Nem csalódtam benne,egyszerűen jó!
Szöveges ítélet
Álmomban sem gondoltam,hogy Fiat típusú autót választok,volt bennem némi előítélet az Olasz márkával szemben bár saját tapasztalatom nem volt így legfeljebb a mások által elmondottakból indultam ki!
És még is amikor eljött az autóvásárlás ideje akkor képbe került a Fiat Grande Puntó,dizelt szerettem volna, mert az előző autóim is azok voltak és megszoktam a takarékos fogyasztást.Utána olvastam az internetem,többek között a népítéletben is és nem voltam rest elmenni a szervizbe és ott is érdeklődni a pozitív tapasztalatok után jött a keresés és végül sikerült egy nagyon jó állapotú igazán dögös autót találni aminek egy igazán gondos gazdája volt ami az autó állapotán is látszik.Bevizsgáltattam szakszervizben,amit mindenkinek ajánlok és miután ott is megerősítést nyert,hogy egy jó példányra akadtam!
Az eddigi mintegy ötezer kilométer megtétele után is nagyon elégedett vagyok,úgy az autó fogyasztása mint menetteljesítménye és állapota miatt is!
4 évvel és 80.000 kilométerrel később továbbra sem ért csalódás,szinte csak a kopó alkatrészek(első féktárcsa,fékbetét,hátsó betét,szabályozás)kerültek cserére illetve egy elektromos szabályozó ami 15.000 forintba fájt,éppen most jelez vissza egy izzító gyertya hibát a számítógép,nagyjából ennyi a költség illetve 15.000 kilométerenként olajcsere szűrők cseréje a Számítás Kft műhelyében ami a Best autóhát utódja, követője.
A fogyasztása a következő képen alakult,országúton 90 km-nél 4,5 liter városba 5,5 liter autópályán 130 körül 6,5 liter míg 110 körül 5,5 liter.
Továbbra is elégedett vagyok és a fentiekből kitűnik,hogy kevés költséggel tettem az elmúlt 80.000 kilométer, még nem szándékozom lecserélni az autót
Hibalista
- Izzító gyertya,Égők kiégnek!
Ide hordtam szervizbe
Best Autóház!
Értékelése: 8
Képek az autómról
Fenntartási költség | (8) | Évjárat | 2006 |
Kényelem | (7) | Használati időtartam | 1 év |
Teljesítmény | (6) | Km vásárláskor | 110000 |
Megbízhatóság | (8) | Vezetett km | 80000 |
Szerviztapasztalat | (7) | Átlagfogyasztás | 5 l |
Előző autója? | saxó | Következő autója? | – |
Ennyire szerette | (8) | Megérte a pénzét? | igen |
Verdikt | (7.8/10) |
