyakori rövidtáv miatt ment tönkre az akksi, a kézi ablaktekerőt pedig csak gyerekek használták néha indokolatlanul és elég vehemensen. Ezenkívül eddig semmi sem történt a 86e km alatt. Bírja a Király-hágót 4 személlyel, 10 napi cuccal felfelé előzve, bírja a "jó" román utakat nyaralás alkalmával. Nagyobb a hely belül mint a gömbölyű Audi 80-ban. Az autópályán is elegendő a 143km/h tartására, de a fogyasztáson ott észrevenni, hogy nem erre tervezték, mert 2 literrel megugrik. Igaz, nem is erre használjuk általában. Városban, vidéki szerpentinen, faluban remekül szerepel. Pláne mióta 105LE lett egy kis optimalizálásnak köszönhetően. Sok meglepetést okoztam már vele nevesebb és nagyobb autóknak rugalmasságával és kanyarkövetésével, de azért nem versenyautó. A fék nagyon harap, a klíma bírja a kintitől 4-5°C hidegebbet, a fűtés jó, a váltó jól működik, a gyári rádió nekem éppen megfelel a gyerekzsivajhoz. 10e km-ként kell bele +1 liter olaj ha nem nagypapásan jár vele az ember.
Hibalista
- Akkumulátor lemerült minden előjelzés és átmenet nélkül. Mindkét oldali hátsó kézi ablakmechanika elromlott.
Ide hordtam szervizbe
Amíg volt FIAT márkaszerviz Eger. Aztán a szerelő aki 0km-től végig ismeri az autót, amennyire az éves olajcserék alkalmával meg lehet ezt tenni. Olcsó, megbízható, gyors.Bruttó 25e Ft olaj, olajszűrő, lev.szűrő munkadíj.
Értékelése: 10
Képek az autómról
Fenntartási költség | (10) | Évjárat | 2008 |
Kényelem | (8) | Használati időtartam | 8 év |
Teljesítmény | (7) | Km vásárláskor | 0 |
Megbízhatóság | (10) | Vezetett km | 86000 |
Szerviztapasztalat | (10) | Átlagfogyasztás | 6 l |
Előző autója? | 80 1,9 D | Következő autója? | Vitara (Majd. Még marad a Punto) |
Ennyire szerette | (8) | Megérte a pénzét? | igen |
Verdikt | (9.0/10) |
